Természetesen itt is betartottuk a maximális sebességkorlátozást, szép elnyújtott konvojban mentünk, befért közénk bárki, előztünk is bőséggel, meg persze szívtunk is. A „Ki tudja a másikat megelőzni minél kisebb sebességkülönbséggel” játék kelet-európai döntőjét Ivan Petrakov bolgár teherautó-sofőr nyerte Marius Florea román matador ellen egy gyönyörű, 8,27 másodperces manőverrel. Ehhez az elvonuló, mintegy másfél kilométeres kocsisor heveny dudálással gratulált neki. Ezt leszámítva eseménytelenül telt az út, kezdett meleg lenni, így néha teljesen lehűtöttem a klímával a belteret, majd kikapcsoltam, az allergiám nem szereti, és különben is, lehúzott ablakkal állítólag többet fogyaszt az autó, mint klímával, így nem teheti szóvá senki. Időnként helyet cseréltünk, de javarészt sikerült egyenletes tempót autózni, bár ezen a szakaszon indokolatlan lassúsággal lettem meggyanúsítva amolyan kölcsönkenyér visszajár alapon.

Valamivel tizenegy óra után parkoltunk le az étterem parkolójában, a kamera rögzítette az adatokat, nekiálltunk fotózni, operatőrünk pedig egyenként felképezte az összes autót. Elég sziszifuszi munka, de lukulluszi lakoma ígérete hajtott minket. A nagy kavarodásban és keresztül-kasul beszélgetés közepette Robertó megemlíti, hogy a búvárfingon kívül mintha gázolaj szagát is érezné a Loganban. Nyitjuk a motorteret, nocsak, alánézünk, és a műanyag kartervédő széléről bizony szép csendben folydogál az üzemanyag.

Hűha, ennek a fele sem tréfa, de emiatt nem hagyjuk félbe a tesztet. Biztosítottuk őt sajnálatunkról, megígértük, hogy mérgezés esetén nagyon sírunk majd az ágya felett, majd fejest ugrottunk a borzasztó mennyiségű étekbe, jó ebédhez szól a nóta, a két Tibor zsörtölődő vitatkozása: jó autó az Insight, vagy sem? Pattanásig feszült gyomorral vágtunk neki az utolsó szakasznak: végig a 7-es úton, az újpesti szerkesztőséget a másik oldalról megközelítve, az autókat ismét teletankolva.

Tesztünk ezen része meglehetősen nyugalmasan telt. A kiadós étek elnyomott mindannyiunkat, az útvonal bőségesen meg volt szórva sebességkorlátozó táblákkal, időnk pedig bőven, elég volt fél háromra visszaérni. Másodikként haladtam a sorban, a Peugeot mögött, de a városba beérve azon kaptam magam, hogy mindenki előttem van. Gondoltam, csupán a szokásos helycsere, de mikor utolsóként a Dacia mögé kerültem, megértettem, miért menekül mindenki: a menetszél a szivárgó gázolajat végighúzta az autó alján, majd a turbulencia lecsapta a csomagtartó fedelén, 4-5 autónyira éreztetve ezzel szegény Logan szagát. Nem irigyeltem Robertót.

Na, ekkor aztán kamatostul kárpótolt minket a forgalom a reggeli kimaradásért. Araszolva, apránként tipegve jutottunk előre, végig álltuk a rakpartot (hurrá), főttünk a levünkben, a klíma mindegyik autóban csúcsra járt, kínlódtunk, ahogy szinte mindennap kínlódik több tízezer autós ebben a városban. Mint sivatagban felsejlő oázis, olyan volt nekünk utunk végállomása. Eljött az igazság pillanata, a Honda-gate kirobbanni készült. Három fogyasztási adatot tüntetünk fel: az általunk mért, elhasznált üzemanyag-mennyiségből és a megtett távból számított átlagot, az autó fogyasztásmérője által mért számot és a gyár által megadott kombinált fogyasztást.

A Dacia Logan 1.5 dci végzett az utolsó helyen, de meg kell adni, erről bizonyosan a szivárgó gázolaj is tehet. 136 kilométert tett meg, ezalatt 12 liter fogyott a tankból, ez 8,82-es átlag. A fogyasztásmérő 5,3-at mutatott, a gyár által megadott érték: 4,5 liter.

A start-stop rendszerrel szerelt Toyota Yaris 124,8 kilométeren 7,76 liternyi nedűt csippentett, ez 6,22 literes átlagnak felel meg, ez az autó szerint 6,4, a gyártó ellenben csupán 5,1-et ad meg.

Harmadik helyen a robotizált váltóval felszerelt Peugeot 308 1.6 HDi. 127 kilométer 6,38 liter gázolajba került, ez 5,02 literes átlag. A kijelzőn 5,6 virított, ez több mint egy literrel haladja meg a gyártó által megadott 4,5-ös értéket.

Második helyre a Hyundai i30 CRDi csattogott be. 126,4 kilométer után 5,26 liternél csapta le a pisztolyt, ez 4,16-os átlagnak felel meg, a fedélzeti számítógép ekkor 5,2 litert mutatott, a gyári érték 4,7.

Tesztünkben a legkevesebbet fogyasztó jármű a Honda Insight lett, ezen eredmény olyan hihetetlen, hogy még a Nyugdíjas Totalcar Alkalmazottak ötvenedik, jubileumi ünnepségén is ezen fog vitázni Papp Tibi Bendével. 125,3 kilométer után mindössze 4,42 litert kellet rátankolni, ez már-már szürreális, 3,53 literes átlagnak felel meg. A számítógép azonban 5,4-et írt ki, a gyár 4,4-et ad meg.

Óriási vita lett ebből, kollektíven megvádoltuk szegény Bende Tibit, de másnap – szemtanúval – végigjárta ugyanezt az útvonalat, és hajszálpontosan ezt az eredményt kapta. Csillagos megjegyzésként pedig álljon itt egy részlet a Papp Tibi által küldött levélből: „Az Insight nálunk eddig lefutott kilométerek (601) alatti átlaga 4,87, ha nem számoljuk a velem eltöltött 60,2 kilométert, amelynek során, teljesen a szokványos stílusomban vezetve, igaz, dugóban, klímával megevett 5,45 liter benzint. Volt benne 6-8 gyorsítás is, a fotózás során, de az is szokott lenni mindig. Azaz 8,79 litert fogyasztott százra vetítve. Ezt is bekalkulálva az átlaga 5,26 l/100 km, és szerintem még ez is egy zseniálisan jó érték.”

Konklúzió? Láthatják Önök is. Sokak szerint lelassult az autóipar fejlődése, de messze még a megállás. Ezen autók egyike sem tizenmilliós prémiumtermék. Hétköznapi, bárki által megvehető, és javarészük már sokak által megvásárolt, kipróbált gép. Mégis takarékosak, jól felszereltek (felszerelhetőek), kompromisszumot hellyel-közzel kívánók ugyan, de egy átlagos magyar család igényeit 90 százalékban kielégítő modellek, melyek tényleg kímélik a pénztárcánkat. Márpedig az autósok jelentős hányadának ez a legfontosabb, és valahol igazuk is van. Ki tudja, talán csak a csillagos ég szab határt az üzemanyagáraknak… Az Insight pedig nyert. (?)