2011.12.18. 10:00
66 hozzászólás

A jó dolgokra az életben várni kell. El is telt a kellő idő, mióta utoljára tákoltuk patkány-Corollánkat, hogy nagy események történjenek. Ennek megfelelő lendülettel toltuk be a műhelybe a Shitgunt a hideg elől, majdnem megfeledkezve arról, hogy fék, na, az egyáltalán nincs még rajta.

Három autó a képen

Rendes szappanoperához illően most következik a mi történt eddig című rész, de ígérem, nem lesz belőle rétestészta, csak nem árt néha összefoglalni, hogy jutott el Rosalinda és Fernando az aktuális perpatvarhoz.
 

Lassan haladunk, de mindig előre, sosem hátra

Van ugye ez a Toyotánk, amit Karotta alkatrészautónak szerzett be saját Hacsirokujához. Az viszont annyira agyonverhetetlennek bizonyult, hogy semmi, de tényleg semmi szervcserére nem volt szűksége, és a donor már olyan régóta rohadt bele a földbe egy kert hátsó végében, hogy senki se tudja megmondani, pontosan hány éve. Széthordtak belőle pár alkatrészt, de talán egyet sem építettek be másik autóba, így szétszóródott néhány pincébe, garázsba, ahonnan Pistával sírrablókat meghazudtoló elszántsággal gyűjtöttük össze földi maradványait. Mivel az egyre jobban útban levő, autóra egyre kevésbé hasonlító kotványt megkaptuk ajándékba.

Nyegleo kolléga arra járt, bejött hát csodálkozni, miből lesz a cserebogár

A motor indításával kezdtük - ha az halott, nem érdemes belevágni a feltámasztásba. Első nekifutásra nem, de egy hiányzó relédoboz pótlása után a lyukas kipufogón át jól hallhatóan felhördült a 4AGE, és onnan már nem volt visszaút. Számolatlanul öntöttük bele a pénzt, temérdek új és használt alkatrészt szereztünk be, több helyről nem is remélt, kincset érő cuccokat kaptunk ajándékba. Összeállt a kormányszerkezet, ami teljesen hiányzott belőle, a motor járt, a váltót már olyan rég feltettük, hogy talán be is rohadtak a csavarjai. Mi hiányzott még egy önfeledt csapatáshoz?

P1070513

Jó, jó, a fék, de az a gyávák fegyvere. Persze, a főfékhenger még csak a virtuális kosarunkban volt, lebeszélve, de még nem elhozva, a nyergek összerohadva, fékcsövek elcsípve. De ahhoz, hogy az autó önerőből menjen, csak a kardán és a váltókulissza hiányzott. Nehogy a nagy izgalomban elmaradjon, a dicső jövőbe vetett hitünk tanúbizonyságaként azonban inkább egy olajcserével kezdtük a napot.

Milyen szerencse, hogy a Japanparts olajszűrőkhöz adnak matricát, így óriási boldogságot szerezve Pistának, dokumentáltuk a műveletet a messze nem korróziómentes doblemezen. Én ugyan 15 ezer kilométernél rövidebbre vettem volna a csereperiódust, de ha azt nézzük, mikor cserélhettek szegény Toyotában utoljára olajat, és nem feledjük el a tényt, hogy a műszeregységet pár hete szereztük be, a kerek kétszázezres szám inkább szimbolikus jelentőséggel bír. Ja, és kilométerspirál sincs még, khm.

Olyan otthonosan belaktam már a Corolla alatti, kellemesen pókhálós teret, hogy nem engedtem elvenni a kardántengely felszerelésének a feladatát. Persze a piszkos munkát már megcsinálta Pista, a drótkorongos Ali G; még egy három mikronos védőbevonatot is ráköhintett kedvenc flakonjából, gondosan ügyelve arra, nehogy forgó tömegeink fölöslegesen megnőjenek.

Elveszve a mélységben, ilyenkor imádjuk a fűtött műhelyt

Megint előjött a japánautós nyűg, amely apró hiányosságoktól nem mentes Toyotánkra hatványozottan érvényes: a csavarhiány. Már a motor és a váltó összehúzásánál is úgy kellett felhajtani az 1,25-ös menetemelkedésű csavarkákat a véletlenül még nyitva tartó érdi csavarboltból, mert a szokványos, európai autós méretek valamiért soha nem passzolnak. Szerencsére most volt nálunk alapanyag, csak méretre kellett vágni a kétrészes kardánt összefogó nyolcas hatlapfejűket, a támasztócsapágyat meg a kiszerelt biztonsági öv csavarjaival sikerült felfogatni.

Fenn a kardán, patent és hibátlan

Amíg a hajtáslánc utolsó hiányzó eleme összeállt, Pista már végzett is a váltóbottal, amit nemrég fél mázsa sitt alól ástunk ki - majdnem olyan lett, mint az új. Úgy kellett elrángatni a satupad mellől, ahol éppen elmélyülten drótkorongozta az első féknyergeket, szinte tükörfényig. Kész a Shitgun, csapathatunk.

Már-már autóra hasonlít. Kormánykerék, műszercsoport (működik!) és VÁLTÓKAR!

Kellett már az akció, ennyi munkaóra után muszáj volt látnunk valami eredményt. Bár Pista elbizonytalanodott Gábor és Peti rosszalló nézésére, hogy fék nélkül toljunk egy kört, én nem tágítottam az ötlettől. Nem akartuk a póznát koppkeresztben megkörzőzni, a zárt ipartelepen meg viszonylag kevés letarolásra váró óvodáscsoport kóricál a hétvégén, így legfeljebb azon kellett izgulni, hogy a hátsó híd levelesre rohadt bekötési pontjai nem engednek-e el.

A japán technika nem okozott csalódást. Pár hete még kormány, váltó, kardán nélkül ásták ki a földből, most meg vajpuha kuplunggal, szörcsögve, hörögve gurul önerőből. Ezek azok a pillanatok, amikért érdemes kivakarni esténként a fülünkből a rozsdát egy-egy műhelyben töltött nap után. Ilyenkor nyernek értelmet az esti alkatrészvadászó túrák, a munka előtti autósboltba járás miatti korai kelések, az elhasznált flexkorongok.

Egy pillanatra megszállt minket a jól végzett munka romlatlan öröme. Lapogattuk egymás hátát, méltattuk a tervezőket, meg persze magunkat is, bennünk még van anyag, miegymás. Petiék is jót szórakoztak a két idióta örömtáncán egy autóra csak messziről hasonlító roncs körül, pedig egyelőre éppen csak körbevonszolta magát a betonplaccon. De micsoda perspektívák nyíltak meg azzal, hogy a friss olajban kéjesen lubickoló motor az ötgangoson és a végre összefűzött kardánon keresztül megtekerte a remélhetőleg sperres merev hidat!

Pista már maga előtt látta a gyorsasági szakasz végén a sportbírót, én reménykedve néztem fel az esőfelhőkre, hátha leesik végre az első hó. Persze, hátra van még néhány feladat, de a három lényegi funkcióból kettőt már teljesít a gép.

Ali G féket újít fel

Neki is estünk egyből a harmadiknak. Ali visszatért az összegyógyult első féknyergekhez, amelyekben a dugattyúkat sajnos már megkapta a rozsda, újakat kell rendelni, addig dobozban pihen a felújítókészlet. A festésről ennek ellenére nem mondott le - lesz ideje az anyagnak megkötni.

Amíg Picasso alkotott, megismerkedtem a Toyota beragadt alapjárat-állítójával, amely úgy háromezer környékén pörgette a terheletlen motort, de egy alapos pucoláson kívül nemigen lehetett mit kezdeni vele - ez már a modern felfogás szerinti szétszedhetetlen, javíthatatlan alkatrészek közé tartozik. Melegítésre mindenesetre változást mutatott, még az is elképzelhető, hogy működni fog.

A kapcsolási érzet remek, pontos és rövid úton jár még mai mércével is

Tarhálásunk újabb fejezetét nyitotta meg a Karottától kapott, csodálatos, minimum plusz húsz lóerőt jelentő direktszűrő felszerelése. Miután vagy fél órát elszenvedtem egy üres féktisztítós flakonnal, hogy toldást gyártsak belőle, amivel fel lehet kendácsolni a szűrőt a szívócsőre, megsajnált Gábor, aki fáradhatatlanul szobrászkodott mellettünk meseszép hetes Volvóján, és felajánlotta egy éppen kidobásra váró motor szívórendszerének alkatrészeit. Így megint elképesztő versenytechnikához jutottunk egy káprázatos alumínium szívócső és a hozzá való gumikönyök formájában, amikkel végre sikerült úgy felfogatni a filtert, hogy be is lehet csukni a motorháztetőt. Köszi, Gábor.

Egyre jobban megszeretjük

Azt hiszem, Pista sem fog ellenkezni, hogy a hátralevő, nem kevés feladat ellenére most már végleg bennünk van a bizsergés, viszket a talpunk, hogy végre lekoppanthassuk a gázpedált, és összezárjon a sperr. Hamarosan összeáll a fék, még egy kis lakatolás, és reméljük, nemsokára a túl kicsi kormányszögre fogunk panaszkodni.

 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.