Megfogdostam, felpróbáltam: nem szűk

Bemutató: Volvo S60

2010.03.23. 20:09

Úgy tűnik, egyre nagyobb divat a portyázó előszériás autók mutogatása, de nem baj. Persze, jobb lenne menni is velük, de ne legyünk telhetetlenek, ismerkedésre ez is jó. A Saab is csinált ilyet az új 9-5-össel, pedig akkor még nem is tudták, hogy megmenekül-e a cég. Most egy másik, eladás előtt álló vállalat új modellje nézett be hozzánk: az S60.

Gondolták volna, hogy az előzőt már kilenc éve gyártották? Már annyira megszoktam, hogy észre sem vettem a korát, bár a Volvók egyenformája miatt nem is volt feltűnően elavult a régi S60. Aztán megjött az XC60, és onnantól kezdve már igen.

Az új S60 formája természetesen ezt a stílust követi, de szerintem még az ülések is erősen hasonlóak. Persze elsőre ellőttem egy gonosz megjegyzést, hogy hány napig tart az izzócsere az elnyújtott lámpában, de Gábor, a Volvo műszaki mindentudója már szedi is szét – két kallantyút kell meghúzni, és már ki is ugrott a helyéről a lámpa. Hát ezt buktam. Amúgy az S60 is érdekes világítási rendszert kapott, sok-sok LED-del, nappali fénnyel, érdekes hátsó helyzetjelzővel, ahogy kell. Elvégre, prémiumautó, szinte kötelező.

Ezek közül is a sportosabbak közé tartozik, ezért Európában a feszesebb hangolású futóművel fogják árulni, egyedül Amerika kap gatyább rugózást. A forma, ha lehet, még kupésabb, viszont ennek ellenére be tudok szállni úgy a hátsó ajtón, hogy csak a hajam súrolja az ajtónyílás tetejét. Ha már bent vagyok, a tető alatt van hely bőven, nem a tetőkárpit fogja kidörzsölni a maradék hajamat. Ha nem is nagylimuzinosan, de el lehet férni hátul, emlékeim szerint sokkal jobban, mint a régiben. A csomagtartó viszont nem tűnik túl nagynak, a mai olcsó limuzinoké határozottan nagyobb.

A műszerfal receptje már szinte a szokásos: lapos középkonzol kicsit a vezető felé fordítva, mögötte üreggel; klímagombok az emberke kontúrjával; középen képernyő. Ebben az autóban a kikukucskáló kamera képét láthattuk rajta, ami jelen esetben a sajtó képviselőinek farmernacóiról adott élő közvetítést, amint épp a motorteret vizslatták. Volt is mit.

Mint kiderült, egyre szerteágazóbb lesz a választék, és alapjaiban változik meg a motorok számozási logikája. Pontosabban illogikussá válik. A sarokkövek azért maradnak, lesz T6-os, 304 lóval és szigorúan összkerékhajtással, ezt nagyjából 14 millióért fogják nyáron árulni – az első ögyfélautók augusztusban érkeznek. A másik benzines a Ford közvetlen befecskendezéses kétliterese lesz, 203 lóerővel, 2.0T kóddal, cirka 9,4 millióért. A többi motort T5, T4 és T3 néven adják, de mind négyhengeresek, ezek ősztől lesznek kaphatók, a két kisebb 1,6-os. Hogy még nagyobb legyen a kavarás, a dízeleknél sem a hengerszámot tudjuk meg a motorjelzésből: a D3-as ugyanúgy öthengeres, mint a D5-ös, viszont csak kétliteres. Viszont lesz egy négyhengeres kétliteres is, sőt, az S80-asban is használt 1.6D is megérkezik jövőre, D2 kód alatt. Egyszerű, nem? Szóval, az emészthetőség kedvéért inkább bemásolom ide a táblázatot, tessék szokni. Én speciel a szívemhez kaptam, amikor megláttam a bemutatóautó fenekén a D3- jelzést...

A Volvo S60 gyártásának megkezdésekor kapható motorok:

 Benzinmotorok  Hengerűrtartalom  Kivitel  Teljesítmény  Nyomaték
T6 3,0 Soros, hathengeres 304 LE 440 Nm
2.0T 2,0 Soros, négyhengeres 203 LE 300 Nm
 Dízelmotorok  Hengerűrtartalom  Kivitel  Teljesítmény  Nyomaték
D5 2,4 Soros, öthengeres 205 LE 420 Nm
D3 2,0 Soros, öthengeres 163 LE 400 Nm

A gyártás első évében megjelenő motorok:

 Benzinmotorok  Hengerűrtartalom  Kivitel  Teljesítmény  Nyomaték
T5 2,0 Soros, négyhengeres 240 LE 320 Nm
T4 1,6 Soros, négyhengeres 180 LE 240 Nm
T3 1,6 Soros, négyhengeres 150 LE 240 Nm
 Dízelmotorok  Hengerűrtartalom  Kivitel  Teljesítmény  Nyomaték
1.6 D DRIVe/D2 1,6 Soros, négyhengeres 115 LE 270 Nm

További újdonság, hogy a sportos limuzin mellé készítenek sportos kombit is, V60 néven. Ezt ősszel mutatják be, sőt, még az idén már gyártani is fogják, talán még az idén eljut hozzánk.

Az S60 a szokványos elektronikus kütyük mellé megkapja az XC60 City Safety rendszerét, amely automatikusan fékez, ha megtorpan a kocsisor; illetve a Pedestrian Safety-t, amit már tavaly ősszel kipróbáltunk. Ez a kocsi elé lépő gyalogosokat ismeri fel, és vészfékez, meghökkentő hatékonysággal. Röviden, ennyi az új S60, még adós vagyok a dízelek várható árával. A D3-ast 8,6 milliótól, a D5-öst 10,2 millióért tervezik árulni, persze ezek még nem a végleges számok. Az 1,6-os takarékmodell ennél olcsóbb lesz, bár a 7,9-es alapár gondolom itt is csupán kiindulási alap, amit a tévétunertől az előre-hátra figyelő kamerákon át a fejtámlákba épített monitorokig fel lehet szerelni, csak győzzük.