Van élet 25 lóerő alatt?

2010.08.01. 06:00
134 hozzászólás

Egy Polskival szép az élet.

Még akkor is, ha nincs két kerek lámpa az elején, vagy négy henger az orrában. Sőt, még akkor is, ha egyetlen henger sincs az orrában.

Sokadalom


Bevallom, a Polski Fiat 126 mindig is autóbuziságom periférikus látómezejének legszélére szorult. Persze fém, benzin, olaj alkotja ezt is, így amikor megkaptuk a fiat126.hu meghívóját az aktuális nyári találkozóra, én voltam a legerőszakosabb jelentkező. Véres közelharcban meg is nyertem a feladatot, így július 23-án kora este megérkeztünk az Agárdi Park kempingbe.

Félős srác vagyok, ezért sokáig tétováztam, milyen autóval menjünk. A Swift túl konzumidióta lett volna ide, a BMW pedig komplexusokat ébresztett volna azzal a rengeteg hengerrel. Maradt tehát a Tramp, orrában négyhengeres, 903 köbcentis Fiat-motorjával - legalább a távoli rokonságra hivatkozhattam.

Megnyitó

Épp a megnyitóra értünk le - élek a gyanúperrel, hogy valójában megvártak vele a srácok -, így annyi időnk volt, hogy leparkoljunk, felkapjuk a képrögzítő alkalmatosságokat, és meghallgassuk a díszbeszédet. Ja, és a sebtiben összeállt 903 köbcentis szekcióval egy villámpálinkázásra. Ez egyébként a hétvége további részében visszatérő esemény volt. Esténként, az autók kipányvvázása után rendszeresen bukkantak fel emberek a sötétből, a bokrok és/vagy a sátrak közül, vagy csak szimplán odamaterializálódtak egy kékes villanással, és ahelyett, hogy a ruhámat és a motoromat követelték volna, finomabbnál finomabb pálinkával kínáltak. Ezúton is elnézést mindenkitől, akit kénytelenek voltunk visszautasítani, de ha az összeset megkóstoltam volna, még mindig ott kukorékolnék a tó közepén - ahol egyébként a péntek éjféltájban prezentált fürdés alkalmával szintén pálinkát kínálgató emberekkel találkoztunk...

Most a 903-asok isznak!

Tehát következett a megnyitó. Szerencsére nem hasonlított sem évnyitóra, sem termelési értekezleti felszólalásra, sem pedig országértékelő beszédre. Rövid volt és velős, a szükséges technikai részletek után Polski-totóra invitált, majd hirtelen vége lett. A népek fegyelmezetten felsorakoztak a lányoknál, akik kiosztották a tesztlapokat. Pár pillanattal később, papírral és tollal a kézben, remegő térddel és gyöngyöző homlokkal arra eszméltem, hogy beneveztem a játékba.

Ismerd fel!

Abszolút esélytelenként persze. Az alkatrész-felismerő versenyben még csak-csak tudtam néhány választ, a műszaki adatokra vonatkozó kérdésekből is ráhibázhattam néhányra, de amikor autó alapján kellett a klubtagokat felismerni, már csak Hókuszpókra, Győzikére és Julius Caesarra tudtam tippelni. Mindezt persze villámgyorsan, a kivetítőn ugyanis néhány másodpercenként váltották egymást a képek. Ahogy néztem, a rutinosabb polskisokat is megizzasztotta a feladat :)

Szerencsére ezután kevésbé megterhelő program következett, az önfeledt Karaoke-party. Néhány rövid percig arról is esett szó, hogy eléneklem a Maluchon szállni élvezet című dalt, majd a szlovák csapattal együtt a Horkyze Slizétől az Atomovoy K-k-k-ryt című dalt, persze szöveges segítség nélkül. Szerencsére aztán ez elmaradt, inkább egy jófajta ismerkedős estét csaptunk, sok-sok barátságos figura részvételével.

Helyettünk persze daloltak mások, és bár azt gondoltuk, a Megasztár elődöntő színvonalát hozzák, kellemesen csalódtunk. Külön szólnom kell Kingáról, aki friss névnaposként felszabadultan és magával ragadóan énekelt. Tetszett. 

Kinga, aki dalol és vezet

Maluch

Ahogyan nálunk kispolszkiként, kisfityóként ismerjük, úgy hazájában, polákföldön is 'Mały Fiat', azaz Kis Fiat néven emlegetik. Ennek rövidítése lett a Maluch, ami egyszerre jelent valami kicsi dolgot, és egészen kicsi gyermeket. Ráadásul gyönyörűen rímel a gyár nevére: Fabryka Samochodów Małolitrażowych, azaz Kisköbcentis Autók Gyára (szószerint kisliteres).

Ráadásul az olaszok is Bambinoként (kisgyerek) ismerik, néhány piacon ezt márkanévként is használták.

Szombat reggel aztán arra ébredtünk, hogy indul a tájékozódási verseny. Azonnal beneveztünk, kiváló edzés lesz ez nekünk az Ágyugolyófutamra, és nem igényel olyan speciális ismereteket, mint az előző esti verseny. Gondoltuk, ezzel mi is megküzdünk.

Gondoltuk.

Szadista, embergyűlölő állat lehetett, aki a feladatokat kitalálta, vagy már szembesült az elmúlt találkozókon azzal a roppant kínos helyzettel, amikor egy adott versenyben tizes holtverseny van. Tenni kellett hát valamit, biztosítani azt, hogy a tökéletes és hibátlan megoldás szinte elérhetetlen legyen, az első helyezettnek az elérhető tizenkét pontból ne jusson több, mint mondjuk négy, komoly kitartással esetleg öt.

Profik között profinak lenni

Nem tartozik szorosan ide, de el kell meséljem egy TWK nyári találkozójának alkatrész-felismerő versenyét. A sok-sok év rutinja igazi profikat nevelt ki az úri közönségből, nem volt könnyű hozzájuk méltó feladatot találni. Egy letakart asztalhoz kellett leülniük, a lepel alatt pedig tapogatással kitalálni, mit kaptak. A tíz tárgyból egy szívatás volt, hol egy sípolós gumikacsa, hol egy öngyújtó, hol egy marék fű került a versenyzőhöz, mindenkinek más és más. Ezekért két pontot lehetett kapni.

A verseny huszonöt nevezőjéből huszonöten értek el tizenegy pontot. A győztes végül Huszta Tibi lett, aki nem csupán felismerte az adott alkatrészeket, de hónapra pontosan leírta, mettől meddig szerelték azokat.

Megkaptuk az itinert. Tartalmazott egy térképet, rajta az az útvonal, amelyen minden, a versenyben szereplő helyszín elérhető. Mellette tizenkét fotó (mindenkinek más és más), amelyek ezeken a helyszíneken készültek, ám utólag egyetlen apró részletet kifotósoppoltak belőle. A feladat ezeknek a részleteknek a felfedezése és minél élethűbb berajzolása volt.

Innen például hiányzott a tábla

Egyszerűnek tűnt, de megizzadtunk. Először is a képek télen készültek, hótakaróval, kopasz fákkal. Másrészt szürkeárnyalatokkal voltak kinyomtatva, ami meglehetősen nehezíti a részletek azonosítását. Harmadrészt, mint már futólag említettem, a feladatokat maga Voldemort nagyúr álmodta meg, Hókuszpók és Jockey Ewing segítségével.

Ezt a mai napig sem tudom

A legdurvább az a kép volt, ahol a Nadap és Velence közötti domb tetejéről készült panorámakép elveszett részletét kellett megtalálni. Egyesével számoltuk át az épület cserepeit, méregettük a nyeregtető arányait, hogy a kémények vajon beleesnek-e a látómezőbe. Sorba vettük a tó nádbokrait, és végül arra jutottunk, a mesterséges félsziget hiányzik. Nos, nem, azon csak hó volt, a tavon meg jég, és hát a szürkeárnyalatos fotón ezek eléggé hasonlítanak egymásra. A mai napig nem tudom, mit kellett volna megtalálnunk.

Egyetlen helyszín volt, amelyet nem találtunk meg, a többivel azért boldogultunk. A fotózáshoz képest eltelt jópár hónap azért megdolgoztatott minket, a sukorói templom mögött például sokáig tanácstalanul álltunk, és kerestük az elveszett részletet. Igen hosszas egyeztetés után derült ki, hogy a kitörölt szobrot élőben sem látjuk, mert a villanyoszlop lábai között ugyan átlátunk, ám a fa - télen hiányzó - lombja hatásosan rejti el.

Ott az a rohadék szobor

Miután befutottunk, egy alapos ebéd után a szlalomversenyt is megkóstoltuk. A lendületes futamot sajnos elkajáltuk, de a vak verzióra - hosszas unszolás után - én is beneveztem. Szerencsére kiváló navigátorom volt (Pocok, kösz!), akivel nyerő időt futottunk - amíg a végén el nem bíztam magam, és egy lendületes gázadással el nem csaptam egy bóját. Így végül a korrekció és a büntetőidő miatt a mezőny értékelhetetlen részében végeztünk :)

Nagyjából itt adtuk fel a próbálkozást, és inkább az autókkal és arcokkal ismerkedtünk. Nem találkoztunk egyetlen Fiatossal sem, aki a hozzá intézett kérdésekre ne válaszolt volna szívesen - és hosszasan. Alaposan elmerültünk a különböző évjáratok boncolgatásában, a Polski-faragó iskolák jellegzetességeiben. Hamar kiderült, hogy a legnépszerűbbbb sportág a motorháztető-szobrászat - nem gondoltam volna, hogy ennyi különböző formát és fazont lehet kihozni egy egyszerű szögben tört lemezből.

Egy a sok géptető közül

Belefutottunk pár érdekesen átfaragott Maluchba is, egyelőre legyen elég annyi, hogy a homlokfal mögött elrejtett vízhűtő nem volt igazán szokatlan látvány. A személyes kedvencem mégis Tibee autója volt, amely egy relatíve fiatal, kis osztókörös, műanyag lökhárítós, nagyműszerfalas Fiat volt. Már úgy értem, volt. Már nem az. Lelkes gazdája kevés pénzből, sok energiával és munkával öregített rajta nagyjából húsz évet úgy, hogy a végeredmény egy egyébként ízléses, átgondolt, roppant egyedi autó lett.

Stílusos, elegáns

Suzuki vs. P126

Sajnos Tibeet utolérte a hobbiautók végzete és egy Suzuki Alto. A találkozóról hazafelé egy idegen autó satuzott, a mögötte érkező Fiatok még meg tudtak állni, a suzukis hölgy azonban nem. Összetolta az autókat, ahogy illik, pénzben nem, de szívfájdalomban kifejezhető komoly károkat okozva.

Ezúton is részvétem.

Késő délutánra mindenki hóna alá kapta az autóját, és kisétáltunk egy közeli rétre. A szervezők határozott utasításai kíséretében a megjelent 100+ autó felsorakozott többé-kevésbé V-alakban, és kezdetét vette a féktelen fotózás, no és persze egymás autóinak vizslató szemléje. A V-alak csúcsán pihenő Don, a Nuova 500, Minden Kisfityók Édesapja pedig csak bölcsen mosolygott, és nézte az ifjakat.

...és szólt a DON: Ti mind az én spermámból fogantatok!

Innen indult el a tó körüli felvonulás. Ennyi mosolygó, integető embert régen láttam. Úgy tűnik, minden lenézettsége és mellőzöttsége ellenére a Fiat126-tal kapcsolatban mindenkinek a pozitív élmények jönnek elő, és ez így szép, így jó.

Oda-vissza

A kempingbe visszaérve egy kellemes vacsora közben/után előkerültek a már emlegetett pálinkásüvegek és sörök - egy külföldi klubtag egy egész hordó sört hozott ajándékba a márkatársaknak, amelyet aztán egész késő estig fogyasztottak a felhasználók. Köztük mi is persze, a vacsorát és az eredményhirdetésig hátralévő időt kellemesen beszélgetve, sztorizgatva, sörözgetve töltöttük roppant barátságos Fiatosok között.

Apropó, eredményhirdetés... Természetesen nem sikerült még dobogóra sem kerülnünk egyetlen számban sem, bár ez nem okozott csalódást. Az este 11-kor kezdődő tombolahúzást azért még megvártuk, feltétlen szerettem volna nyerni egy Polski gázbovdent, vagy egy jóféle fékrugószettet, de sajnos itt sem jártunk szerencsével.

Az este hátralévő részét nehéz felidéznem - no nem az alkohol, inkább az élmények sokszínűsége miatt. Itt is, ott is felbukkantunk, kellemes órát beszélgettünk el egy Fiat 127 elsőkerekes (!!!) Abarth-váltója felett, miközben keresgéltük a 3-4-5 fokozatokat. A lehető leghülyébb sztorik kerültek elő autókról és emberekről, mint ahogyan az egy baráti társaságban szokás. Későn mentünk el aludni, és sajnáltuk az ébrenléttől ellopott időt.

Másnapra, a kemping elhagyása utánra betervezett programok helyett azonban eső fogadott bennünket. Mivel az esőtől nem félünk, de nem szeretjük azt, igyekeztünk mielőbb fedett helyre juttatni az autót, így elköszöntünk frissen szerzett barátainktól.

Úgy érzem, nem jöttünk el üres kézzel. Egy remek hétvégét töltöttünk el barátságos és vidám emberek között, akik közé - ha ismét befogadnak - jövőre is megyünk.

A Klub

A legmegdöbbentőbb, legmaradandóbb élmény, amit azóta emlegetünk, a klub, a válaszott vezetők és a tagság fegyelmezettsége és egysége volt. Soha, de tényleg soha nem jártunk még olyan találkozón, rendezvényen, ahol ilyen fegyelmet tapasztaltunk volna. Persze közel sem terrorról, botozásról van szó, csupán a mindenhol meglévő elégedetlenek és különutasok teljes hiányáról.

Nagyon furcsa volt nem látni a reklamálókat, a fotózásnál juszt is máshová állókat, a saját kis hangnyomás-versenyt szervezőket.

Valamit tehát nagyon jól csinál Marczin Robi, Nyuszy és a többi szervező. Irigykedünk kicsit.

Még rengeteg kép a résztvevőktől:

Ditti, VadMacs, raver, Csaba és Niki, Áron, The Boss, KeMa, Sztancsik Viktor, FZRTom, Laceeee, pocok, Stiffi, Plósz Gyula, piszmogi, Viera Kalnová, Schäffer Szilvia, slayer csabi, Káosz, Marczin Róbert, FanTomee, brazda.