Amikor még volt anyag a Totalcarban
Úgy kezdődött, hogy szembejött a Cinken egy zsírkrétarajz, és most ott tartok, hogy két órája Orosz Péter hat-nyolc éves totalcaros novelláit olvasom. Nem lehet abbahagyni, de gyorsítósávot rajzolni ehhez a Tempolimit nélküli Autobahnhoz pláne rettentő hálátlan feladat.
Én ezeket mostanáig nem ismertem. (Mondjuk a fentit pont igen.) Nem csoda, hiszen az, aki a szentestét azzal tölti, hogy alvázvédőt permetez, majd meghegeszti negyven éves Peugeot-jának előző nap kettétörött kipufogóját, végül az élvezetes munkák megkoronázásaként kitakarítja a szerelőaknát, az hat évvel ezelőtt végképp nem a virágokat keresgélte az autós újságírás sivatagában. De ha már megtalálta őket, akkor örömmel teszi fel a térképre a koordinátákat, hogy mások is gyönyörködhessenek bennük.
Három gyárlátogatás, semmi extra. A karácsonyi fullasztó trakta utáni szédelgés úgyis a visszaemlékezés időszaka. Az idei év összegzései már futószalagon vannak, de indítsunk most egy kicsit korábbról.
Ne kezdjen bele senki, ha nincs legalább egy fél órája, ezek nem három bekezdéses hírek.
