2006.09.14. 08:30

Adatlap Chevrolet Korea Epica Platinum 2,0 24v - 2006

  • 1993 cm3-es,soros 6 hengeres benzines
  • 143 LE @ 6400 rpm
  • 195 Nm @ 4600 rpm
  • 5 seb. kézi
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra:
    9.9 másodperc
  • Végsebesség:
    207 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    8.2 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    11.4 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    6.3 l/100km
Karaktere nincs, az igaz. Azon kívül viszont mindent tud, amit egy középkategóriás autótól elvárhatunk. Korea közeledik Japánhoz.

Amikor Égő kolléga hazajött Svájcból a nemzetközi sajtóbemutatóról, azt írta, hogy az Epicával az égvilágon semmi baj nincs. Igen ám, de hogyan higgyen az ember valakinek, aki annyira szerelmes a svéd autókba, hogy Saab 900-klubot alapított. Az ilyenekkel jobb vigyázni, fenntartásokkal olvastam hát az irományt, és amikor átvettem a tesztautót, titkon reméltem, hogy majd jól az orra alá dörgölhetem, hogy ez se jó, meg az sem az igazi, és hogy igazán észrevehette volna, ha lenne hozzá szeme.

Közepesen összerakott, olcsóságát fennhangon hirdető rémséget vártam. Nem nagyon rosszat, inkább csak kiábrándítót. Ehhez képest életem egyik legpozitívabb csalódását éltem át az Epica volánja mögött. Nem ígérem, hogy a közeljövőben beruházok egy Saab 900-asra, de mindenképpen ki fogok próbálni egyet, ha lesz rá lehetőségem.

Az Epica nem szép. Viszont nem is csúnya. Tulajdonképpen egész kellemes ránézni ahhoz képest, hogy tökéletesen arctalan. Egy kis BMW-t ide, egy kis Hondát oda, hopp, ide még egy kis Alfát, jó is lesz. Valahogy így képzelem el a tervezés folyamatát, mert bár az Epica részleteiben meggyőző, egészében egyáltalán nincs karaktere.

Ha lehunyom a szemem, képtelen vagyok felidézni a vonalait. Nem tudom, milyen a lámpája, a lökhárítója. Lehet, hogy meg sem ismerném. Pedig tényleg nem rossz ránézni, csak valahogy olyan, mintha a saját véleményem helyett Woody Allent, Einsteint és Marxot szajkóznék felváltva, mintha Madonna arcára Carmen Electra szemeit tennénk Elisabeth Shue orrával, Shakira szájával és Paudits Béla mosolyával.

A belvilág már sokkal karakteresebb. Nem egyedi ez sem, de itt legalább már nincs az az összevisszaság, mint a formatervben. Egyértelműen érződik a japán gondolkodásmód: első az egyszerűség, a funkcionalitás, egy, maximum két csicsát engedélyeznek a szigorú szabályok.

Ennek megfelelően a műszerfal minimalista, de remekül átlátható, a kezelőszervek kézre esnek; elsőre megtaláltam mindent, nem volt gond. Egyedül az ajtóba szerelt ülésfűtésgomb okozott meglepetést, de keresgélni azt sem kellett; egyrészt meleg volt, másrészt bazi nagy. Ott van az ajtónyitó mellett, és kiszúrja az ember szemét.

Az Epicában szálcsiszolt alumínium- és hasonlóan kinéző műanyagbetétek gondoskodnak a hangulatról. A váltón, a kéziféken, az ajtókon és a kormányon is van belőlük bőven, tulajdonképpen teljesen jól ellátják a rájuk bízott feladatot. A beltér egyáltalán nem érződik olcsónak, sőt egész jópofa. Na jó, a műszeregység gagyi, de nem vészes. A felhasznált anyagok nem rosszak, az összeszerelési minőség kifejezetten jó. Semmi sem lötyög, zörög, csörög.