Ha már van némi pénz, még nehezebb autót választani

Általában felesleges időpazarlásnak tűnik az Autonánia, hiszen legtöbbször nem létező garázshelyeket akarunk soha meg nem keresett pénzből feltölteni. Most kicsit más a helyzet, ugyanis a piaci mozgások miatt valódi kérdéseket vet fel a Dacia lassan közelítő eladása. Napok óta szedem össze a gondolataimat ehhez a bejegyzéshez, és annyi haszna már most van a célzott gondolkodásnak, hogy kiderült: az ideális váltómodell egy Tesla Model S lenne. Kár, hogy annyira azért nem szalad el a Lodgy értéke.

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt vettem át az akkor vadonatúj Dacia Lodgy-t. Eddig 25 ezer kilométer ment bele, ennek ellenére már a harmadik olajcsere aktuális a napokban, mert bejáratás után is ledobtam a szűrőt meg a kenőanyagot, ha már életemben először új autóm van. Ki is villant egyébként a villáskulcs piktogram a műszerfalon, tudja a kocsi a naptárt, de nem ez a lényeg. Hanem hogy e mérföldkő azt jelenti, már csak egy év van hátra, és megkapom a törzskönyvet is. A nagycsaládos támogatással járó hároméves elidegenítési tilalom megtartása érdekében azt ugyanis nem küldték ki anno.

Kifejezetten elégedett vagyok a Daciával minden hibája, gyengéje és egyszerűsége ellenére. A mindennapjainkban egy kicsit még jobban bevált, mint reméltem, a család szereti, és kamerakocsinak meg átlövős fotókhoz is ideális. Mindez azonban nem indolkolja, hogy az eredeti tervet megváltoztassam: amint befut a tulajdonlást bizonyító kis plasztikkártya, meg lesz hirdetve.

2019-ben ez az autó 4,4 millióba került, ennek ugye a felét fizette a családi kassza, a másik felét meg közösen összedobtuk – ezúton is köszönöm. Akkor arra számítottam, hogy három éves korára az értékének felén áll majd, ha minden rendben megy, hiszen bizonyára kijön addig az utódja, és bizonyára rengeteg másik, ezzel egy időben vásárolt Lodgy önti majd el a piacot. Időközben azonban radikálisan drágulásnak indult minden, egy hasonlóan felszerelt új Lodgy nagyjából hatmillió forint manapság, de inkább több.

Persze azokat 130 lóerős turbós benzinmotorral, vagy 115 lóerős dízellel szerelték, amelyek drágábbak, mint az enyémbe utolsók között bekerült 1,6 literes szívómotor, csakhogy épp ez az: ilyet már nem kapni. Mivel másutt se nagyon (tisztelet a kivételeknek), ezért a használt piacon az utóbbi időben divat lett az egyszerűnek, olcsón fenntarthatónak tartott szívómotoros változatokat keresni. Ennek megfelelően Lodgyból is éppen az 1.6 SCe az egyik legkeresettebb változat. Ott tartunk, hogy három évest, ötvenezer kilométerrel 4,8-ért hirdetnek, azaz nominálisan több pénzért, mint amennyibe újként került. Őrület, mi?

Nem hitegetem magam azzal, hogy ez a helyzet a végtelenségig kitart, hiszen most még messze nincs annyi eladó Lodgy, mint jövő ilyenkor lesz. De a dolgok pillanatnyi állása szerint négymillió forintot simán kinézek a kocsimból, ami még a forint romlását és az inflációt figyelembe véve is szívet melengető értéktartás. És hát mit lehet tenni, ezt szinte minden héten legalább egyszer nekilátok fejben elkölteni. Igen, atyám, autonánia bűnébe estem, többször is, én igen nagy vétkem... mentségemre legyen mondva, a feladat nem könnyű. Ennyi pénzből ugyanis már elég széles a választék, viszont a kívánságlista is hosszú.

Amikor ez a vásárlás majd lezajlik, 17, 15 és 12 évesek lesznek a gyerekeim, bár egyelőre úgy tűnik, senkiből sem lesz óriás. Tehát olyan autót kell vegyek családi célra, amiben öt átlagos felnőtt elfér, és elég praktikus pakolni. Emellett azonban olyan autót szeretnék, amit jó vezetni - ez számomra a szívó benzinmotor, manuális váltó, hátsókerék-hajtás háromszögben jelentkezik. Felmerül, hogy a jó megoldás két autó lenne, egy a család céljaira, egy pedig az én nagyobb derültségemre, de ez csak akkor jöhet össze, ha ügyesen választok. Sőt, lehet akkor sem - ezt csak egyféleképp tudhatjuk meg.

Váltsak már most elektromosra?

Érdeklődve olvastam Karotta útmutatóját a villanyautó vásárláshoz, azt meg pláne, hogy milyen típusok érhetők el már hárommillió körül. Ennél feljebb nyújtózhatok ráadásul, amit ma 4,5 millió körül hirdetnek, azt jövő ilyenkor jó eséllyel meg fogom tudni venni – a kérdés csak az, megfelel-e? Méret okokból aze-Up, Zoe, illetve a Mitsubishi i-Miev és testvérei egyből kiesnek, de azért egy Leaf, vagy épp egy Kia Soul EV beleférhet. És van elektromos Ford Focus is. Csakhogy ebben az évjárat- és árkategóriában még mindegyik 40 kWh alatti akkumulátort kínál, és ez gond: anyósom 163 kilométerre lakik, és nagyrészt autópályán kell odautazni. Bár van egy villámtöltő a háza közvetlen közelében, ám a 30 kWh Leaf-ből, vagy Soul EV-ből 6-7 év degradáció után egyszerűen nem nézem ki, hogy ezt a távot télen-nyáron, klímával-fűtéssel, emberhez méltó tempóval teljesíteni tudná.

Teszem hozzá, Karotta joggal írta: egy villanyautó olyan sokat tud spórolni, hogy még úgy is megérheti, ha hitelfelvétellel növelem a keretet. Igen ám, csakhogy hiába lesz a Soul, vagy a Leaf aljában nagyobb aksi, az utastér attól még sajnos nem nő meg, túl szűknek érzem a hátsó ülést három családtagomat oda szorítani.  Az ideális megoldás egy használt Tesla Model S lenne, amiben a hatótáv, az utastér és a csomagtér is kielégíti az igényeinket. Csakhogy ezek 12 millió felé illegetik magukat, és az a nap még nem jött el, amikor egy használt autó értékének kétharmadát hitelből fedezem. Ennyire hülye nem vagyok.

A helykínálat szűksége miatt engedtem el a villany felé félúton kellemes fogyasztással és alacsony fenntartási költségekkel hívogató Prius III-at is. Szépet lehetne lőni olyanból azt hiszem, és Anti tapasztalataiból tudom, hogy a mindennapok kielégítésére hibátlan lenne. Szerencsére azonban nem elég nagy ötünknek, aminek azért örülök, mert hiába űzöm ezt a szakmát 17 éve, autózni, igazán vezetni még mindig túlságosan szeretek. A Priusszal nem annyival olcsóbb az élet, mint egy elektromos autóval lenne, ezért nem tudom megindokolni magamnak egyetlen járműnek. Oké, most itt a Mini másodiknak, de ki tudja, mit hoz a sorsa a következő két évben. 

Egy autó mind felett: sportos családi megoldások

Régóta mantra: a legjobb kompromisszum egy erős, vezető-barát kombi. Van benne hely a családnak, de a pilóta sem érzi magát kerekeken billegő katedrálisban, és ha úgy adódik, hogy egyedül megy valahová, akár élvezheti is. Amikor először elgondolkodtam a Dacia utódlásán, ezen az úton indultam el, és rögtön meg is állapodtam egy teljesen reális jelentkezőn: mióta új autóként próbáltam, óriási kedvencem a Mercedes E osztály W211 szériája. A 2006-os facelift utáni változatok állítólag megbízhatók, bár persze akármit választok, benne lesz a korban, tehát ez az a kategória, ahol a keretet nagy ráhagyással kell felosztani vételárra és javítási költségre. De még így is nagyon izgalmasak a kilátások: kényelmesen belefér egy szép E 280 T manuális váltóval, ami ugyebár hatalmas kombi, háromliteres, 231 lóerős V6 benzinmotorral és hátsókerék hajtással.

Ha el tudom engedni a manuális váltót, akkor van feljebb is, e motor 3,5 literes változata az E 350-ben 272 lóerős, CGI közvetlen befecskendezéssel pedig 292, bár azzal a kokszosodás veszélye miatt óvatosan kell bánni. Ez a 90°-os V6 egyébként szereti megenni a kiegyensúlyozó tengelyét, szóval szó sincs költségmentességről, viszont ugyanezért nem kell akkorát meríteni a bátorság-kulacsból, hogy még egyel feljebb lépjek: a keretbe az E 500 T is belefér. A V8 mégiscsak V8, tapasztalataim szerint egy Mercedesnek különösen jól áll az izom, és azért egy ilyen bivaly kombi biztosan gyakran csalna mosolyt az arcomra.

Stutgarttól nem messze, Münchenben is készült persze erős, hátul hajtó kombi manuális váltóval, az ezekkel egyidős 5-ös BMW-re, az E61-re azonban nem vágyom. Nagyon sokat vezettem tesztautóként új korában, eskü tetszik ahogy kinéz és benne ülni is jó, de a defekttűrő abroncsok miatt borzalmas a gyári rugózása, és mivel az orra alumínium, kisebb baleset is nagyobb vagyon. Viszont! BMW E39-ből van ám V8 kombi, manuális váltóval akár, és bár biztosan sokáig kéne keresni a valóban megvehető 540i-t, de ha rászánnám magam, hát nem sajnálnám érte lejárni a lábam. Mert az egy csodálatos autó, és olyan típus, ami kis szerencsével drágulhat is, amíg használom.

Van még egy ötletem, de az még nehezebb ügy. Kedvelem a Subaru Legacy 2003-tól gyártott negyedik generációját, és abból is készült háromliteres, boxer hatos kombi – nagyon ritkán feltűnik belőle egy-egy manuális váltós is. Automatával kényelmesen befér a keretbe, de anno vezettem olyat (Outback-ből volt H6 tesztautó, amit Winkler használtan újrapróbált), és eléggé lohasztó az ötsebességes vattapamacs lustasága. Hogy manuálissal beleférne-e? Ki tudja, de abból baj nem lesz, ha megnézem, és aztán megpróbálom kideríteni, lehet-e ötszemélyes családi batárból Porsche 911 hangot előcsalni? Csak gondolni kell a hengerfej-problémákra, mert az nem csak a négyhengeresek sajátja.

Egyet a családnak, egyet apucinak

Ez a négymilliós játék azért különösen veszélyes, mert hiába lennék boldog bármelyikkel a fenti háromból, azért az ideális mégiscsak az, amikor van egy tágas, praktikus és olcsó családi autó és mellé valami tényleg vadóc sportolni. Ebből a pénzből már meg lehet kísérelni kettőt venni, bár rémisztő perspektíva dupla biztosítást, dupla adót, dupla szervizelést álmodni mellé, mégis: ideális esetben az élvezet jelentősen növekszik. Nem ideális esetben azonban simán előfordulhat, hogy veszek két-kétmillió forintért két valamit, aztán mindkettő ott áll befosva, mert azon az árszinten különösen nagy lutri az állapot.

Részletesen végigvenni a családi opciókat külön blogot kiadna, úgyhogy rövidítsünk. Olyasmin gondolkodom, ami vállalható, számomra valamiért érdekes típus, de nem különlegesség. Elvárok valamiféle megbízhatóságot, még ha az életkor miatt néhány feltételt el is fogadok ez ügyben, de a legfontosabb: ha baja van, az lehetőleg ne legyen túl drága. Tehát hiába lehetne W211-es Merciből kombit venni kétmillió alatt, ezt valószínűleg nem merném meglépni, viszont ott a valamivel kisebb és gyengébb minőségű, a szívemhez mégis közel álló Volvo V70. A 170 lóerős 2,4 literes öthengeres motorral őrületes kilométereket bír, és ha türelmes vagyok az Aisin védőszentjeivel, akár automata is lehet – feleségem szerintem örülne, és én sem a dugóban kuplungolgatva szeretek lábra gyúrni.

Különböző random okok miatt bevállalnék egyet az első Hyundai i30 kombiból (van belőle 2.0 benzin) és kötődöm a Mitsubishi Pajeróhoz is. Talán az egyetlen autó ebben a bejegyzésben, amit dízelmotorral keresnék, és tudom róla, hogy rohadós az alváza, ezért Olaszországból kell behozni. De ezen ne múljék, mert cserébe a vonóhorgos bringaszállítás is adott. A minap próbáltam egy 2.4-es, manuális Camry-t, ami nagyon beleillett a szerepbe, az utastér ugyanis megfelelően tágas, a technika pedig megfelelően megbízható. Kár, hogy kombit nemigen fogok belőle találni, ezért akkor már inkább Previa lenne jó, bármennyire lejönnék már az egyterű vonatról. Ugyanazzal a 2,4 literes VVT-i benzinmotorral, hat üléses kivitelben igazán kényelmes családi utazóbatár lehet belőle, és kétmillióból kijön nyitó szervizzel együtt.

Adott azonban a kérdés: mi legyen a pénz másik feléből? Ez az a vonal, amire végkép nem tudok megnyugtató választ adni, de azt tudom, hogy mivel ennek az autónak nem kell mindig működnie, bevállalhatok olyasmit, amit bütykölni kell. Mint például a Mazda RX-8! Vezettem és utaztam benne, tudom, hogy Porsche-színvonalú a mozgáskultúrája, a kormánya, a váltója, ráadásul négyszemélyes, azaz velem tarthatnak gyerekek – cserébe a motor, hát hogy is mondjam finoman, problémás. Kevésbé rizikós a harmadik generációs MR2, csak az meg sokkal kevésbé praktikus és lassabb is, ráadásul az 1ZZ motor azért szintén nem a megbízhatóság csúcsa.

Aztán a minap rám jött, hogy kisgyerek korom óta szeretnék Jaguar XJ-t. Mi lenne, ha most végre meglépném? Tudom, hogy itthon ősz halántékú urak választják vonulni, a fabetét meg a bőr illata miatt, de közben a Jaguar IRS, a spéci hátsó felfüggesztés, amit még az E-Type vezetett be, a '70-es években mindent levert, és még az XJ40, illetve az X300 szériában is nagyon fáin mozgáskultúrát kölcsönöz ennek a nem is olyan hatalmas szedánnak. Amit némi kereséssel megkapni manuális váltóval, Angliából pedig lehet hozzá sportfutóművet rendelni, gyári sperrel – mi lenne annál hatásosabb, mint keresztbe csapni a különc nagymacskát?

Menjek rá a V8-as Merci kombira? Vagy legyen két autó, például a Previa és az XJ6? Esetleg egy jó Pajero az RX-8 mellé, hogy legyen mivel trélerezni a folyton szar Mazdát? Még nem tudtam eldönteni, mi legyen, és persze simán vannak még típusok, amik be tudnák teljesíteni valamelyik célt. Segítsetek hát!  Ti hogy költenétek el ezt a négymillió forintot?