A motortér nagyon szimpatikus módon tárul fel, teleszkóp, de csak egy darab emeli és tartja meg a motorháztetőt. Józan luxus. Tesztautónkat a 140 lovas, kétliteres porlasztószivattyús TDI mozgatta. Nem valami kellemes, mindazonáltal erős és takarékos motor. Alul gyenge, felül halott, nagyjából 1800 és 3500 között használható, viszont simán kétszáz fölé gyorsítja a másfél tonnás kasztnit. Hidegen borzasztóan kerreg, melegen valamelyest elcsendesedik és húz, mint a bivaly. És csupán 6-7 liter gázolajat kér százkilométerenként.

Az EOS elöl a Golf MacPhersonjait, hátul a Passat négy-négy lengőkarját hordja kerekei között. A futómű kemény, a csillapítás feszes. Talán túlságosan is. A lágy formákhoz és az erős, de cseppet sem sportos karakterű motorhoz jobban illene egy kényelmesebb beálítás.

Az EOS bezárva, menet közben csendes CC, csukott tetővel 150-160-ig lehet benne beszélgetni. Kabrióként pedig szélfogóval állítólag - én nem próbáltam, a tesztautóval nem kaptunk hálót - a legkevésbé huzatos nyitott autók egyike. Összességében jó vezetni, na. Csak két dolog zavart; a meglepően pontatlan hatfokozatú váltó és a teljes átláthatatlanság. Hihetetlen, de lehajtott tetővel, a vezetőülésből félig kiemelkedve sem lehet látni, hol végződik az autó. Égő, nem égő: jól jött volna egy hangosan sipító tolatóradar.

A gépátvétel előtt nagy összegben fogadtam volna, hogy nem így lesz, de megszerettem a kocsit. Eddig magasan az EOS a kedvenc cécém, és nem azért, mert mindenki megnézi az utcán - okkal, és mert mindenki irigyel, hogy ilyen kocsim van - ok nélkül. Nem is azért, mert röhejesen keveset eszik. Azért sem, mert gyors és stabil. Hanem - és ez az utolsó, amit vártam volna tőle - mert figyel rám, és nem mint egy robot, hanem mint egy ember. Egy gondoskodó dada, egy Sancho Panza, egy Jeeves.

Az övet például egy kis patentos bőrszíj tartja az ülés mellett; nem kell hátranyúlkálnom, ha előre szálltam be, egy mozdulattal ellökhető az útból, ha hátra. A kormány, az ülés mélységében, távolságában olyan jól és gyorsan szabható testre, mint semmi másban. A könyöklő szinte magától csúszik előre, ugrik fel, hogy minél kényelmesebben tartsa a karom. A tető nyitásakor-zárásakor a művelet végét jelző bimbam még az ablakok felhúzása előtt érkezik, ha ekkor elengedjük a gombot, lent maradnak. Ha mégis elkésünk, a vezetőoldali könyöklőben az ablakgombok előtt egy extra billentyűvel egyszerre emelhetjük-süllyeszthetjük az összes oldalablakot.

Kedvenc kis figyelmességem pedig a csomagtartóban lapul. A többi cécében kihúzható hálót kell a helyére akasztani a csomagok fölé, ebből tudja az elektronika, hogy be lehet csukni a tetőt, van neki hely. A hálót pedig körülményes beakasztani, felpúposítja a kabát; mindegy, elfogadtuk, mert eddig nem tudtuk, hogy lehet ezt másként is. A VW nem fogadta el, gondolkodott, és zsanéros, kárpitozott fedelet rakott a cuccok fölé. Könnyű kezelni, egyértelmű, hogy meddig pakolhatunk, remek trükk.

Sose lesz cécém, mert szerintem a kabrió felesleges, drága hülyeség, meg mert különösen hajlamos vagyok a felsőlégúti megbetegedésekre. De ha egyszer mégis 2007-es évjáratú cécém lesz, az EOS lesz az.