Katonaság, és ami miatt szeretjük

2010.06.29. 15:47
178 hozzászólás


Zseniális rendezvénybe ráncigált bele Saly Balázs barátom. Évek óta piszkál azzal, hogy ide el kell jönnöm, de pár dolgot nem vett soha számításba: 1) kisgyerekes családos ember hétvégének minden perce arany; 2) újságírónak ritkán van magánideje, ha pedig szórakozni megy egy rendezvényre, ott automatikusan dolgozni kezd; 3) én még kötelezően lettem bevonultatva 1986-ban Tatára, a harckocsizós ezredbe (aztán dandár lett), rekord hideg volt azon a télen, mintaszerűen szemét öregjeink voltak, a tisztek java sem volt emberségesebb az alcatrazi fegyőröknél, ezért velem csak egészen minimális mértékben sikerült megszerettetni bármit, ami katonai, ha volt is a lelkemben bimbózó vonzódás a honvédség iránt, azt negyvenhetes bakanccsal tiporták el. Amúgy meg nem sok volt: kerülök mindent gyerekkorom óta, ami a háborúzással kapcsolatos, nem szeretem az agressziót, a vérontást pláne, engem nemhogy vadászni, de még horgászni sem lehet elráncigálni. Egyéni probléma, nem terhelek ezzel tovább senkit, a katonásdi jó játék, látom, el is hiszem, de nem az én asztalom.

Ez egy rendes autóorr. Zil-157

Balázst viszont igen kedvelem, ezért amikor kiderült, hogy a feleségemnek sok munkája lesz a hétvégére, úgy döntöttem, mégis a hónom alá csapom a kölköket, és Budaörsnek vesszük az irányt hű Autobianchi típusú közlekedési eszközünkkel. Nézzük már meg közelről, mi is ez a "Függőség napja".

Kész háború

Kicsi, családias, nehéz, guruló vastárgyakkal gazdagon körített rendezvény ez. Úgy mondják az ilyet: tömény. Saly fél délelőttön át taxisofőrt játszott a Krazzal, szállította az embereket a szűk utcákon, szakadt róla a víz, a Kraz favázas bódéja nyekergett a rosszul illesztett betontáblákon, ezt hívják arrafelé útnak. Életemben először ültem ilyenben (Tatán nem voltak Krazok), a fülkéje nem különösen tágas, viszont onnan kinézve rettenetes mélységben van az ember alatt a táj, az üléshelyzet nagyjából egy szinten van a kamionokéval (egy szembejövő hattengelyes Volvóról vettem mintát), viszont a sofőr itt még tol maga előtt egy kisebb üdülőházat, miközben inaszakadtáig küzd a váltóval. Nemcsak én, a gyerekek is imádták.

A fő attrakció természetesen a katonai MAZ-vontató volt. Nem tudom, hogy láttak-e már a kölkök ekkora járművet életükben (a kamion nem ér, az csupa levegő belül), mindenesetre én nem jártam még ilyennek ennyire a közelében. Tatán volt ugyan egy valamelyik zászlóaljnak, azt néha távolról láttam is egy szomszéd telephelyen, egyszer talán még menni is, de így, testközelből benne szorul az emberben a levegő, ahogy föléje tornyosul a barátságos arcú szörny.

Annyira azért nem is kicsik a gyerekeim...

V12-es T55-ös tankmotor mozgatja (némileg módosítva, de azért nagyjából az), akkora kardán viszi a hajtást a két oldalon elhelyezett, négy-négy, kisebb fürdőszobányi alapterületű hűtőhöz, mint ami a Zsiguliban van. És az csak a hűtésé.

Itt a V12-es

A motor után hidrohajtás következik a négy tengelyhez, a nyolc, kettős keresztlengőkarral megvezetett, torziósan rugózott kerék mindegyike mozgatja a kocsit, az első négy kormányozható is. Kisebb sziklamászás feljutni a fülkébe, ami cirill betűs feliratokkal dekorált műszerek miriádjaival van tele. Ki is lehet bújni a tetőn, mint valami tankból, oldalt pedig, a jármű falába vájt ösvényen el lehet jutni a motorig. Minden óriási, masszív, elpusztíthatatlan.

MAZ-műszerek

Ennek igazolására a MAZ mellé hatalmas tablót is kitettek, amelyen ezeknek a vontatóknak a háttere szerepelt. A jármű nyerges, tehát pótkocsit kell rá kapcsolni, hogy értelmet adjunk létezésének. Elsősorban tankokat (tudom, harckocsikat) szállított, de hídelemeket, óriási csöveket, rakétákat is vittek MAZ-okkal. A tabló második oldalának alján pedig a magyar MAZ-ok utóéletéről tárgyaltak keveset. 2000-ben vonták őket ki hadrendből, jó ideig csak mindenféle katonai múzeumok kaphattak belőlük. Aztán 2006-ban megtört a jég, magánember is vehetett magának ilyen behemótot, úgy tűnik, a rettenetes kereslet nyomására megtört a honvédség ellenállása.

Így került elő a MAZ. Akku bele, indult, kitépte magát, hazament

Addigra, a budafoki telepen már borzalmas állapotban voltak ezek a leselejtezett (és még önerőből odavitt) kocsik, a tablón, a mellékelt képeken lényegében többségében szétszórt, roncsolt vasdarabokat láttam, amelyekből a hozzáértőknek fejben kirakható volt talán egy ilyen jármű. Árvízkor egyméteres löttyben álltak a szerencsétlenek, aztán benőtték őket a liánok, mégis, amikor a mostani tulajdonos megvásárolta ezt a konkrét, elsüllyedt darabot, elég volt pár jó akkut vinnie, és a vontató beindult, kitépte magát a növényzet fogságából, majd a kerekek felfújása óta szépen hazaautózott. Azóta persze átesett némi restauráláson, ezt a képek után meg sem kellett volna említenem.

Magyar gyártmányú műhelyfelépítmény az Uralon

De voltak például ott Uralok is, egyik a hátulján hazai gyártású, komplett műhelyszobát hordott – a felépítmény 1988-ban készült, és a rádión kívül minden magyar benne – generátor, szelepmaró berendezés, satuk, satupadok, fiókon szekrény, emelő, alkatrészmosó, óriási emelő, porlasztócsúcs-nyomás beállító, állványos fúró, teljes lyukasztó-, villáskulcs-, kalapács-, csavarhúzó-, menetvágó-arzenál. Szóval van benne anyag, szokás erre mondani.

Zil-131

Egy régi (ZIL-157) és egy újabb (ZIL-131) állt egymás mellett, előbbi hiteles, kifakult matt zöldben, utóbbi talán kicsit túlságosan is fényes olajzöldben. Bár – 1987-ben már hozzánk is érkeztek olyan gyári UAZ-ok, amiknek ilyen fényes festése volt, akkor sem értettem, hogy lehet harci jármű ilyen csillogós. Mindenesetre a ZIL furcsán festett így, igaz, a MAZ sem volt sokkal mattabb.

Már rádiós pad is van benne. Volvo Sugga

Horváth Laca is eljött a Totalcarban már alaposan bemutatott Volvo Suggával. A cikk elkészülte óta sokat fejlődött az autó, most már van benne hátul rádiós asztal, megvan hozzá az egyik rádió is, a hozzá való, csattal rögzíthető hangszóróval, és a vezetői részt a távírász részlegtől elválasztó, fából készült fal is bent van, igaz, nincs még benne ablak. Nemsokára indulhat csatába.

Amerikai idegen szív

Egy hetvenes évekbeli Chevy-pickup, az elmaradhatatlan Raj-GAZ-ok, UAZ-ok is ott voltak, meg persze a motorok: civil Pannóniák, egy süteményes állapotú Honda CX500 Custom, valamint a helyzethez jobban megfelelő, katonai oldalkocsis Izs (rajta cetlivel – "Eladó Garant teherautó" – ide is csak elmebetegek járnak?), fehér orrú, kék "Zil-kutyu" is ott parkolt.

Vagy bő másfél órát mászkáltunk járműre fel, járműről le, de nem vártuk meg, amíg elkészül a névadó kaja a gulyáságyúban, otthon várt az ebéd, kis feleség rotyogtatta már a kondért (vagy hogy is mondják ezt népiesen). Záróprogramnak két magyar autó maradt.

Hernádi Géza és a Szöcske, amit megmentett az enyészettől

Egyiket szintén ismerhetik a Totalcar olvasói - a NATO-tenderre még a kilencvenes évek elején fejlesztett, VW-motoros "Szöcske" egy volt kollégám, barátom, klubtársam Hernádi Géza kocsija, s amikor nála tartottuk jó két éve a klubot, nagyot autóztunk vele Dunakeszin, a reptéren. Azóta már visszakapta a turbóját is a motor, állítólag szuperül megy, most csak állni láttam.

Hogy elég fenyegető legyen, volt pár puska is

Aztán vég-végszónak a Csepel híradókocsit hagytuk – ilyenünk volt Tatán, a híradó századnál, ismertem elég jól, bár én a kisebb GAZ-66-on (Deimosz, R-142-es állomás) szolgáltam. Benne az ismerős rádiók (amik nekünk sose működtek), némi puskaarzenállal körítve – erre a tartóra nem emlékszem, hogy a miénkben lett volna.

Ilyen az, amikor a Bianchi mellett elhúz egy Kraz

Szuper volt, ha tényleg ilyen lett volna a katonaság, talán ma főtörzs lennék, esetleg már hadnagy is. Így, civilként csak a gyerekeket tömtem vissza a Bianchiba, korgó gyomorral Zugló felé fordítottuk a csomagtartófedelet. Búcsúzom a Kraz látványával egy Autobianchi volánja mögül. Viszontlátásra legközelebb.

A seregben két gyűlölt állatfaj volt: a csókosok és a lógósok. Rám mindkettő igaz volt. Családom túlnyomó része foglalkozásszerűen egyenruhás volt, én pedig Budakeszin angol fordító, Nagytarcsán helyőrségírnok voltam. Sejthető a fentiekből, hogy szinte folyamatosan otthon kuppogtam, ami jó. Ezzel együtt teljesen kimaradtam a telephely életéből, sőt, a parancsnoki Uaz denszeszes majdnem-felgyújtásán kívül a teljes honvédségi autózásból is.

Ezért vagyok iszonyatosan irigy az ilyen alkalmakkor. Tavaly tehát, amikor először kerültem a vasak közelébe, konstans erekcióval küzdöttem. Ez a hétköznapi jármű fogalmának olyan mértékű átértelmezése, amit ilyen hirtelenséggel nagyon nehéz feldolgozni...

Szerencsére másodszorra edzett érzékszervekkel érkeztem. Már tudtam koncentrálni a részletekre és az emberekre is. Ez ugyanis nem egy afféle márkatalálkozó, ahol az azonos típus iránt rajongó idegenek gyűlnek össze csevegni a sportgyertyáról. Itt kérem, hasonló érdeklődésű, barátságos emberek közös piknikje folyt, még ha alaposan meg is adták a módját. Minden más csak körítés, persze remek körítés.

Ja, és az ebédet kár volt kihagyni. A gulyáságyúban készülő pompás... khmmm... babgulyást, mi mást?

- prokee -

DSC01525

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.