Mitcsináltunkegésznap?

2010.03.05. 20:14
549 hozzászólás

Biztos észrevettétek, hogy ma nem került ki annyi információ, mint amennyit szerettünk volna.

Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük, kilenckor kelünk és tízkor indulunk. Ehhez képest a Merci tulajdonos csak 9:50-kor került a reggeliző asztalhoz, és csak a Kati közbenjárására jutottunk reggelihez, mert a kajajegy szerint az csak 9:45-ig volt. A következő két órában készült az a blogposzt, amit délelőtt olvashattak, Reggeli közben elhatároztuk, hogy a Merci kárfelvételét elintézzük még Svédországban. Fél egyre összekészülődtünk, és elhagytuk a szobákat.

DSC 0252

Elmentünk a helyi Mercedes-szalonba, felvetetni a kárt. Nekik nem volt kárfelvevételi szolgáltatásuk, ezért továbbküldtek egy lakatoshoz. Az odáig vezető út csodálatos volt, kétméteres hófal, gyönyörű táj és tengerpart. Ebben a műhelyben sem vállalták a kárfelvételt, kínunkban lementünk a behavazott tengerpartra sétálni. Azt fontolgattuk, hogy keressünk-e további lehetőségeket, vagy induljunk-e Stockholm felé. Végül úgy döntöttünk, megoldást keresünk a kárfelvételre.

Több sikertelen próbálkozás után, ilyen fél kettő körül bementünk a Toyota-szalonba, hátha. Óriási megdöbbenésünkre mindent sikerült elintézni. Maga a procedúra három percig tartott: egy ember kijött, lefotózta - majd e-mailben küldi az árkalkulációt. Azért nem adott pontos adatokat mert az autó régi, nem tartozik a szalon profiljába, de utánajár, kiszámolja, és elküldi az árajánlatot. Itt nagyjából fél háromra végeztünk, mert fotózni kellett, meg a képanyagot is rögzítettük.

DSCF8270

Sipos ötletére bementünk a közértbe, és a kollégáknak és családtagoknak vásároltunk ritka északi édességeket. Három óra lett. Tankolni kellett az indulás előtt. A tankolás szintén harminc percig tartott, mert Csikós odakendácsolta a reggel vett univerzális lámpaburát. Előkerült a Duct Tape (sajnos nem, csak valami rossz kópia, nem is ragadt, mindig csak eredetit vegyenek ilyenből - Csik), használtuk. Fél négykor nekiindultunk a Stockholmba vezető útnak, épp ennek a kétharmadánál járunk, egy OK benzinkútnál, Uppsalánál. Kiderült, hogy a Katinak azért nem volt fűtése, mert a Csikós elzárta.

UPDATE: A Bende Tibi jelentkezett telefonon, hogy a stockholmi szállodában vannak még este fél 9-kor is, pedig már igazán éhesek. A városnézés is csúszik, mert a Csikós ügyesen beleejtette a parkolókártyát a Mercedes szellőzőrendszerébe.
Már csak egy kérdés maradt, így most kinek nem lesz fűtése?
 

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész


(X) akiknek köszönhetjük: