Az olvasói levelek mindig tanulságosak. Van, aki a feszültséget vezeti le, van akinek tetszik, amit csinálunk és van, aki csak megír egy történetet. Talán okulásul, egy kicsit a mi szórakoztatásunkra is. Gábor ilyen ember, elnézést, Gábor, nem bírtuk ki nevetés nélkül. Pedig lényegében egy szomorú történet. Olvassák csak.
Nejem péntek este közölte, hogy a Rönó már megint nehezen indul. Amikor ezt meghallom, mindig felmegy bennem a pumpa, mert kb két éve ezzel kínlódunk. Volt azóta két akkucsere, két generátorcsere, ráköltöttük egy párhetes ötfős (tudniillik öten vagyunk a családban) nyaralás árát. A Rönó egy 2002-ben született Megane kombi, vagy "hogyisívják" ők az ilyen jól pakolható málháslovat.
Vasárnap egy kellemes reggeli után ki a garázsba, kéziműszer elő. Akksi fesz 13,6 Volt - még elmenne - kocsi indít, akksi feszültség felmegy 14,4 köré, tehát generátor tölt, akksi rendben (bár közepesen leharcolva). Ha ez így van, akkor valami szívja az akksit - jött a baljós gondolat. A gondolatot tett követte; saru le, Ampermérő sorba, és láss csodát, az autó alvó állapotban 300 milliampert cumizik az akksiból. Így már nem csoldákozom az elmúlt évek szívásain.
Kétszer eljátszottuk: autó nem indul - szerelőnk megbikázza - "menjetek egy órát, hogy feltöltse" - mire hazaérünk világít a töltéslámpa - szervizbe el - közlik hogy a generátor meghalt. Hát persze, hogy meghalt, hiszen a lemerült akksi felvesz 30-40 ampert, a generátort pedig nem arra tevrvezték, hogy üres akksit töltsön. Ezt kétszer játszottuk el az elmúlt két évben (mentségemre legyen szólva, a nejem és a szerelő intézte.. én csak a pénztárnál kellettem utólag...).
Nos, vissza a verőfényes vasárnap reggelre. Biztosítékok egyesével ki, műszer figyel. Egyszer csak a műszer leesik 100 milliamperre. Na, ez már haladás. Mi van rákötve? Ehhez bizony ki kellett bontanom biztosítéktáblát. Pedálok alá, ülés elő befekszem, és a döbbenet lesz rajtam úrrá... a kábelek össze-vissza vannak tekerve szigetelőszalaggal. Gusztustalan! Hogy van ez? Ki csinálta ezt? Na mindegy, kibontottam mindent. Láss csodát, azon a biztosítékon a riasztó van utólag rákötve. Hoppá! Az utólagos csatlakoztatásra rátekert szigszalagot nagy nehezen letekerem. Újabb sokk: az eredeti kábelekről a szigetelés lerágva egy darabon, a riasztó kábele pedig olyan makramé (aki nem tudja, a nyolcvanas évek divatos csomózásos kézimunkája) módon rátekerve. Se forrasztás, se saru, se zsugorcső, se semmi, amit elfogadható megoldásnak nevezhetnénk! Taknyolás a köbön! A diagnózis: meghalt a riasztó, gondoltam, kiszedem az egészet. A többi kábel is hasonló gány módon bekötve. Kb 1 óra alatt sikerült is kikötni, eredeti kábeleket leszigetelni. Godoltam, akkor már a motortérből is kiszedem a riasztót, kihúzom a kábelt is, ne maradjon a döglött berendezés a kocsiban. Döbbenet három: a tűzfal kábelátvezető gumija kinyomva, mellette a lyukon átfűzve a kábelköteg - kilátok a motortérbe (most már értem, miért panaszkodott a nejem, hogy lucskos időben mintha egy-két esőcsepp esne a lábára!)!
Na ekkor eldurrant az agyam, és elkezdtem gondolkodni, hogy ki is csinálta ezt a gánymunkát. Rövid tanakodás után kiderült, hogy az autót a riasztóval együtt vettük a Rönó Fakertész (aki nem németes, annak segítek egy kicsit: Fe=Baum, kertész=Gartner - na jó, egy kicsit a helyesírás nem tökéletes), HÉV ütközőjés kereskedésétől (tudják, attól ahova berohant a Mogyoródról elszabadult HÉV pár évvel ezelőtt). Eldurrant agyamat csak egy sör, és az addigra elkészült fantasztikus lecsó elfogyasztása tudta megnyugtatni.
Újult erővel folytattam a riasztó kiszerelését. Sűrű bocsánatkérések között tekertem le kb. négy km szigetelőszalagot - amolyan taknyos-nyálas feketét, majd kihúztam a kábelt, leszereltem a riasztót. Na ezzel megvolnánk! A kábel a tűzfali átvezetésnél már eléggé el volt reszelve, bár ott még zárlat nem volt. De pár hónap és ott füstölt volna el elsőként.
Igenám, de még mindig valami 100 milliampert kajál. Biztosítékok húzogatása folytatódik. Megvan! Az "ALIM UCH" feliratú biztosítékkal megszűnik. De mi lehet rákötve? Utólag semmi, csak a gyári kábel. Na ez jó. Most hol keressem? Közben kijött a középső lányom, megnézni, hogy még élek-e. Kértem, segítsen, figyelje a műszert. Gondoltam, kapcsolgatok, hátha valami kiderül. Amint ott matattam, egyszercsak felkiált. Apa! Lement nullára! Pedig akkor még semmit nem kapcsoltam, csak beleakadtam a finn gyártmányú gyári kihangosító telefontartójába utólag vásárolt kínai betétbe (ami más telefon behelyezését is lehetővé teszi), ami kiesett. Visszaraktam, 100 mA, kivettem, mulla. Játszottunk ezzel még vagy háromszor-négyszer, hogy biztosak legyünk a diagnózisban. Bingó! Megvan a második hiba! Úgy döntöttem, kiszerelem a kihangosítót is, mivel enélkül a betét nélkül úgysem tudja használni a nejem, meg egyébként is, lassan új telója lesz, amihez már végképp nem lesz jó a kihangosító. Hangszórórács le, csavarok ki, műszerfal teteje le - ebben már volt tapasztalatom, mivel pár éve elnémult a kihangosító, mert kicsúszott az egyik csatlakozó a központi egységéből. Így tudtam, hol kell keresni, és hogy kell a műszerfalat szétdönteni. A Fakertész nem hazudtolta meg magát: a kihangosítót ugyan nem az autó vásárlásakor, hanem utána 1-2 évvel, de ugyanott szereltettük be (akkor még garis volt az autó, nem akartunk gondot belőle). A szaki szemmel láthatóan ugyanaz a makramézós csóka lehetett, mert a kábelek rézszálai ugyanazzal a franciafonással voltak egymásba bedolgozva.mint amit a riasztó kiszerelésénél láttam. A kihangosító kábeleinek a kivezetésével sem sz...zott sokat. Csípőfogó, aztán máris van egy nyílás a hamutaró mellett! (Ebből látszik hogy a Fakertész nagy gondot fordít a tehetséges szakemberek megtartására.) Újabb egy óra alatt a kihangosító is kint volt. Ampermérő nullát mutat!
Ekkor már csak az autó összeszerelése volt hátra, amit egy fél óra alatt abszolváltam, és közben csak néhányszor gondoltam arra, hogy milyen szívesen végeztetném ezt a munkát azzal, aki tervezte... ugye nem kell leírnom, miért...
Lecsekkoltam minden elektromos fogyasztót, majd akkutöltőre tettem az autót, hogy hétfő reggel fickósan tudjon az önindító életet lehelni a motorba.
A munka sikerére való tekintettel a lányom közölte, hogy, "apa, ha már ilyen ügyes vagy, hogy meg tudtad csinálni ezt, nézd meg lécci a számítógépement, mert valami gond van vele". Ilyenkor arra gondolok, hogy annak idején, a pályaválasztáskor miért nem könyvtár-, vagy halbiológus-szakra mentem a műszaki tudományok helyett? Mennyivel egyszerűbb lenne az életem!
Halmos Gábor
