Colin metrózik

2009.12.17. 13:01
104 hozzászólás


A nagy ünnepi kapkodás és hajtás lassan tetőpontjára ér, lázasan dolgozunk minden anyagon, gyűjtjük a gyűlöletleveleket, statisztikákat böngészünk, Angéla pedig nem éppen boldogan, de csomagolja a postázandó nyereményeket. Egyszóval el vagyunk havazva mindazzal, amit még ebben az évben adni akarunk az olvasóknak. Lassan apad a betűtenger, de messze még a vége, ráadásul a megfázás és a különféle bacilusok is itt köröznek a szerkesztőség körül, hogy néhanapján egy-egy embert leverjenek a lábáról.
De minden idejében elkészül, ebben biztos vagyok.

Az alábbi videó ismét egy klasszikus, munkatempót megakasztó darab. Szükség van rá, néha jól esik egy picit szusszanni.

A balesetben elhunyt Colin McRae-ről már életében legendák keringtek, tán nem véletlenül kapta a McCrash becenevet, hiszen ő volt az, aki mindig áttolta nyélgázon, de legalábbis megpróbálta. Kétségkívül zseniális versenyző, aki – bár sokszor forrófejű volt – de nem adta fel soha. Imádtuk és imádjuk ma is.

Nos, ez a videó megmutatja a másik oldalát, a precíz, villámgyors McRae-t. 2006-ban járunk a Donegall ralin, Colin ezúttal korának tán egyik legdurvább B-csoportos autójában ül, egy MG Metro 6R4-ben. Összkerekes (35-65 százalékos elosztással), nincs egy tonna és 400+ lóerős. Kábé akkora, mint egy mai Fiat 500.

Colin pedig nagyon érzi, merre hány méter. Tóth Zoli szavaival élve úgy talál a végére, hogy minden fűszál előre köszön. Hibátlanul, karcmentesen, őrült tempóban.

Egy borzasztóan erős teásdobozzal.

Hosszú volt? Lehet, de ne sajnálják megnézni ugyanezt a ralit kívülről. Természetesen egy olyan megpördüléssel, melynél a nézők eltakarták a szemüket.
McRae pedig csak nevetett egy nagyot.