40 év után újra meghajtotta a 924 Carrera GTS-t Walter Röhrl

2021.05.26. 11:51
9 hozzászólás

Walter Röhrl még 16 évesen kezdett egy olyan cég kereskedelmi igazgatója mellett, mely többek között törvényesen képviselte a regensburgi püspököt és idővel a főnök sofőrje lett, így évente nagyjából 120 ezer kilométert vezetett. 1968-ban indult el első raliján, aztán pár évvel később már jöttek azok a sikerek, amik legendává emelték, mindez azokkal az autókkal, amiknél durvábbak azóta sem születtek. Walter Röhrl generációk gyerekkori hőse és a mai napig szívesen ül be új sportautókba vagy akár olyan régi versenygépekbe, mint a Porsche 924 Carrera GTS.

Fiattal, Opellel, Audival és Porschével is ment az idő ellen, aztán az 1980-as világbajnoki cím megszerzése után szűk egy évre a háttérbe vonult és a Porsche fejlesztői csapatában munkálkodott. 1981. májusában viszont ezzel a Porsche 924 Carrera GTS-sel gurult le az ADAC Metz Rally pódiumáról navigátorával, Christian Geistdörferrel. Műszaki hibák keserítették meg a csapat első versenyeit, de még mindig elég jól működött ahhoz, hogy az összetett második helyét behúzzák vele. A következő szezont Röhrl és Geistdörfer már az Opelnél kezdte, a 924 Carrera GTS-t pedig 1982 februárjában átvette Jacky Ickx és a Gitanes cigarettamárka színeivel indították.

1981-ben nem volt a 924 Carrera GTS-nél drágább autó a Porschénál, az utcai változat 110 ezer német márkás ára mindenen túllőtt. 1980 júniusában mutatták be azzal a céllal, hogy bebizonyítsák, a transaxle elrendezés - tehát, amikor a motor elöl, a váltó pedig a hátsó tengelynél van - sikeresen működhet a raliban is. A különféle csoportokhoz homologizált változatok teljesítménye 240-től 275 lóerőig terjed, a versenypályára tervezett Carrera GTR-t pedig 375 lóig is ellőtték. Az autó alján az olajteknőt és a váltót vékony fém lemezek védik, más elemeket pedig üvegszálas terelők óvják a kövektől.

Kilenc prototípust építettek és Walter Röhrl autója ezek közül az ötödik, amit 1980. december 12-én építettek. 2,0 literes, négyhengeres motorja szintén széria előtti darab, semmilyen azonosító nincs rajta és négy évtizede nem igazán mozdult. Ennek ellenére nem nagyon kellett hozzányúlni a 10 371 kilométert futott blokkhoz, amikor a Porsche elhatározta, hogy a pilóta szülinapjára felújítják a gépet.

Jó állapotban maradt meg a motorbelső, még a KKK 26 turbófeltöltő és a 911 Turbo-ról származó féknyereg is patent. A váltót ezek után csak azért szerelték szét, hogy meggyőződjenek róla, az is bír még némi murvás veretést. Feltöltötték a hűtőrendszert, friss olajat kapott a 924-es és régi mintázatú, de újonnan gyártott 255/55 R15-ös Pirelliket.

Mind közül a legnehezebb feladat a Porsche Múzeum csapata szerint épp az volt, hogy ne meséljenek lelkesen a Monnet festésű 924-es feltámasztásáról Walter Röhrlnek. A pilótát végül sikerült meglepni és nyilván elkapta a kellemes nosztalgia, amikor visszaült abba a kagylóba, amiből 40 éve szállt ki.

Felidézte, hogy mennyire gyerekcipőben járt még ez az egész. Akkora volt a 924 Carrera GTS turbólyuka, hogy jóval a kanyar előtt gázt kellett adni, mert fenn kellett tartani a fordulatot abban a tartományban, ahol már dolgozik a csiga. Gyors volt, de a teljesítmény helyett inkább a kezelhetősége és a tapadása volt az erénye. Ennek ellenére azért csak elrakta keresztbe a murván, ahogy kell.