Ami kimaradt a Cafe Postnuclearból

2015.11.18. 17:24
0 hozzászólás

Korábbi posztunkban már elárultuk, hogy miről szól a Totalcar 15. születésnapi kiadványa és hol lehet megrendelni. Ugyan a Cafe Postnuclearban nem a szerkesztőség tagjai a szereplők, de ettől függetlenül őszintén öleltük keblünkre a képregényt, már csak a csodálatosan megálmodott, apokaliptikus bőrbe bújtatott autók miatt is. Persze vannak, amik végül nem fértek bele a történetbe, most ezeket mutatjuk meg.

A mű elkövetői (Budai Dénes és Szűcs Gyula) ragaszkodtak a korhűséghez, így tényleg csak olyan autók kerültek a történetbe, amik léteztek már 1986 előtt, amikor a történet játszódik. Azt pedig biztosan állíthatjuk, hogy a Mad Max kúra nem ártott a látványnak, sőt!

A művész megszólal

  Ezeket megrendelésre készítettem. 2011-ben a Café Postnuclear első részének megjelenése után megkeresett az Oldtimer Szuperkupa nevű veterán autós versenysorozat rendezője, hogy az azévi versenysorozat első 10 helyezettjéről csináljak "képregényoldal-jellegű plakátot". Elkészítettem a képregényoldalakat, és ezekhez tartoztak a versenyzők autóinak a Mad Max-esített változatai. A díjátadó a Corvinban volt az egyik moziteremben, a képeket kinyomtatták A2-es méretben, és kifelé menet a moziplakátok helyén voltak, onnan kapták meg az érintettek ajándékba. Az autók sorszáma a versenyben elért helyezéseket jelenti.
A rajzoláskor érthető módon tartózkodni kellett a sértő, megbotránkoztató feliratoktól, koponyáktól, lőfegyverektől. Tussal és markerral készültek.

Budai Dénes

Mercedes SL Pagodák, Daimler 420, Porsche 356, Alfák, Bogarak. Természetesen mindegyik alapos módosításon ment át, mielőtt alkalmas lett a posztapokaliptikus lét elviselésére. A különböző megoldásokon órákig lehetne legeltetni a szemünket, akárcsak a könyvben szereplő Éhes Škoda Felícia, Pusztító névre keresztelt Zsiguli és agancsos 601-es Trabi esetében. A képregény hangulata már ezek láttán is abszolút átjön a képernyőn.

"Nem hazudott a két izomagy, vágtázunk, mint a halottkémek! Úgy nyargal a kicsike, mint a napalmot nyelt csodaszarvas.”- Ha kíváncsi ki és melyik járműről mondja ezt, irány a post-nuclear.totalcar.hu/, ahol megvásárolható a Cafe Postnuclear. Biztos sokan örülnének, ha ezt találnák a fenyőfa alatt. Egyéb kulisszatitkokat a képregény Facebook oldalán, a facebook.com/cafepostnuclear oldalon osztanak meg a készítők.