Kicsi olaszt a családba!

2009.07.25. 00:59
265 hozzászólás

Olasz autónak lelke van, mondják azok, akik a fura parajelenségek mögött a lelketlen gép egyfajta emberi megnyilvánulását látják. Szarul van összerakva, mondják azok, akik nem voltak vevők a gépi hisztire, vagy csupán sosem volt olasz autójuk. Pontosabban: kicsi olasz autójuk.

Mert így vagy úgy, a fene vigye el, valami lehet a dologban. Az olaszoknak nagyon megy a kisautó-gyártás, szinte kivétel nélkül mindegyik aranyos, jópofa, az igazi mediterrán életérzés és nemtörődömség aprócska szelete. Ja, és valahogy beléjük van építve egy jókedv-generátor.

Mint ebbe a kis Lancia Y-ba. Vigyázat, nem Y10, az az első, dobozforma generáció, de nem is Ypsilon, az meg az utolsó, már buborékosított forma, hanem csak simán Y. 1995-ben mutatták be, az akkori Fiat Punto rövidített padlólemezére épült, annak fődarabjait használva fel. Ez azt jelenti, hogy karosszéria-elemeken kívül bőséges alkatrész utánpótlás áll rendelkezésünkre.

Ez a konkrét példány a barátnőm autója, és egyben az utolsó, amit bérelt garázsunkban javítottunk, még mielőtt ránk állították a kémműholdat. Bizony, teljesen kispolgári módon, saját kezűleg. Az autót öccsétől örökölte, ő használta két évig. Annak idején gyorsan kellett választani, olcsón fenntartható, lehetőleg keveset futott és nem túl öreg kisautót kerestünk, így jött a képbe az Ausztriából frissen behozott, 77 000 kilométert futott guruló ellipszis.

Gyorsan cseréltünk benne olajat, szűrőt és már rohannia is kellett, nagyon ritkán találkoztunk vele ezek után, de nagyobb gond nélkül működött. Típushibái persze mind előjöttek, a hátsó ablaktörlő beállt, a csomagtér zárja úgyszintén, ez van, ha mindig belülről nyitjuk az ajtaját. Ideiglenes megoldásnak azonban remek volt, enni alig kért, a százharmincas utazót tudta, amíg érkezett az új autó, addig megfelelt, ezért is kellett.


Majdnem minden, a következő adag másnap jött

Aztán egy szép napon – kicsi nőm nagyon várta már ezt, hiszen tudta, hogy egyszer az övé lesz – beállt a ház elé és ott is maradt. Örültünk neki, végre mobilis lesz teljesen a család, nem kell az ismerősöket, barátokat nyaggatni, ha én nem vagyok éppen otthon és sok cuccot kell hozni a boltból. Mielőtt azonban – elsődleges szerepének megfelelően – városi női kisautó lett volna belőle, eldöntöttük, hogy gatyába rázzuk, amit lehet, kicserélünk, megjavítunk, nyugodtabban alszom én is, ha tudom, hogy szeretteim olyan autóba ülnek alkalomadtán, amely kifogástalan műszaki állapotú.

- Fú, mekkora szopás lesz ebből! – kapnak a fejükhöz a japán és németautó nördök, pedig ha tudnák, hogy olasz kisautónál kevés egyszerűbb dolog létezik a világon… Szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy alkalmi lakótársammal (igen, autószerelő, igen, van papírja) bármilyen felmerülő problémát megoldunk majd. Annál is inkább, mert ez a konkrét példány egy Elefantino Blu, ami Lanciául a fiataloknak szánt belépőmodellt jelenti. Légzsák és elektromos ablakok, ez a tételes extralistája, nem is kell bele több, na jó, azért ABS lehetett volna még, de ha nincs, hát nincs.

Motorja az elpusztíthatatlan 1.1-es, 54 lóerős F.I.R.E. Nem egy erőgép, megfontolt közlekedésre sarkall, de városban elegendő dinamikát biztosít a kilencszázvalahány kilós autónak. Kívánja a fordulatot, bírja is, üvegbe zárt darázshangja van ilyenkor, mókás, kis elszánt valami, Csikós ódákat tudna zengeni a „gyorsan megyünk”-érzet és a valóság vonzatáról. Ültem már mellette, igaza van.

Minden megújhodás ott kezdődik, hogy ráállunk az aknára és ott fejeződik be, hogy visszaállunk rá, megnézni, nem csöpög-e valahol az olaj, hűtővíz, minden rendben van-e a próbakör után. Ez két fix esemény, csupán a köztük eltelt idő változó annak függvényében, mennyit szívunk közben.


Lebontva a vezérlés, a generátor és a vízpumpa

Végül is, így visszagondolva tán csak két olyan pont akadt, ahol elhangzott a „küldenénk egy nótát Torinóba” kezdetű mondat, illetve három. Na de szép sorban. Már az úton idefelé világos volt, hogy a kormánymű és a futómű lóg, a kuplung cserére érett, nem emelt ki rendesen pedig többet már nem lehetett a bovdenen húzni, további használatát a szinkronok bánnák. Ha már nekiesünk, akkor cseréljünk ki mindent, amit lehet. Jellemző hiba ezeknél az autóknál, hogy a fapad Blu verziókba nem raktak alsó motortér-burkolatot (vagy csak mindegyikből hiányzik?) így az esetlegesen felcsapódó víz vagy permet összegyűlik a gyújtótrafók fémházának alján és szépen kikezdi. Amaz ilyenkor szétnyílik, hasas lesz, funkcióját már csak hellyel-közzel látja el, kihagy egy-két henger, nem stabil az alapjárat, erre érdemes odafigyelni, nem egy drága alkatrész. Szerencsére ezen a Lancián nem volt vele gond. Akadt azonban olajsár, ami addig nem aggasztó, amíg nem a hengerfej-tömítés fáradt el, mákunk volt.


Jobb híján a váltókiemelővel támasztottuk alá a motort

Első lépésként Brigéciollal és féktisztítóval alaposan megkínáltuk, majd nagynyomású mosóval tisztára csapattuk, látszódjon, honnan jön az olaj. A már említett hengerfej-tömítés kivételével lényegében mindenhol akadt apró szivárgás: a karternél, a főtengelynél, szelepfedélnél. Nem vészes, de nem lehet ott és kész. Aztán jött a futómű és a fékek felmérése, a kormányösszekötő lógása evidens volt, a két hátsó fékmunkahengert is kicseréltük a biztonság kedvéért, az egyik eresztette a fékfolyadékot és akkor már cseréljünk párban, legyen nyugalom.

Nem terhelem az olvasót tovább, itt a tételes lista, ami hosszú fejvakarás után összeállt.
két főtengelyszimering, féktárcsák, kormányösszekötő (jobb), kuplungszerkezet Valeo (komplett), két fékmunkahenger, gyújtógyertyák, bordásszíj, olajszűrő, üzemanyagszűrő, váltóolaj (75W-90), motorolaj (10W-40 félszintetikus), tömítőpaszta, feszítőgörgő, vezérműszíj, levegőszűrő, két hátsó lengéscsillapító, vízpumpa, fékbetétek, ablaktörlők, generátor.

Miután mindez összeállt és kiautóztunk a budapesti tankcsapdákra, lett világos, hogy a lengőkarok gömbfejei is lógnak, cseréltük hát mindkettőt, a szélső gömbfejeket és a stabszilenteket is. 120 000 forintos számla lett a vége, ami szerintem nem sok, ebből csak az új generátor 43 000. Ez mai árfolyam szerint 446 euró. Pár nappal később mesélte a barátnőm, hogy édesapja 10 000 kilométeres kötelező szervizéért 300 európai pénzt fizetett (G Astra Classic) amit az elvégzett munka fényében (olajcsere+szűrők) én csak szimpla rablásnak tartok.


Megpucolva, vezérlés a helyén

A munka nagyját baráti alapon végezte Peti, ahogy hazaértem persze csatlakoztam hozzá, jól esett szerelni egy kicsit, végre kézzelfogható feladatra koncentrálni és látni a tökéletes végeredményt.

Felbakoltuk az autót, lebontottuk a légszűrőházat, kerekeket, leeresztettük az olajat (leadtuk a benzinkúton, mielőtt még valaki tollat fogna), a váltóolajat (azt is). Mivel a motor-váltó egység összesen három gumibakon ül, ezért külön alá kellett támasztani a motort, mikor leemeltük a váltót. Erre persze a váltókiemelőt használtuk, így nem maradt más, amazt ismét kézzel kellett mozgatni. Ilyenkor aztán lehet utálni az egész, mellközépig érő busman-aknát. Na mindegy is, ez megvolt, a kuplunglamellákat kagylósra koptatta már a kinyomócsapágy, legfőbb ideje volt kicserélni az egész szerkezetet. Amíg alkalmi kollégám elöl szöszölt a főtengely-szimeringekkel és a kuplunggal, addig én hátul kicseréltem a lengéscsillapítókat. Mázlink volt ezekkel, ugyanis az első kupacban érkező Gabriel-gátlók Y10-hez valók voltak, így nem építettük be őket. Az odapontozott rögzítőszemek (oldalt, ezért nem stimmeltek) amúgy sem voltak túl bizalomgerjesztőek, de a kiváltásukra érkezett Alcók már teljesen rendben voltak, örültem nekik.


Új és régi, van különbség

A műhelyes, kazettás magnóból (tényleg, miért nem árulnak specializált szervíz-rádiókat, olaj és mocsokálló gombokkal?) monóban szólt Hendrix majd a Cream, a nyugodt munkát már csak a megszámlálhatatlan sok szúnyog zavarta. Vérszívásuk olyan méreteket öltött, hogy estefelé halálsápadtan támolyogtunk fel a házba, rá kellett gyúrnunk egy kis vörösborral.

Elölről halk szitkozódás, hiába, a berohadt csavarok nem adják könnyen magukat, patakokban folyt a féktisztító és a WD40. Nekem lényegesen könnyebb dolgom volt, egy kis csavarlazítóra azonnal engedtek a 16 és 18-as csavarok, a jobb oldali gátlót gyerekjáték volt kicserélni. A rest azonban kétszer fárad, a bal oldalival megszívtam egy kicsit. A lengéscsillapító szára ugyanis egy kisebbfajta aknában fut végig és csak a tetején van egy nyílás, amin keresztül hozzáférünk a csavarhoz. Ennek útjában persze ott a kipufogódob, nekem pedig nem volt kedvem a kilencéves gumifület zavarni, főleg ha jól érzi magát a helyén. Így aztán két toldószárral és egy csuklóval kellett megoldanom a problémát. Anyáztam, naná, főleg magamra haragudtam, századik próbálkozásra sikerült is fixen rögzíteni a crovafejet, aztán már ment minden, mint a karikacsapás.

Közben elöl Peti szépen haladt. Mivel a vezérlést még előző nap kicserélte, más dolgunk már nem is volt, minthogy a váltót szépen visszatoljuk a helyére. Rutinból már tudtuk, hogy ez előtt a művelet előtt érdemes felturbózni magunkat egy kis nikotinnal, mert nem lesz egyszerű, sosem az. Legyen bármilyen jó is a központosító, bármennyire sem történt semmi baj eddig, keresztmotoros autónál sosem megy elsőre, rosszabb esetben másodikra sem.

- Anyád, hűbazz...tartsd, tartsd, na most told...mozgasd kicsit erre, jó, befelé, befelé! Nem jó, tegyük le...fű.

Patakokban folyt a hátunkról a veríték, féktisztító-permettől félkába szúnyogokat mosva le magával a padlóra. Megint szét, központosítani, majd újra nekiveselkedni. Végre, ezúttal jó lett, pontosan ül a helyén, kitűnő. Megrogyva bár, de törve nem kimásztunk az aknából.

Másnap itt folytattuk, a fékek következtek, különösebb gond nélkül ugrottak helyükre a tárcsák, azért a féknyergek sorjás öntvényére rácsodálkoztunk, de végül is, működik, az a fő. Lebontottuk az autó elejét, hogy alaposabban kitakarítsuk, kozmetikázzuk, nőknek fontos a tisztaság és szépség. Engem se vitt volna rá a lélek, hogy egy olajos kéznyomokkal teli, poros autót adjak oda készként.

Dióhéjban: a jóanyját az olasz fröccsöntő-iparnak. A fényszórók házával volt a baj. Mivel maguk a fényszórók elég bonyolult formájúak, így gondolom egyszerűbb volt bakelitből kiönteni a házukat, persze rögzítőfülekkel együtt. Nem járnak messze az igazságtól: bizony nagyon kevés volt közülük még egészben, használható állapotban, egyet sem törtem le pedig, miközben kivettem a lámpatesteket. Szerencsére mindkét oldalra jutott egy-egy komolyabb, vastagabb fül, ezek épek voltak, a többit (ha megtaláltuk őket) óvatosan visszaforrasztottuk. A színrefújt hűtőmaszk fixen tartja őket helyükön, de azért egy pár fémfül igazán elfért volna még ott. Nem kizárt, hogy még odaát Ausztriában koccos lett az autó, erre a lökhárító díszléce is utal, valószínű, hogy akkor törtek le a fülek, nagyobb bajnak nyoma sem volt, tipikus városi baleset.

Az eleje kész, motor-váltó megvan, Peti eközben már a kormányösszekötőt cserélte, én pedig nekiestem a hátsó ablaktörlő-motornak. Típushiba, az ablaktörlő tengelye kegyetlenül be tud rohadni. Olyan szinten sikerült is neki, hogy a húszkilós fogóval rátartva sem sikerült megmozdítani, pedig akkorra már annyi csavarlazító és WD40 volt ráfújva, amennyiben fürödni lehet, de semmi. Meg sem nyikkant, nem tudtunk vele mit kezdeni, szerezni kell egy újat.

Itt kifogott rajtunk, de a hátsó ajtó zárjával megbirkóztunk, bár atomjaira kellett szedni az egész mechanikát. A zárbetét lamellái között állt a zsíros szennyeződés, az első kettő ennél fogva meg sem mozdult. Sziszifuszi munka tűvel pucolgatni, jól meg kell jegyezni, mi, milyen pozícióban rögzül, összerakáskor hasznos lehet. Megkapta  maga kenőadagját, és visszakerült a helyére. (A csomagtér műanyag borítólemezeihez érdemes patentkiszedőt használni.)

Valamikor hajnali kettő körül gurultunk ki a próbaútra. Elégedettek voltunk. A kuplung vajpuha, a felső harmadban fog, a váltó meglepően precíz és könnyen kapcsolható, finoman vasalgattuk a fékeket, van végre fékhatás, nem is kicsi, a  kézifék fogja az autót, mint a hétszentség. Visszajött a finoman ringatózó futómű, egyszóval jó lett, na.

Harmadnapra már csak a takarítás és a polírozás maradt és ismét egy remek kis olasz autóval több gurul majd az utakon, én pedig nyugodtan alszom, műszakilag hibátlan, lehet ismét használni, sokáig, gond nélkül.

Utóirat: A Mazda köszöni, jól van, morgolódik a jobb első kerékcsapágy, hamarosan cserélem mindkettőt, és ideje lesz az új légszűrőnek is. Teszi a dolgát, nem bántam meg. Majd referálok. Köszönöm a türelmet.