Kiégett japánok, autonómia és némi szex

2021.02.03. 14:25
9 hozzászólás

Feltűnt már, hogy az esti órákban mennyi ember ücsörög a leparkolt autójában? Sok. Az utastérben csak a telefonok fénye és a sofőr sötét sziluettje látszik: miért nem megy haza? Nem éhes? Nem fáj a háta? A japánok ugyanezt csinálják, csak róluk lehet is tudni, miért - remélem, nem feléjük haladunk, mert akkor nagy a baj.

Saját tapasztalat, hogy a szcenárió Angyalföldön és Kiotóban is ugyanaz, csak az öreg Golf helyett utóbbinál három keicar és egy kisteher a felállás. Egy anyuka a gyerekét várja, egy salaryman (irodai dolgozó) alszik, lábfeje kifittyed az ablakon, egy másik tévét néz (általában van tévé az autókban), a dobozos Fusóban meg melósok vacsoráznak. Igazából egyiküket sem lehet megbüntetni, mert a jog betűje szerint amíg jár a motor, addig ők nem parkolnak, ők kérem várakoznak. A probléma olyan átható, hogy sokan simán bemennek a boltba anélkül, hogy leállítanák a motort, mert hát minek, nem lopja el senki. Persze van, ahol rendelet tiltja, esetleg időkorláthoz köti az alapjáratozást, de mivel ezt nehéz érvényesíteni, a többség magasról tesz rá - különösen a taxisok és az áruterítők, akikre képmutató módon mindenki más mérges emiatt.

Valahol érthető a dolog, Japán az év nagy részében európai emberre nézvést gyilkosan párás és forró: tűz ellen tűz, klíma ellen klíma kell, ahhoz meg járó motor. Megjegyzem, nem a globális felmelegedés miatt jelent gondot az állandó alapjáratozás, hanem a helyi légszennyezés miatt (elektromos autók, szevasztok), ami egy Tokió/Oszaka méretű metropoliszban nem épp elhanyagolható, még akkor se, ha többségében 600 köbcentis boxos-dobozok pöfékelnek percenként nyolcszáz kicsi slukkot.

Az anomáliát az autómegosztó szolgáltatók is észrevették: rengeteg olyan mikrokölcsönzést mutattak a statisztikák, amik során az ügyfelek egy-két kilométert tettek meg, sőt sok esetben az autó még a parkolót se hagyta el. A legnagyobb cég, a Times24 Co. meg is kérdezte a felhasználóit, hogy eeeeeee? mégis mit csináltok? Szundítunk, ebédelünk, tévézünk, telefonozunk, az esti karaokéra gyakorolunk - így ők. (mérsékelten fun fact: a 2011-es nagy cunami után rengetegen azért kölcsönöztek autót, hogy legyen hol feltölteni a telefonjukat.) Mindehhez az is hozzájárul, hogy borzasztó egyszerű és olcsó a folyamat, egy appon perc alapon lehet autót foglalni, ami kijelölt parkolókban áll, tehát még a faarcú közvetítővel sem kell találkozni hozzá. Negyed óra 400 forint, az már szájbercafé tarifa.

A dolog miértjére szép és kevésbé szép kulturális magyarázat is akad: az eszményi japán ember az apró falusi közössége helyett száz év alatt a nagyváros heringintimitásában találta magát, így a privát szféra mesterévé kellett válnia - a sajátjának és a másokénak is. A pre-covid maszk-hordásnak is volt ilyen aspektusa, és buszon, vonaton is azért tesz plusz, semleges borítót a könyvére, hogy te ne lásd, mit olvas. De ad absurdum ott van az ország 700 000 hikikomorija, aki akár évtizedeken keresztül sem mozdul ki a privát szférájából - a lakásából - , állítólag anélkül, hogy mentális betegsége lenne. A kényszerű elszeparálódásnak egy modern eszköze az autó, ami közlekedő edény helyett védőgubó a pergő külvilágban, üdítő szünet a 10-12 órás japán munkanapban. Menedék. Sokan úgy érzik, az autóban ülve láthatatlanok, ez megadja a vágyott biztonságérzetet, néha túl sokat is.

És ahogy nem túl gyorsan, de azért egyre közelebb somfordál a valósághoz az autonóm közlekedés, az egyetemes dizájn is egyre inkább eképpen fog tekinteni rá: az otthon és a munkahely után a harmadik élettérként. Hát innen a SUV-ok és autonóm koncepciók doboz formája, - vastag tömör falak, lőrésszerű ablakok, a defenzív román építészet visszhangzik az általános iskolás memóriablokkban. A tervezők nem nyílvesszőorrú marlinokból vagy feszült izomzatú gepárdokból veszik az inspirációt, hanem a nappalidból - ott adekvát az ezer colos képernyő, gepárdon valamivel kevésbé. Az autó eddigi funkciója, a helyváltoztatás is kiegészül azzal, amire a japánok már most használják (biztos mások is, lehet üzenni, külföldi olvasók): a pihenés, a szórakozás és a produktivitás tere lesz az autó, és igen, egy furcsa, torzult formájában az intimitásé is: keressünk csak rá azon az oldalon arra, hogy autopilot, lesz találat. Hosszú távon a városszerkezetet is átalakíthatja majd az autonómia, de ez tényleg messze van: a kevésbé megterhelő közlekedés miatt kisebb problémát jelent majd az ingázás, és tovább ürülhet a zsúfolt centrum, terjeszkedhet a kertváros.

Igaz, hogy a széthajtott japán salarymanon ez nem sokat segít, ha egyszer utál hazamenni. Odaát minden jelenségnek van neve (karōshi - munka általi halál), ezek a városi tömeg magányába vetett arcok a zangyō nanmin nevet kapták, ők a túlóra-menekültek. Valahogy nem akaródzik nekik hazamenni az elidegenedett családhoz, inkább finoman emelkedett részegségben bóklásznak az utcákon, hogy teljenek az órák, vagy - mint A. barátom a karácsonyi buli után - visszalopakodnak az irodába és ott alszanak az asztalra borulva, arcukon a vállalat pecsétjével.

Minderre pompás alternatíva az autó, hisz puha, meleg és biztonságot nyújt - voltaképpen feleség, akihez nem kell beszélni - , és a jelenség elterjedtsége miatt azt sem tartom kizártnak, hogy ez az autóban kempelés is saját elnevezést kap nemsokára. Hogy előkép-e ez az itthoni kollégáknak, nem tudom, bár a munkához való hozzáállásunk és az urbanizációs különbségek alapján talán nem. Talán csak a vírustól félünk, és ez csak ideiglenes szokás, mindenesetre nem árt figyelni a hanyatló keletre.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.