Gyúrunk, vaze?!

Teszt: Hummer H3

2008. június 10., kedd 05:27

A Hummer névnek van romantikája. Nem csak azt jelenti, rettenthetetlen terepjáró, ami, ha jó volt az amerikai katonáknak a sivatagban, neked is jó lesz dzsindzsázni a telekre, de magában hordozza a szabad, boldog élet, az amerikai álom ígéretét. Úgy tűnt, az embereket alig-alig érdekli, milyen az autó maga, mikor meglátták, kisgyerekké változtak, azonnal bele akartak ülni, megnézni, milyen belül, menni vele, megélni az amerikai álmot, csak azután jöttek a kötelező kérdések.

Persze a H3-nak köze nincs a katonai terepjáróhoz. Ezt a modellt 2005-ben vezették be, nem is teljesen új konstrukció, hiszen a Chevrolet Colorado és a GMC Canyon alapjaira épül. Kisebb, könnyebb és fordulékonyabb, mint elődje, valamelyest igazodott a városi ember igényeihez. A hajtása is egyszerűbb, vagyis a terepjáráshoz szükséges cuccok tekintetében is elmarad az ősapától, ám mindez nem jelenti, hogy a H3 kicsi, praktikus kanyarzsonglőr, aki azonnal felsikkant, ha meglát egy homokbuckát. Egy nagy frászt.

Bár kétségkívül alkalmasabb a hétköznapi autózásra nagytestvéreinél, azért a H3 is csak egy irreálisan nagyméretű szörnyeteg, aki óvatosan lépked a város szűk utcáiban, sőt nem is szívesen merészkedik oda; a bébi elefánt több mint két méter széles, jó harminc centivel szélesebb egy Golf-kategóriás autónál.

A H3, hiába a legkisebb Hummer, minden, csak nem praktikus a hétköznapokban, amikor az V., VI. kerületben, vagy mondjuk a Vár környékén van dolgunk. Nekem szerencsém volt, egyszer sem ragadtam be, de mindig minden nagyon közel volt: a járda, a parkoló autók vagy éppen a sáv széle. Volt már nálam hasonlóan széles kocsi, de nem sok, és azokkal sem volt jó a belvárosban közlekedni. Elképzelem, milyen lehet egy H2-vel zúzni, minden bizonnyal borzalmas. A H3 pont határeset.

Hogy néz ki a H3, ki veszi meg, és mit gondolnak róla a többiek?

A H3 a szó klasszikus értelmében véve nem szép, mégis brutálisan jól néz ki. Az emberek, mikor észreveszik – mert észreveszik, az nem kétséges –, jellemzően kétféleképpen reagálnak. Az őszintébbje mosolyog elismerően, mint mikor először látta az Eiffel tornyot élőben, és rádöbbent, hogy tényleg nagy. Az önérzetesebbek azonban gyorsan elkapják a fejüket, és azonnal lefoglalják magukat valami nagyon fontossal, elkezdenek körmöt piszkálni, megnézik az órájukat, vagy elolvassák a mellettük álló óriásplakát buta szlogenjét 476-odszorra, ezzel is jelezvén, ők bizony nem vágják hanyatt magukat attól, hogy valakinek sok pénze van.

Nem könnyű egy ilyen feltűnő, kihívóan, sőt értelmetlenül nagy járművel beilleszkedni a forgalomba. 10-ből kilencen utálnak, ezért tízből kilencen nem engednek be a sávjukba, hiába indexelünk, és csak azért sem engednek kihajtani a kapun, hiába nézünk extra kedvesen. Ilyenkor persze a hummeresben egy idő után felmegy a pumpa, és kitolja az autója orrát, gondolván, ha ez kell, lehet bunyó. Előbb küzdj meg az autómmal – ami valójában tank – aztán megküzdhetsz velem is, ha marad még belőled valami.

És akkor az egyszeri autós hirtelen elveszi a lábát a gázról, ne adj' isten még fékez is, beenged, de közben szórja az átkokat a bajusza alól és fő a saját levében. Érdekes szociológiai probléma: ha nem engedünk be valakit, mert nem szimpatikus, az tolakodni fog, ha viszont valaki tolakszik, azt utálni fogjuk; és már bele is harapott a kígyó a saját farkába.

Szintén érdekes lehet, hogyan képzeljük a célközönséget. Törékeny nőnek vagy nyugdíjas bácsinak például nem tudom ajánlani a H3-ast, már csak azért sem, mert a csomagtartó ajtajában annyi anyag van, hogy minden egyes alkalommal segítségért kell majd kuncsorognia, miután bepakolta a holmiját, egyedül ugyanis nem, vagy csak nagy erőlködve fogja tudni becsukni.

A célközönség nálunk inkább valami olyasmi lény lehet, mint Ogre. Ogre sajnos túl intelligens és jámbor is, s mivel ez az arcára van írva, nem elég ijesztő, pedig, higgyék el, keményen próbálkozik. Mégis úgy gondolom, az emberek többsége valami nagyon hasonló képet vár, mikor megnézi, ki vezeti a Hummert. És pont ez a sztereotípia lehet, ami sokakat visszatart a kocsitól: nem az amerikai álom sugárzik a H3 boldog arcáról, hanem az alvilági élet fojtó légköre. És ez nem jó. Szerintem a Hummer igenis kedves. Olyan, mint egy hatalmasra fújt játékautó, én legalábbis olyannak látom, és el tudok képzelni nem kigyúrt, nem kopasz, nem tetovált sofőrt is a volánnál.

A mérete miatt azonban kár lenne bántani, aki ekkora autót szeretne, nyilván tisztában van a ténnyel, hogy mostantól két tonna vasat cipel magával mindenhová, találtam viszont igazi negatívumot is. Az utastér nem olyan megdöbbentően nagy, mint a külső alapján számítanánk, de még így is könnyedén, kényelmesen elfér öt ember – a visszapillantót az ülésben hátradőlve lehetetlen elérni, nagyot kell dőlni előre, hogy be tudjuk állítani. A belmagasság azonban nagyon kicsi, a tető hihetetlenül alacsonyan van és az oldalablakok keskenyek, ettől az egész belső tér sokkal szűkebbnek hat.

Mivel alacsony vagyok, be kellett ültetnem a barátaimat, hogy kipróbáljuk, milyen komoly a fejtérprobléma. Kiderült, hogy tökéletesen komolytalan. 193 centiig próbálkoztunk, mindenki kényelmesen elfért, de térérzet szempontjából akkor sem ideális az alacsony tető, a szűk oldalablakokról nem is beszélve.

Úton sem rossz, terepen viszont egyenesen fenomenális. Ezúttal tényleg érdemes lapozni!

A másik negatívum, hogy nincs dízel. Ez úgy fogyasztott 18,5 litert, hogy alig értem a gázpedálhoz, és még csak nem is ment jól. A sor ötös, 3,7 literes motor 244 lóereje ekkora tömeg mellett leértékelődik, és bár gyengének nem érződik, távolról sincs benne annyi, hogy érdemes legyen nyomni neki. Az öthengeres kulturáltan jár, alul csöndes, magas fordulaton pedig kifejezetten szép, sportos, érces hangja lesz, de a padlógáz és a minimálgáz között szinte csak hangban érezzük a különbséget, a lendületünk nem sokat változik, ráadásul a négysebességes automata váltó sem az a kapkodós fajta.

Miután ezt észrevettem, nem is nagyon próbálkoztam, tudtam, feleslegesen égetném a benzint. Az autónak van egy saját tempója, attól nem érdemes eltérni, és akkor egyszerre azon vesszük észre magunkat, hogy meglepően kényelmes, csöndes szabadidőautóval közlekedünk. Igen, bármilyen hihetetlen, a Hummer is tudja, amit a G Merci, képes kellemes ringássá alakítani még a legborzalmasabb kátyúk ütéseit is.

Pedig a H3 sem SUV, klasszikus terepjárónak építették – létraváz, hátul laprugó és merevtengely –, mégis csendes és kényelmes, valószínűleg sokat dob a történeten az első, kettős keresztlengőkaros futómű. Természetesen imbolyog a kasztni, brutálisat fékezni vagy kanyarodni lehetetlen, de ez nem is elvárás ezeknél az autóknál. És olyan, mint egy tank. Ezt nem csak úgy mondom, tényleg nem éreztem még ennyire rettenthetetlennek, elpusztíthatatlannak egyetlen autót sem.

A H3 kábé 110-ig tökéletesen csöndes. Ott elkezd felerősödni a szélzaj, és a gumik felől is kezd beszűrődni némi zúgás, ennél a modellnél azonban nem az a negatívum, hogy nagy sebességnél fellép ez a jelenség: az a pozitívum, hogy addig nem. A végsebességét elektronika szabályozza, 160-nál nem megy többet, de nem is baj, egy ilyen dülöngélő batárral száguldozni nem jó érzés, és nem is biztonságos. Na de mi történik, ha elfogy az aszfalt, helyette sár, homok, buckák és sziklák kerülnek a kerekek alá?

Sikerült elég kemény terepet találnom neki, mi több, rögtön az elején felültettem egy buckára. Az alja miatt nem aggódtam, a páncélzata egy kisebb atombombával is megbirkózna, a kerekek azonban forogtak a levegőben, nem volt mese, meg kellett nyomnom a középső diffit záró kapcsolót, aztán, ha már terepezünk, gyorsan aktiváltam a felezőt is, ami itt inkább harmadoló. Úgy ugrott le a bakhátról, mintha darázs csípte volna meg.

Felmászott bárhová, átment mindenen, nem sokat gondolkodott. A motor ereje itt már kielégítőnek bizonyult, a bő 300 Nm könnyedén húzta-vonta a hatalmas testet. Olyan helyen, ahová utcai autóval be sem mennénk, de még SUV-val is csak nagyon óvatosan, a H3 sokszor 50- 60-ra is felgyorsult, könnyedén rontott át az öles buckákon, röhögött a félméteres kátyúkon, lazán libbent egyik akadályról a másikra, nem bizonytalanodott el egy pillanatra sem. Alig hittem a szememnek. A H3 elemében volt; rombolt, tombolt és szinte kérte, hogy még, még, még! Voltam már komoly, épített pályán terepjáróval nem egyszer, sőt félméteres vízben is, de ilyen kemény kiképzést egyik sem kapott.

Érdekes, hogy az autóban alapesetben csupán egy diffizár van középen, a hátsó már feláras. A tesztautóban volt hátsó diffizár is, de nem kapcsoltam be, a felezőt is csak nagyzolásból. Nagyon nehéz elképzelni olyan terepviszonyokat, ahol a H3 elakadhat, vagy ugyanez számokban: terepszögei 37,5/23,5/35,5 fok, hasmagassága 219 mm, gázlómélysége 610 milliméter, és állítólag 40 százalékos oldaldőléssel is megbirkózik.

A műszerfal viszont csúnya – a békesség kedvéért esetleg nevezhetjük egyszerűnek –, az ablaklehúzók és az oldalsó tükrök gombjai pedig rossz helyen vannak, kifejezetten nehéz őket elérni. Ezek a H3 legnagyobb hibái. Esetleg az alacsonynak ható utastér is nyomasztó lehet. A többi, hogy nagy, lomha, sokat fogyaszt és nem úgy fordul, mint a hétköznapi kocsik, minden hasonló autó sajátja. De mely autók hasonlítanak a H3-ra? Nem sok. Van a G Merci, meg a Defender... és kész is.

Hát persze, hogy a Merci a legdrágább, a bonyolult hajtási rendszer meg persze a csillag az orrán felveri az árát, 18,6 millióba kerül a legolcsóbb 224 lovas dízel. A Defender ára a legkedvezőbb, a Defender 110 Station Wagon kevesebb mint tízmillióba kerül, viszont csak 122 lovas, ráadásul maga a megtestesült fapad. A H3 az arany középutat képviseli. Az alapárát egyelőre nem tudjuk, csak annyit, hogy az az autó, ami nálunk volt, nagyjából 14,5 millióba fog kerülni, amikor majd nyár közepén elkezdik forgalmazni, egyelőre csupán egyetlen márkakereskedőnél.

Hummer H3 2005 H3 Hummer H3 2005 H3

A Totalcar értékelése:

Meglepően csöndes és kényelmes aszfalton, zseniális terepen. Brutálisan néz ki, de az utastere béna. Sokat fogyaszt. Vagy szerelem első látásra, vagy el kell kerülni.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.