Szombat délben majdnem TotalCar a TV2-n

2008.05.09. 20:53
52 hozzászólás

Drámai hirtelenséggel visszatérünk a tévébe holnap. Fél 11-kor, (plusz-mínusz egy óra, ahogy törzsnézőink megszokhatták) megint lesz Totalcar jellegű autósműsor, mely nyomokban totalcaros elemeket és összetevőket is tartalmazhat.

Maradunk a kereskedelmi televíziózás búvópatakja, tavaly júniusi eltűnésünk után most szombaton megint előtörünk egy időre. Filozófiailag tájékozott olvasóink tudják, hogy az ember sosem léphet kétszer ugyanabba a búvópatakba, így az új TC sem olyan lesz, mint szokott.

Például nem tesztelni fogunk, hanem károgni egy tárgyalóteremben. És nagyrészt nem mi csináljuk, hanem Indiánék, akiket szintén ismer a rutinos TC-néző három korábbi közös munkánkból, beleértve a borzongató emlékű első stúdiós adásunkat. Itt amíg mi szerencsétlenkedtünk a kamerák közt, az East Block csapata gyros-sütő kabriót pimpelt egy fertelmes Merci buszból, igazán klassz lett, nagy kár, hogy a műsorban nem volt idő bemutatni.

Szóval ez igazából nem mi vagyunk, hanem ez East Block műsorfolyam lesz a javából. 10 héten át szürreális átépítések következnek majd, egyik a másik után, klassz sztorikkal és nyomasztó homoerotikus áthallásokkal. Ez a mostani első epizód nagyrészt a közös, sötét múltat elemzi, de ettől még feltétlenül ajánljuk, mert nem ismétlés, hanem friss anyag, drámával, törvényszéki héjasággal, körmondatokkal és kopasz bűnözőkkel.

A szlogenünket sajnos tönkretette a programigazgatóság az új időponttal, maradjunk abban, hogy szombat délelőtt East Block, TCTV-s majmokkal statisztaszerepben. Jó mulatást!


Alább a készítők hitvallása olvasható, ők is azt mondják, amit én, csak hosszabban.


East Block a tv2-n.

Mostantól tíz héten át, minden szombaton követhetitek nyomon munkánk és életünk. Bizony életünk, mivel közel 2 éve dolgozunk szinte mindent félretéve azon, hogy minőségben és megjelenésben valami olyat tudjunk mutatni, amire nem nagyon volt még példa itthon.

Filmjeink többségét valamilyen kerettörténetbe ágyaztuk és ismeretterjesztő rovatokkal tagoltuk,   ami reményeink szerint egyedi hangulatot kölcsönöz nekik. Lesz bennük például technikai rovat, művészeti rovat és játék is. Ezek nem csak az átlagos nézőknek, de a szakmával ismerkedőknek is sok hasznos újdonságot fognak tartalmazni.

Mindig szem előtt tartottuk, hogy semmi ne menjen a minőség rovására. Ezek a járművek nemcsak a tv képernyőjén keresztül olyanok, amilyennek látszanak, hanem a legutolsó részletig kidolgozott mintadarabok.

A legfontosabb dolog az volt a számunkra, hogy mindezt önerőből tudjuk megvalósítani, hogy ténylegesen a magunkénak tudhassuk, és a mi ízlésünket tükrözze.
 
Az eddigi tv-s produkciókban, amikben részt vettünk, azt kellett csinálni, amit a szponzor megkívánt. Most végre szakíthattunk ezzel az ihletgyilkos hagyománnyal. Persze vannak kivételek: a kezdetek kezdetén Ogre is szponzorként tűnt fel a színen, de mára családtag lett, flexel, hegeszt, és ő vágja a filmjeinket.

A csapat korlátozott létszáma miatt mindenkinek fel kellett vennie olyan szerepköröket is, ami eddig idegen volt számára. Ma már nem ritka például, hogy aki eddig a kamera mögött foglalt helyet, most mint riporter jeleskedik, és olyan filmezi, aki az airbrushpisztolynál bonyolultabb szerkezetet még nem nagyon tartott a kezében.

De az sem mindennapi, ahogy Ogre a vágóasztalnál bűvöli a klaviaturát, mindezt úgy, hogy másfél éve egy alapfokú windows tanfolyam is kifogott volna rajta. Vagy megemlíthetném még Gábort, aki feledhetetlen animációkkal csal mosolyt arcunkra. Bár neki volt egy kis előnye a másfél éves fázisrajzolói sötét múltjából.

Azért akadt olyan is amiben segítségre szorultunk. Ilyenkor lépett a képbe a totalcar két műsorvezetője, Winkler és Karotta, hogy önzetlen tanácsaikkal segítve gördítsék tovább a produkciót. De igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg Iván Robi (Robertó) barátunkat, a TCTV rendező-vágóját, aki hosszú napokon át osztotta meg velünk rutinját és tapasztalatait, hogy legyen esélyünk boldogulni.   
 
Tehát azt hiszem elmondhatjuk, hogy mindent beleadva dolgoztunk, és végre eljött a nap amikor ezt büszkén megmutathatjuk a tisztelt nagyérdeműnek. Jó szórakozást kívánunk filmjeinkhez!