Mit nevezünk autóversenynek?

Reggeli mellé fogyasztottam egy kis autóversenyt. Mostanában amúgy is koplalókúrán vagyok, pláne, mióta a gyömrői vasasnál ráálltam a mérlegre én is és kiderült, hogy ha fémből lettem volna, akkor már egész szép összeget érnék. Úgyhogy most nincs kaja, csak napi egyszer (ez bevált és működik), helyette elütöm a gyomormorgást autóversennyel.

Így akadtam rá erre a régi kis filmre, egyik kedvenc Youtube-csatornámon. És ebben nagyjából minden benne van, amiről ez a sport szól. A legjobban azonban azokat a részeket szeretem, amikor csak lassítás mellett látszik, hogy ami valójában nekünk - nézőknek - csak a másodperc töredéke, az valójában milyen munka, bátorság, hatalmas adag precizitás és nemkülönben mérnöki teljesítmény. Mert embernek-gépnek is bírnia kell ezt sok-sok körön át iszonyatos tempó mellett. Hogy a fiatalabbaknak fogódzót adjak, azért csak ideírom, hogy ezek az autók már akkoriban 400-490 lóerőt tudtak, nem ritkán 11 ezres fordulatszám felett. És egyik sem volt nehezebb, mint 1060 kiló. A mai DTM autók 460-500 lóerősek és kicsit nehezebbek. És sokkal biztonságosabbak. A márkák és pilóták közötti harc pedig nagyon-nagyon kemény. Semmi nem volt elnézve senkinek, nem ritkán a pályán álltak bosszút, zokszó nélkül büntették a másikat, ha az keresztbe tett nekik (mint amikor Nanninit kiütötte a bajnoki címtől a hülye Asch) és a boxutcában sem volt nagy cimbizés. Bolond idők, vérszag és csak a teljesítmény számított, semmi más.

Így nézett ki a Mercedes V6-os motorja és maga a hajtás, amit 10 perc alatt lehetett egészben cserélni...

Ide kellett betolni...

Gyönyörű darab, utcai autóban ne keressék.

Csorgó nyállal ültem a színes Beijing tévé előtt a gyerekszobámban, ha kellett, órákon át. Csodálatos dolgok voltak ezek, legendás pilótákkal, könyörtelen küzdelemmel.