Japán autópornó, borzasztó zenével

2018.02.04. 11:06
28 hozzászólás

Most nagyon sokan ki fognak röhögni: az emberek fele azért, mert rajzfilmet nézek, a másik fele meg azért, mert csak most kezdtem el. Valahogy elmennek mellettem ezek a trendek, aztán évek múlva, egy unalmas délutánon rápróbálok, és jön a dara. Utóbbi az, amikor valaki leül, és ültő helyében végignézi az elérhető évadokat, a jelenség annyira létező, hogy angol binge-watching-ként hivatkozik rá.

Az Initial D régóta lebegett a homlokteremben, de valahogy sosem volt erőm nekiállni, aztán baráti unszolásra végül csak sikerült. És borzasztóan más, mint bármi. Ez egy anime, ami odaát a rajzfilm általános elnevezése, és egy manga, vagyis képregény alapján készült. Az anime ugyan rajzfilm, de sokkal szerteágazóbb a témaválasztása, mint azt az egyszeri szemlélődő gondolja: léteznek komoly, drámai filmek, amelyek ugyanolyan hangvételben és minőségben dolgoznak fel témákat, mint az élőszereplős megfelelőik, csak éppen rajzolják. És igen, tudom, mire gondol mindenki, létezik pornó is, bár ennek is annyi fajtája van, hogy kár belemenni. Aki kíváncsi rá, úgyis talál ilyet.

Az Initial D témája nem egy nagy világmegváltás, az éjszakai versenyzésről szól. Főszereplője egy 17 éves srác, Fudzsivara Takumi, aki besegít az apja tofu-boltjában, minden hajnalban beül a futárkocsiba, és kiviszi a tofut a hegyre. Az első évad első része azzal indít, hogy Takumi megkapja a jogsiját, de persze az csak később derül ki, hogy igazából már 12 éves kora óta vezet.

És a sorozat legjobb része a panda, a fekete-fehér fényezésű 1984-es Toyota Sprinter Trueno GT-Apex, vagy, ahogy az autótörténelem állandó hivatkozási pontjává vált, Hacsirokü. A Sorozatban csak 86-ként hivatkoznak rá, az AE86 kód miatt, és Takumi haverjai szinte olyan pátosszal beszélnek róla, mint itthon a kortárs dupla-Koppányos Ezeröcsiről. Mivel főszereplő minden időjárási körülmények között hajtja Gunma tartomány hegyi szerpentinjein a kocsit, minden kanyart és úthibát ismer, nincs nála gyorsabb, csak ezt senki sem tudja. Egy későbbi évadban a Hacsi kap egy Formula Atlantic motort, ami 10 ezer felett forog. Takumit eleinte az egész nem érdekli, amit jól mutat a következő párbeszéd a haverja és közte:

Icuki lelkesen: Azta, nem is mondtad, hogy apád egy 86-tal jár.
Takumi: 86? Meg mernék esküdni, hogy Trueno van ráírva, de ha te mondod...

Aztán a sztori előrehaladtával Takumi beleszeret az autóba, és a vezetésre sem csak mint apjának való segítségre gondol. Az évadokon átívelő sztorit az indítja el, hogy a helyi csapat, Akina Speed Stars egyik versenyzője összetöri magát, és valakinek be kell ugrania a Red Suns csapat elleni futamra. Takumit nagyjából buldózerrel kell a rajthoz cibálni, annyira nincs kedve az egészhez, aztán végül legyőzi a jóval erősebb RX-7-essel induló Takahasi Keiszukét. Innentől nincs megállás, az első évadban Takumi még a félelmetes R32-es Nissan Skyline GT-R-t is megveri, természetesen downhill versenyen, vagyis a hegyről lefelé, ahol nem annyira motorerő, hanem a vezetési tudás és a lendület megőrzése számít.

Többet nem érdemes elspoilerezni, inkább adjanak neki egy esélyt. A stílus az európai szemnek idegen, itt is, mint minden animében, itt is nagy szemei vannak a karaktereknek, hiszen így lehet hatékonyan mutatni az érzelmeket, és minden emberi reakció didaktikus, eltúlzott. Viszont az autó animálása hibátlan, az utolsó csavarig stimmel minden, még felnyitott géptetőnél is ott vannak az alkatrészek, ahol az adott motortérben lenniük kell, ráadásul sokszor beszélnek az autók műszaki különlegességeiről – és ebben sem hibáznak. Akciójelenetek érdekesek, mert bár a drift gyönyörűen animált, de például egy kanyar bevétele még trepni gázon is lehet 1,5-2 perc, miközben a szereplő barokkos körmondatokban elmeséli, hogy szerinte miért nem tapad rendesen a bal hátsó kerék. 

Japánosan alapos az egész, belengi a téma iránti feltétel nélküli alázat. Még a Eurobeat zenét sem tudom gyűlölni, mert bár a legtöbb szám bazári rettenet, de mégis, azokkal a jelenetekkel egyszerűen tökéletes. Elkövettem a hibát, hogy feltettem pár számot a telefonomra, és amikor szól a kocsiban a Deja Vu, akkor a Pilis az Akina hegy, az Mx-5 pedig a Trueno:

A sorozat alapjait adó képregény 1995 és 2013 között futott, de maga az anime is véget ért már, ezt 1998 és 2014 között adták. Nem tudom, hányan csavarodtak rá a japán sportkocsikra a sorozat miatt, de az az attitűd, ami a gyenge, de jól megcsinált autó és jó sofőr kombinációját hirdeti, sokaknak lett szimpatikus.

Bár a Hacsirokü már a kilencvenes években kultusztárgy volt japánban, de a sorozat révén lett világszinten vágyott autó. És a Minilite felni (ami igazából RS Watanabe F8), a kétszínű fényezés, a tofu-bolt neve az ajtón mind olyan elem, amit egy AE86 tulajdonosnak nem szabad kihagynia, ha hozzájut egy eredeti Truenóhoz. El ne felejtsem: kell egy pohár víz a pohártartóban, és csak úgy szabad vezetni, hogy ne löttyenjen ki. Akkor leszel valóban király. 

(Igen, tudjuk, hogy a világ HacsirokU néven ismeri az AE86-ot, de az erdeti kiejtés szerint egy Ü és Ö közé eső hang van a szó végén. Ezért ebben a nagyon japán témát feldolgozó posztban Ü-vel írtam)