Ezer autóbuzi Szegeden

2008.07.08. 09:15
112 hozzászólás

Nekem ez a perverzitásom. Gyakran járok márkatalálkozókra, de lássuk be, aki nem az adott márka megszállottja, az az első óra után kikészül. Most viszont olyan találkozón voltunk, ahol nemcsak egy napot töltöttünk el, de még másnap is visszamentünk. Ezer ember több mint kétszáz autó és 19 márkaklub vett részt a Street Racing Szeged szervezésében a  3. Országos Autósklub Találkozón.

A helyszín a szokásos: a Szegedhez közeli sziksóstói kemping. Jó hely, rossz büfével. De a kiváló strand feledteti a zacskós, mikróban melegített gofrit.

Nagy falat a márkaklubokat egy rendezvényben összefogni. Nagyon különböző volt a felhozatal a több milliós show autóktól egészen a pár ezres járművekig. Ez senkit sem zavart, minden csapatnál lehetett látni valami különlegeset. Én a lambóajtónál már nem hasalok le, de egyre jobban örülök a nagy gondossággal széria állapotra hozott, esetleg korhűen tuningolt  jungtimereknek. Szerencsére ebből is, abból is jutott.

Jó ötlet volt, hogy a rendezvény műsorvezetőjének profi rádiós szerződtettek, aki nem hagyta lankadni a részvevőket, és komolyan agitált minden vetélkedőre. Nagy is volt az érdeklődés a vak vezetés, a szlalomtolás és a sörforgó vetélkedőn. Had ne meséljem el mindegyiknek a menetét, elég legyen annyi, hogy a Corsa klub volt az idei találkozó legaktívabb csapata.

Az autós szépségverseny nevezőit szigorú szempontok szerint pontozták, a végeredménnyel mindenki elégedett volt. Én nem biztos, hogy őket választottam volna, de a beléjük fektetett munka tagadhatatlan. Ha egy autónál első ránézésre hirtelen elbizonytalanodom a típusmeghatározást illetően, akkor az megérdemel minden elismerést.

Mi már leléptünk addigra, de azt mesélték, hogy este fedett helyre költöztek, és hajnal háromig ment a zenés buli. Vasárnap délelőtt, amikor visszamentünk még egyet fürödni a gyerekekkel, akkor kezdett magához térni az ott maradt, kempingező kemény mag.

Azt hiszem, egy ilyen találkozóról már így is túl sokat is írtam, aki rendes autóbuzi, nem hagyja ki, de a képeket mindenképpen érdemes végignézni. És ha valaki kedvet kapna ilyesmihez, jöjjön el augusztus 9-10-én Siófokra a Verda Napokra, ahol hasonlóban lehet része.