Állandóan csesztetnek, hogy írjak róla

Összeszámoltam, hogy ebben a szerkesztőségben hány Toyota van. Négy. Rettenetes. Még jó, hogy ott van Winkler Tehene és TéZé Hacsirokuja, ezek talán tudják ellensúlyozni a Balázs Viktor Versója és az én Avensisem által sugárzott masszív szürkeséget. Mert a használós autók már csak ilyenek: az a lényeg, hogy tutira beinduljanak bármikor, és eljussanak oda, ahová kell.

Csikós, Hernádi, Papp: lengőkarcsere az utcán, éjjel. Tudat alatt biztos motiválta az Avensishez vezető utat

Azonban a Totalcarnál szinte elvárás, hogy megosszam az autómmal kapcsolatos izgalmas sztorikat az olvasókkal, ami egy tízéves Toyota Avensis esetében komoly írói vénát feltételez. Hogyan csináljak én húsz- és negyvenezer leütés közötti szerelős posztokat, mint Csikós? Kegyelem! Már azt is megbántam, hogy eladtam azt az átkozott 1979-es Trabantot, pedig volt rajta katalizátor is. Igaz, ez is mindig beindult elsőre, maximum a benzincsapot felejtettem el néha kinyitni, olyankor le is állt egy sarokkal később. Erről a bilikék gépről tényleg lehetne érdekes sztorikat írni, mert törött volt, és sokat berhelték huszonéves korára; átépítették 12 voltosra, maga Kőváry Barna szervizelte; sőt, egyszer Agip versenyolajat is kapott; télen az utcán, az oldalára borítva cseréltünk rajta hátsó lengőkart, és hasonlók. Imádtam, jól is ment, zseniális tárgy volt.

Balázs Viktor tenyere alig kisebb, mint a Trabim teteje

Törött is volt, ettől persze beázott, és szorult a jobb oldali ajtó. Élénken él bennem a kép, amint teli talppal rugdosom, hogy rendesen becsukódjon. Persze úgy, hogy bent ül az utas. A rúgások ereje az Euro NCAP oszloptesztjéével vetekedett, de bírta a duroplaszt, akkori barátnőm feje viszont tőből le akart törni, mint a töréstesztvideókon a dummyké. Eladtam, és vége volt a trabantos romantikának, csak néhány diám maradt róla, amit eddig lusta voltam beszkennelni. Még jó, hogy a Motor Presse parkolójában néhanap egy piros Ford Galaxie mellett állt, így időnként feltűnik Balázs Viktor fotóarchívumában is. Mint például a fenti képen.

A hátulja puffos volt, de így is megfelelt a célnak. Ekkoriban szervóról és ABS-ről álmodtam

Röpke ötéves kitérő következett egy Nissan Micrával, de mielőtt megszületett a kislányunk, eladtuk, hogy valami nagyobbat vegyünk. Az 1999-es Avensisben tényleg csak a megszerzése volt izgalmas, mert a két autó közötti interregnumot át kellett hidalni valahogy úgy, hogy közben ne szüljön meg a feleségem. A Micra vevője szerencsére adott egy kis haladékot, így volt pár napunk a keresgélésre (erről akkoriban írtam is). Hajni tavaly április 19-ére volt kiírva, de 12-én még nem tudtuk, milyen autónk lesz. Végül Tibor napon meglett az 1999-es Avensis, és egy hétre rá megszületett a lányunk, akit már a Toyotával vittünk haza a kórházból. Akkor utoljára még tűrte a kocsikázást.

Így álló helyzetben már négyhónaposan is szerette. Csak ne kelljen beülni a gyerekülésbe

Mert akármilyen hihetetlen is, a lányom gyűlöl autóban ülni, így a tesztautókkal összevetve talán annyi az előnye az Avensisnek, hogy nem ráz és csendes. Benne Timi ingerküszöbe akár 20 percig is kitolódik, valami sportos, hangos dögben ez max. 5 perc. Vagyis megérte megvenni. A legdurvább az volt, amikor egy négy és fél órás utat bő hat óra alatt abszolváltunk, mert háromnegyed óra közlekedés után egyórás nyugtató szünetet kellett beiktatni, ha nem aludt. Amióta kilenc kiló fölött van a súlya, annyit változott a helyzet, hogy menetirányban kötjük be, és tovább nőtt az autóval egyhuzamban leküzdhető távolság. Néha már a harminc perc is összejön.

Pedig állítólag hasonlít rám.

Mivel anno a nyomtatott Totalcar újságban is beszámoltunk a dolgozói flottáról, akkoriban is bajban voltam. Ennek illusztrálására hadd idézzem fel az egyik ilyen szösszenet címét: Újra mosóban az Avensis! Miközben Csikós a szétomló Mazdától az imádott Alfa 75-ösig bármiről kisregényeket tudott írni, addig én alig kapirgáltam össze azt a hatszáz leütést. Azóta már két olajcserén vagyok túl, a második egy nagy, 105 ezres szerviz keretében, amit a toyotások tanácsai alapján márkaszervizben végeztettem el, mert állítólag a gyári vezérműszíjnál nincs jobb. Meg amúgy is, ezer dolgot ellenőriznek.

Nem tudom, mi történt, mindenesetre azóta kevesebbet fogyaszt az Avensis, városban már 8,2-8,5 a normál étvágya, ami a kezdeti 9,5-höz képest jelentős javulás. Először is megtanítottam menni, továbbá átszoktattam szupermarketbenzinről a rendes kutakon kaphatóra, kicseréltem az elmondhatatlanul koszos légszűrőt, ekkor sikerült a 9 litert elérni. Az újabb csökkenés szerintem annak volt köszönhető, hogy a légszűrőházon lévő szenzor (talán a beszívott levegő hőmérsékletét mérheti) lifegett egy kicsit, ott akár kaphatott falsot is, és lehet, hogy hülyeséget érzékelt. Persze ez csak tipp, de ezt is visszarakták a helyére rendesen, és azóta lényegesen jobban fogyaszt. Vicces, de pont ekkoriban rakattam rá a téli gumikat is, ami ritkán jár ugrásszerű, jól kitapintható fogyasztáscsökkenéssel, de így összejött. És karácsonyra még egy tolatóradart is kapott a kis drágánk a feleségemtől, a kazettás magnó AUX-bemenetén keresztül pedig MP3 zenéket hallgatunk. Vicces.

Zirig Árpit megkértem, fotózzon le minket együtt. Ezt a verziót nem volt szívem letörölni

Szerencsémre a háttéripar a segítségemre sietett, és azt hiszem, minden egyes alkalom, amikor szerelő közelébe kell vinni, azért hoz egy kis izgalmat. Az Avensisnek van baja, egy kis kontakthiba a fényszórómagasság-állításban. Nulla állásnál néha le-föl mozognak a lámpák, ezért valószínűleg már az előző tulaj is egyes állásban használta; úgy is volt beállítva a tompított. Mondom a szerelőnek, hogy a vizsgához a lámpát ne is piszkálják, és ha véletlenül egy kicsit korrigálni is kell rajta, feltétlenül egyes állásban legyen. Megértette, és megígérte, hogy így lesz.

Ilyen felvezetés után nem kell mondanom: elállították. Nem is akárhogy. Ha a fényszórómagasságot a nullára állítom, és éppen nem jojóznak le-föl, akkor kábé tizenhét méterre világítanak a lámpák. Az irodánk alatti kicsi mélygarázs végéig nem világít el. Kezdem érteni, miért vesznek az emberek japán autókat. Szerintem nincs még egy ország, ahol mindenki ennyire fél, hogy ha nem is szándékosan, de picivel rosszabb lesz az autója, ha bekerül. Úgy vagyunk a szervizzel, mint az idős nagymamák a kórházzal: csak meghalni megy oda az autó. Pedig egy-egy hiba nem a világ, meg lehet javítani, nem?

Talán emiatt vettem kézbe magam egy másik bosszantó hiba megszüntetését, erről szól ez a kis videó. Meg arról, hogy nem baj, ha egy kicsit zörög az autód, legalább a felesleges hülyeségek nem irritálnak.

Amúgy nem vagyok megrögzött toyotás, sőt, nem szeretek egyetlen márka iránt lelkesedni, mert imádok mindenféle autót. Igaz, nem mindegyiket akarom megszerezni, amiért rajongok, csak párat. Ám ezt az Avensist nagyon megszerettem. Mert pontosan tudja, amire szükségem van, nem töri össze a testemet és a lelkemet, ha valahová menni kell – és ennyi. Persze, majd ha lesz egy jó nagy garázsom, akkor szeretném, hogy ne ácsorogjon ott egyedül, és legyen miről írni vasárnapi posztokat. Addig is, kedves Belsőség-olvasók, be kell érniük ennyivel. Megyek is, mert mosatni kell.

Utóirat: a Daewoo akksi még mindig jó a kocsiban