Ez talán az a kép, amit mindig kerestem. Erről álmodoztam. Hogy a milliónyi Budapestről készült régi kép között csak beakad egyszer egy, amin rajta van az egyik autóm. Bár kaptam egyszer egy nagyon hasonló autóról fotót egy zöld Mercedesről, amint a Kosztolányi Dezső téren vár a dugóban, az nem a mi zöld Mercink volt. De abban nem is reménykedtem, mert a Szent Szobor csak 1972-74-ig lakott Budapesten, utána Szegedre ment, onnan Kondorosra.
Gondoltam, hátha az első 500-as Fiatom (IK-01-07), a kedvenc kék Puchom (CR-04-32) felbukkan majd a képen. A szeretettel használt Fiat 850-esemmel nem foglalkoztam, mert azt átrendszámozták, mire az enyém lett, és TB-31-00 volt a rendszáma, amit egy 1980-81 körüli plakett a vélhetően IF-IG-s 1971-es eredetije helyett. No meg, a Bianchi, ami akkor még nem Autobianchi Bianchina Panoramica volt, ahogy én tekintek rá, hanem leánykori nevén, a külföldi összeszerelése miatt NSU-Fiat Panoramaként szerepelt a forgalomban (most meg NSU Prinz 1000 áll a forgalmijában - gratulálok a magyar bürokráciának, mert az köszönőviszonyban sincs az én kocsimmal). CT valami-valami volt a rendszáma, de ott ez nem érdekes, mert ilyen autóból hírmondó se volt Magyarországon, ha egy képen felbukkan, az az enyém lesz - gondoltam, bár mondjuk, egy másik, magyar rendszámos ilyen autót magam bontottam szét. De annak nem volt vászonteteje. Meg igazából kasznija sem. Ezért időről-időre pörgettem a Fortepan lapjait, szorgosan.
Aztán beesett egy fotó egy régi baráttól. A képen az akkor tízéves Erzsébet-híd áll, még a régi forgalmi renddel. A többség nyilván arra kapja fel a fejét, hogy már akkor, 44 évvel ezelőtt is mindent elborítottak a 260-as Panoráma-Ikarusok (oké, ferdén ott áll egy 556-os is), lesznek audisok, akik a krómperemes elejű, első szériás 100-asra figyelnek fel, de engem más érdekelt, s a barátom is emiatt küldte át.
Egy Bianchi közeleg a képen, pont olyan sután-cukin, ahogy az enyém épp tegnap is tette, amikor használtautó-tesztelni mentünk Gödöllőre, a Kopaszhoz. Nem tudom leírni azt az érzést, amikor az embernek van egy ennyire régi autója, és egy egész más korszakból érkezik egy fotó, amin ott döcög, fiatalon - oké, annyira nem, mert ez az autó már ott is kilencéves volt.
Amikor az embernek ennyire öreg autója van, a múlt egészen furcsa bugyrait kapja meg vele ajándékba, ami - ha valaki fogékony az ilyesmire - különösen egyedi hangulatot ad a jármű használatának és birtoklásának. Nekem ezek az eredeti magyar autók (oké, a Bianchi az első másfelet Németországban töltötte) valahogy mindig ízesebbek, mint a külföldről behozott, lélektelen dobozok, amiket az én képzeletem tölt meg élettel. A zöld Mercit, a Bianchit, a Littner Zsolti barátom három állólámpását is, a Kati volt bugyikék állólámpását mind hitelesen el tudom képzelni, ahogy küzdik magukat előre a még macskaköves Szilágyi Erzsébet fasoron, még állnak a lámpánál a Nyugatinál, hogy a Váci útról továbbmehessenek a Bajcsyra, mert nincs felüljáró, esetleg bukdácsolnak a keskeny és pocsék aszfaltozású Hungária körúton, vagy megpillanthatom őket leparkolva a Vörösmarty téren. A lúdbőr futkos rajtam, ha ilyenekre gondolok.
Nos, a Bianchim ugye, olyan öreg, mint a legelső Trabant 601-esek, hiszen azokból 1964-ben láttuk az elsőket, ez az autó meg 1965-ös. Hat évvel öregebb a legöregebb Zsigulinál is, és eggyel idősebb a legelső kocka Wartburg 353-asnál, amit bárki megtapogathatott. Amikor ez a kocsi 1967 elején az országba érkezett, már használtan, még nem 100-as Skodákat, jellemzően nem kocka Wareszokat, Zsigulikat, Zapókat, Daciákat, Kispókokat, kocka Ikarusokat látott a kis szemeivel, mert azok a járművek még nemigen léteztek. Ember, akkor még a Warszawa is púpos autó volt, az állólámpás Mercedes pedig pajkos gondolat se volt még!
Dehogy, ez együtt nyenyergett a Skoda Octaviákkal, még új 1000 MB-kkel, gömbölyű Trabantokkal, 60-as és 620-as Ikarusokkal, Pobjedákkal, dagadt Volgákkal a villamossínes Rákóczi úton. Neki a régi autó a még nagyon is a forgalom képét adó Fiat Topolino, Skoda Tudor, Adler Trumpf, Pobjeda, Zim és Moszkvics 402 volt. Bizony, a Bianchi egy vidám aggastyán.
Vagy Viberen, vagy Messengeren jött a kép (esetleg Whatsappon), ami úgy látszik, kicsinyíti a fotót. Én azt a képet próbáltam nagyítgatni, de hasztalan - a közönyösen szélesvállú, kockafejű, agyatlan pixel-tálalószekrények elnyelték a finom információt, ami a vegyi papíron még egészen biztosan rajta volt.
Nem hagytam annyiban. Tudtam, hogy a "Budapest régi képeken" című facebook-csoporton volt a kép eredetileg - ezt is a bianchis fotó kapcsán ismertem meg. Elkezdtem végigpörgetni az oldalon levő több ezres képmennyiséget, s drónlokátorként figyeltem, hátha a képazanosítóm sípolni kezd valamelyiknél. És sípolt. Ott, ezen a csodálatos oldalon pedig nagyok a képek, ez konkrétan 1980 pixel széles.
A fotót Szabó Géza töltötte fel, az eredetijének a forrásához csak annyit írtak: Koenigsmark. Mindkettő(jük)nek hálás vagyok érte. viszont így már bele tudtam nagyítani a képbe. Sajnos nem az én Bianchim szerepel rajta. Már a butított fotón is gyanús volt, hogy a kocsi orrán, a csomagtérfedélen nem szerepel rajta egy kis piszoknyi pötty, ami az életben az NSU/Fiat jelvény lenne. Én még nem tettem vissza a saját kocsimra, mert így is épp eleget magyarázkodok, hogy micsoda ez, úgy viszont helyből az elmegyógyintézetbe szállítanának mindenkit, akinek elmesélném. No meg, az emblémát is elvesztettem jó ideig, utána, amikor meglett, nem bírtam már rávenni magamat arra, hogy kifúrjam.
És tény, nincs rajta kis plusz embléma, pedig amikor az autó Magyar Józsefé volt, még biztosan végig rajta virított, ugyanis én szedtem le először, és azért nem maradt utána lyuk, mert a szétrohadt csomagtérfedelet kidobtam, s ami most rajta van, az egy olasz Bianchináé. No meg - a rendszám is olasz, igazolva, hogy nem én vagyok az első, aki megtette ezt a távot ilyen autóval, bár 44 évvel ezelőtt az az illető épp fordított irányban mozgott.
Vigaszul ránéztem a Bianchi-modellekre az asztalomon. Ezek igazolják, hogy Magyarországon ugyan senki nem ismerte ezt az autót (maximum a Fantozzi-filmekből, amik nem csinálták neki a legjobb reklámot), de a külföld kedves emlékei között őrzi. Egyiket, a picike, lendkerekes Transformabile-modellt Balázs Viktortól kaptam még tíz-tizenöt éve. A fotó elkészülése óta a kollégák leborították a monitoromat amúgy, ezért a Bianchi teteje beszakadt, egyik A oszlopa kitört, nem örülök neki, de mit lehet tenni, zajlik az élet.
A másikat Norbi fiam találta nekem tavaly nyáron Japánban, a játékáruházban, ahová sinkanszenes Transformert rángatott be minket venni. Bizony, egy Minyon-autó az, méghozzá a 3-as részből Lucy Wilde Autobianchi Bianchina Eden Roc típusú autója.
Mellesleg Tomica-modell, ami a japán Matchboxként olyan is - csodás minőség, tömörség, kidolgozás. Nem volt am bent az áruházban, amikor ők dorbézoltak, inkább kint fotóztam az Ueno pályaudvar mellett. Így tehát ajándékba kaptam, nagyon szeretem.
Ha már nem is lett eredeti fotóm az autóról - legalább modelljeim vannak, az is valami. Ja, meg az eredeti is, hogy is felejthettem el...
