HIRDETÉS

Nálam csütörtököt mondott

Teszt: Mitsubishi Colt CZC - 2006

2006. november 24., péntek 08:12
Semmire se való ez az egész, sóhajtottam fel a teszthét utolsó napján a szerkesztőség felé tartva az autópályán. Szinte örültem, hogy már vissza lehet adni.

Egy kolléga hozta el a Mitsubishitől, én a sötét mélygarázsban ültem bele először. Csak a móka kedvéért lehúztam a tetőt; egészen gyorsan rájöttem, hogyan kell, de erről majd később. Aztán visszacsuktam, mert esett az eső, és irány haza. A motorja is meglepett, de erről is később. Mire hazaértem, már tök sötét volt, kiszálltam, bezártam, otthagytam a kertben. Reggel mentem ki megnézni. Atyaúristen, hát ez meg mi?

Csukott tetővel profilból sokkoló látvány, semmi, de semmi harmóniát, arányosságot nem mutat. Rövid orr, hosszú far, közte egy púpos hát, már-már minden idők egyik legundorítóbb négykerekű képződményét, a Suzuki X90-est idézi.

A Suzuki X90

A Suzuki egyik rossz döntése. Valami ismeretlen okból az amúgy meglehetősen sikeres japán cég vezetői 1995-ben úgy vélték, jó ötlet sorozatgyártásba vinni az igencsak érdekes formájú tanulmányautót. Nem volt az. 1996-tól 1998-ig mindössze 7921 darabot gyártottak belőle. 1,6 literes, 95 lóerős motorral, ötfokozatú kézi, vagy négyfokozatú automata váltóval, front- vagy összkerékhajtással készült.

Ha lenyitjuk a tetőt, minden megváltozik. A Colt kabrióváltozata sokkal kellemesebb jelenség, mint a kupéverzió: zömök kis főtt tojás, melyet oldalra fektetett, és tetejét srégen csapta le egy nonkonformista reggeliző. Így már, hogy nem vonzza és borzasztja a szemet a vasbuborék, feltűnik az első lökhárító aljától a napellenzőig futó játékos vonal, a színrefújt dekorbetétes tükör, a Pininfarina-logó az oldalvédő csíkon, meg persze a háromszögletű kis index, egy menetirányjelző play-gomb.

Szemből és hátulról pedig elmegy. Arcában felismerhető a tipikus mai Mitsubishi-arc, de a márkaidentitáson kívül a CZC mást nem üzen. Semmi sportosságot, agressziót nem sugároz, csak úgy bambán néz a világba. A hátulja már inkább, a morcosan összehúzott lámpatestek és a masszív króm kipufogóvég már gerjesztenek némi akarom, ez-kell-nekem jellegű érzelmet a szemlélőben. Meg, talán az átlátszó burabetétek miatt, a far azt az érzetet is kelti, hogy a Colt jön, amikor megy.

Sajnos a CZC belseje sem sikerült valami fényesre. Egy ötmilliós kisautóban azért a nyitható tetőn kívül még elvárna más különlegességeket is az ember, de a kormányon, a váltógombon és a szép formájúra és színűre sikerült bőrüléseken kívül nemigen talál ilyesmit. Amolyan modern, olcsó kisautós az egész, fantáziátlan a műszerblokk, az ötletesnek szánt klímakonzol inkább kínaipiacos érzetet kelt, a függőlegesen osztott középkonzol különlegesnek tervezett rejtett megvilágítása is inkább szánakozó mosolyt generál leesett áll helyett.

Praktikumban, ergonómiában viszont nincs hiba. 181 centimmel, 95 kilómmal egész jól elfértem elöl. Minden kézre esik, logikusan, hamar megszokhatóan működik, számtalan tárolórekeszt találni mindenfelé: a CZC, ahogy a sima Colt is, városi kisautónak tökéletesen megfelel.

No, mindegy, akárhogy is néz ki, a lényeg, hogy a Mitsubishi is megcsinálta a magáét. Ideje volt, manapság nagyon felkapták a gyártók ezt a műfajt, akad konkurens bőven. Némelyik 2+2 üléses csöppség olcsóbb, némelyikben nagyobb motor van, némelyik sokkal gyengébben is majdnem ugyanannyiba kerül.

CC-k

     Leggyengébb   Legolcsóbb   Legerősebb   Legdrágább
  Tigra TwinTop : 1.4, 90LE 4 582 000 1.8 125LE 5 302 000
  Micra C+C 1.4 88LE 4 129 000 1.6 110LE 4 679 000
  206 CC 1.6 110LE 4 840 000 2.0 138LE 5 340 000
CZC 1.5 110LE 4 590 000 1.5T150LE 5 590 000

Ami engem illet, mindegyiktől viszolygok. Tudom, ez semmivel nem jobb, mint mondjuk a xenofóbia, de zsigerileg úgy vélem, ez a kategória nem rendes autóbuziknak, hanem nagyon gazdag apucik elkényeztetett szőke leányainak szól, akik épp most érettségiztek le sikeresen, és választhatnak egy cuki kis kabriót, amiből szépen loboghat ki a haj.

Ritkán adódik olyan szerencsétlen helyzet, hogy szívből meggyűlöljek, vagy legalábbis cseppet se sikerüljön megszeretnem egy-egy kölcsönkapott új autót. Hiszen a gyártók nem hülyék, a piacból élnek, elvileg ismerik az autóvásárlók általános igényeit, és nem akarnak szándékosan rossz, eladhatatlan terméket tervezni, gyártani. Ha tehát egy új autó, azaz egy sok ezer alkalmazottat foglalkoztató, forintban sokmilliárdos marketingbüdzséjű multi által készített fogyasztási cikk kerül a kezeim közé, szinte kizárt, hogy ne találjak benne valamit, amit lehet szeretni, még ha kis CC-ről is beszélünk.

Előre tudtam, hogy a motorja lesz az. Vissza is kérdeztem: a turbós, ugye? Igen. Háhá, mondok, ez remek, mindig is lelkesedtem a kis benzines turbómotorokért, csakhogy ezek az utóbbi időben valahogy kihaltak. Gondoljanak bele: másfél évtizeddel ezelőtt még volt másfél liter alatti feltöltött benzinmotorja a Renault-nak (R11 Turbo), Fiatnak (Uno Turbo i.e.), Daihatsunak (Charade GTTi), Toyotának (Starlet GT), meg biztos másoknak is, de az most nem jut eszembe, ma meg mi van? A VW 1,4 literes TSI-je, meg ez. Aztán megkaptam a kocsit, és kiderült, hogy egyelőre nem fogom megtudni, jó-e a Mitsubishi-turbó.

Először az volt gyanús, hogy nem fütyül, aztán az, hogy nem is nagyon megy. Megnéztem a forgalmit: 80 kW. Afrancba. Szóval szívás. Különben ez a feltöltő nélküli (nem ugyanaz a két blokk, ez 1499, a turbós 1468 köbcentis) 16 szelepes se lenne rossz motor, 109 lóerő másfél literből 1110 kilóra egész fickósan hangzik. De valahogy nem az. Eleve rettentő nyomatékszegény alul. Hihetetlennek tűnt, hogy ilyen még van az elektronikus gázpedálok korában, de 2000 alatt szinte nem is lehet vele elindulni, le akar fulladni.

És utána is lustán, kelletlenül pörög fel. Száznál 2900-at forog, ami nem kevés, mégis valahogy hosszúnak, nyúlósnak tűnik a váltóáttételezés. Nem mondom, autópályán érezni, hogy megvan a névleges teljesítmény, 180-at simán megy, de kanyargós utakon, ahová az ilyesmi a reklámfilmek szerint való, semmit sem nyújt. Sajnos a futómű, a fék és a kormánymű is méltó partnerei a motornak. Elvileg lehetne minden OK, direkt a kormányzás, négy a féktárcsa, mégis... Nincs visszajelzés az útról, a féket nem lehet finoman adagolni, a felfüggesztés meg bevásárlóautós, nem roadsteres. Ráadásul zajos is szegény, egy átlagos magyar aszfalton átlagos országúti tempónál versenyt sutyorog a motor, a gumi és a szél; mindez így együtt nagyon fárasztó hosszú távon.

Emlékezzünk a StreetKára

Még élénken él emlékezetemben egy másik kis nyitott, a Ford StreetKa. Kissé barbiautós megjelenése dacára kemény kis gokart lelkes motorral, csattogós váltóval, ponyvatetővel, két üléssel, élmény volt vezetni. Nemrég befejezték a gyártását, kellett a kapacitás a Focus CC-hez. Nyugodjék békében.

És még csak nem is fogyasztott valami jól. Mivel nem volt sok értelme, nem hajszoltam túlságosan, mégis 7,8 literre jött ki a sok országutat is tartalmazó átlag. Mit csinált ez a korszerű kis motor azzal a sok benzinnel??? Teljesítmény nem lett belőle, az biztos.

Rettentően ellenszenvesnek éreztem az egészet, na. Azon kevés tesztautók egyike volt az ötmilliós kis kabrió, melyből kifejezett megkönnyebbüléssel szálltam át nejem billegős és gyenge, de otthonosan barátságos hétéves Twingójába. Szerencsére gyakran át kellett ülni, mert ha kétéves kislányunkat is magunkkal akartuk vinni valahova, már kevés volt a CZC.

A gyártók azt állítják, muszáj hátsó üléseket is tervezni ezekbe a láthatóan kétszemélyes autócskákba, mert különben nem veszik meg őket a népek. Kedves népek: tényleg? De hát miért? Ezeknek a szépen bőrözött, szépen formázott, biztonsági övvel is ellátott mikroszkopikus foteleknek semmi értelmük. Felnőtt ember ide nem fér el, gyerek meg csak gyerekülésben kerülhetne ide. Ami meg már szintén nem fér el egy másfél méteresnél magasabb sofőr mögött. Ha pedig a gyerek már kinőtt a gyerekülésből, megint csak nem fér be, feltéve, hogy rendelkezik lábbal.

Jaj, még a lényegről, a tetőről nem beszéltünk. A vezetőoldali könyöklőben a két hátsó ablakemelő gombjára kötötték rá a nyitást-zárást. A hátsó ablakok továbbra is nyithatók, de csak az elsők leengedése után, az elsők gombjaival. Olyan, hogy csak a kis háromszögek vannak leengedve, nincs, hála ennek a rendkívül kreatív olcsójánoskodásnak.

A kétrészes tető nyitását gombnyomásra, idegesítő visítással kezdi a Colt. Visít akkor is, ha vége a műveletnek, meg felhúzáskor is, meg ha nem lehet játszani a tetővel, mert túl gyorsan megyünk, meg ha lenyomtam az utas ablakát reteszelő gombot, és mégis lehúznám a jobb oldali ablakot. Hol kettőt, hol hármat. Ha megverne az ég egy Colt CC-vel, kapcsolási rajzzal és csípőfogóval kezdeném a testreszabást.

Ekkor rájövünk, hogy nem húztuk a helyére a csomagtartóban a kis redőnyt, ami arra való, hogy ne nyomjuk rá a hajókofferre a hátsó szélvédő fűtőszálas üvegét. De nem is, hiszen behúztuk. Ja, akkor megint elfelejtettük kézzel kireteszelni a rögzítőkapcsokat. Hát igen, ki gondolta volna, hiszen ez a kötelező emberi segédmunka manapság már piramistechnikának számít a CC-k világában.

Mitsubishi Colt CZC - 2006

A kicsattintás és az újbóli gombnyomás után az autó előbb leengedi az ablakokat, majd 22 másodperc alatt behajtogatja hátra a fedelet, kész a kabrió. Ami szebb, de még rosszabb, mint a kupé. Nyaklik, nyeklik, csavarodik, a menetzajba innentől kezdve beszáll a kárpitelemek sustorgása is. Jobb, ha visszacsukjuk azt a tetőt, visszalökjük a rolót, és inkább a 460 literes csomagtérnek örülünk. Mondom én: nem élményautó ez, hanem egy nagyon drága bevásárlókocsi.

Mitsubishi Colt 2006 Czc Invite Mitsubishi Colt 2006 Czc Invite

A Totalcar értékelése:

Nyitott tetõvel szép, a kategóriában nem drága, de semmi más nem szól mellette. Zajos, nyeklik, lassú, nehéz, szûk, nincsen neki értelme. A turbó nyilván más mûfaj, de ez csupán másfél csillagot ér.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

A Vokswagen 19-re lapot húz

A Vokswagen 19-re lapot húz
Sokféleképpen lehet a visszaeső értékesítésekre válaszolni, lehet a gyártás visszafogásával és kívánatosabb modellek gyártásával is. Ez utóbbi a bátrak eszköze, például a Volkswagen konszerné.

Végre egy ígéretes Nissan

Úgy tűnt, a japán márka teljesen elvesztette az irányérzékét, de az Invitationt nézve az az érzésünk, még van remény.

Bocsi, Gyuri kivette a kezemből

Tizenkét éve vettem fillérekért, lényegében egy kidobott motor volt. Lassan eltemetődött a garázstörmelék alatt. Aztán, szinte maguktól, történni kezdtek dolgok, és most itt van.

A Dacia lenyomta a Skodát

Prost professzort nem zavarta, hogy egy kisbusszal kell mennie, lenyomta a Lodgyval a konkurenciát.