2016.10.01. 11:22
5 hozzászólás

Egy közepesen izgalmas irodai reggelen meghívást kaptam a Total Chrono Classicra. Megmondom őszintén, semmit nem tudtam az eseményről, de mivel ifjabb Tóth János, azaz Janika mellé szántak navigátornak, mindenképpen igent kellett mondanom. Hamar kiderült, hogy egy túraversenyről van szó, ahol oldtimerek és youngtimerek mérettetnek meg, különböző versenyszámokban.

Az oktatáson minden kiderült: kapunk egy itinerfüzetet, amiben csak a legszükségesebb információk szerepelnek, és az alapján kell letolni több, mint 300 kilométert, ami több etapra van felosztva. Nem gyorsasági verseny, hanem laza túrázás, de andalgásról szó sincs, hisz időre megy.

Az etapokat úgynevezett 1/100-as versenyek tagolják, amit kicsit nehezen értelmeztem a tájékoztató alapján, de élőben hamar megvilágosodtam. Arról van szó, hogy aránylag kis távot időre kell megtenni: például negyven métert öt másodperc alatt. Egyszerűnek tűnik, de van benne egy csavar: minden századmásodperc eltérés az előírt időtől hibapontokat jelent. Tehát ha fél másodperccel később vagy akár hamarabb érünk be, máris van 50 hibapontunk. Fontos az összhang pilóta és navigátor között, hiszen a sofőr a navigátor mérésére és hangos számolására hagyatkozva vezet.

Szombat hajnalban indultam a székesfehérvári starthoz Pestről, egy csodálatosan restaurált Peugeot 404 De Luxe utasaként, ami egyben a versenyautónk is lesz aznap. Az eligazítást és autómatricázást követően találkoztam Janikával, és egy rövid egyeztetés után már indultunk is. A 12-es rajtszám volt a miénk, így az elsők között indultunk.

Kicsit tartottam a navigálástól, több okból is: egyrészt mégiscsak az egyik legsikeresebb magyar profi mellett kell majd helytállnom, másrészt, sosem navigáltam előtte itinerből, maximum Google Maps alapján. Ez a para hamar elszállt, menet közben egyáltalán nem nehéz itiner alapján tájékozódni.

Janikával hamar megtaláltuk a közös hangot az autóban: verseny előtt azonnal átbeszélük, hogy a navigálás hogyan menjen. Szerencsére hamar sikerült összeszoknunk, többször megdícsért, hogy jól csinálom, ami nyilván nagyon jól esett. Jó fej közvetlen fazon egyébként, sokat tudtunk beszélgetni, ritkán volt olyan, hogy csendben ültünk egymás mellett. Még mindig aktívan versenyez és tesztel, jelenleg egy Peugeot 208-at terelget, ami elmondása szerint a kezdeti nehézségek ellenére kezd nagyon jó autóvá összeállni végre. Azt azért hozzátette, hogy az eddigi legjobb autója egyértelműen a Peugeot 206 WRC volt, nem véletlenül jöttek vele a bajnoki címek sorban, de valamilyen módon minden eddigi autóját sikerült megszeretnie. A 404 a kezdetektől fogva nagyon tetszett neki, ahogy nekem is.

Azt, hogy mennyire benne van a vérében a vezetés, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy körülbelül két perc alatt érzett rá az autóra. Elképesztően jól vezet: látszott, hogy miliméterre pontosan tudja, épp merre és hogyan áll az autó. Amin kiborultam, azok a reflexek és a hihetetlen higgadtság: szűk szerpentinen, amikor jöttek szembe szélesen, a másodperc tört része alatt hajszálpontosan reagált és azonnal került, teljesen hideg fejjel. Nem volt olyan pillanat, hogy én akár egy kicsit is megrezzentem volna, pedig párszor igencsak lendületesen mentünk az öreg Peugeot-val.

Különösen tetszett, hogy minden autóról tisztelettel beszélt és érdeklődött arról is, hogy én mit vezetek és hogyan. Vicces volt, hogy egy olyan embernek beszélek egy Astráról, aki sokmilliós, tűéles versenyautókat terelgetett világ életében. De szívmelengető volt, hogy mégis érdekli és elismerően bólogat. Arról nem is beszélve, hogy ugyanolyan gyermeki hévvel tudtunk örülni, amikor megláttunk egy szép, különleges autót a mezőnyből: Úha, nézd azt a Renault 5 Turbot, milyen király már!

Jobb nem is lehetett volna: azon felül, hogy hatalmas megtiszteltetés volt Janika oldalán navigálnom, egy nagyon kedves, szerény embert ismerhettem meg.

Az első 1/100 hamar jött és hamar le is tudtuk. Egészen jól szerepeltünk, talán 4 tizeddel mentünk mellé az előírt időnek, ami első futamhoz képest szerintem príma. Jó pont a szervezőknek, hogy a kíváncsi versenyzőket percekkel a fordulók után SMS-ben tájékoztatják az aktuális eredményekről, így nem kell a végéig izgulni, hogy egy szakasz hogy sikerült.

Több megálló volt beiktatva a 300 kilométeres távba, hogy a versenyzők is szusszanhassanak és a nézők is megcsodálhassák az autókat. Mindenhol lelkes integetésbe és elismerő tekintetekbe botlottunk, nagyon kedvesen álltak hozzánk mindenhol. Talán azért mert a veterán autók szép és műszakilag jó állapotban tartása egy tiszteletre méltó dolog. De lehet, hogy, csak azért mert a modern autókhoz szokott szemnek nagyon érdekesek ezek a tárgyak a kör alakú lámpáikkal, nehéz, króm ablakkereteikkel és elegáns, letisztult formáikkal.

És igen, a legjobb rész: az autók. Egyszerűen elképesztő minőségű volt a mezőny, érzésre a világon bárhol megállná a helyét ez a felhozatal. Még nekem is nagy élmény volt egymás mellett 300SL-t, Ferrari 308-at, Renault 5 Turbo-t és Jaguar E-Type-okat látni, pedig autókkal foglalkozok napi szinten. Ezekről a hihetetlen, alkalmanként több mint hatvanéves műremekekről kis túlzással akármennyit lehetne írni. Arról, hogy egy Pagoda SL mennyire gyönyörűen slank, arról, hogy a kislámpás 02-es BMW úgy néz ki, mint egy jólszabott öltönynadrág vagy esetleg arról, hogy a Porsche 930 még mindig mennyire elképesztően szexi. De befejezem az ömlengést, inkább beszéljenek helyettem a képek.

A varázsszőnyegünkről azért annyit elárulok, hogy meglepő volt számomra, hogy egy ötvenegy éves Peugeot 404 mennyire jó tud lenni. Modern autókhoz képest is hihetetlenül jó a futóműve: lágyan rugózik, de nem falábú és nem dülöngél, nagyon jól tartja az utat. Az egyhatos motor vehemensen húz, igaz, száz fölé nem érdemes vinni, mert ott már nagyon sokat forog negyedikben, ötödik pedig nincs. A beltér minőségi és tágas, háromszáz kilométer után se elnyűtten szálltam ki belőle. A szűk keresztmetszet a mai viszonylatban szörnyen gyenge, szervótlan fék és a kicsit hülyén megvezetett kormányváltó.

Miután lenyomtunk háromszáz kilométert, rengeteg 1/100-as futamot, ettünk egy jót Kaposváron és kiélveztük a gyönyörű tájat, este hat körül megérkeztünk Balatonlellére, a BL YachtClubba. Itt mindenki igazi bajnokoknak kijáró fogadtatásban részesült, volt pezsgő, kockás zászló, fotózás és éljenzés. Miután mindenki leeresztett egy kicsit, lazított a szobájában, következett a vacsora és az eredményhirdetés. Végül az Open kategória 21. helyén zártunk, 2133 hibaponttal. Az abszolút győztes 121 hibaponttal nyert, azaz 1,2 másodperc pontatlanságuk volt összesen. Tizensok futamból. Elképesztő.

Összességében egy teljesen ismeretlen világ volt számomra a veterán túraversenyeké. A hangulatot nagyjából hasonlóan képzeltem el, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű autóból ennyire sok lesz. Az emberek kedvesek, segítőkészek végig, a versenyen túl ez egy igazi közösségépítő program. Tetszett az egész hangulat, aki veteránozik és ideje engedi, próbálja ki magát egy ilyen versenyen, szerintem nem fog csalódni.

A szervezés nagyon profi volt, minden élére vasaltan, olajozottan ment, a helyszínek pedig gyönyörűek. Az egyetlen probléma, ami miatt több helyről érkezett visszajelzés, hogy kevés fórumon tolják az eseményt, amire lényegesen nagyobb nézősereg érkezne, ha tudnák, hogy ilyen egyáltalán van. Aki szeretné követni, hogy mikor lesznek versenyek, hogy nevezzen vagy ilyen autókra folyassa a nyálát, ahogy én is, az Oldtimer Szuperkupa oldalát kell követni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.