Sokak szerint veszélyes ötlet egy Mini vásárlása. A legtöbb vélemény a jó szerelő-ügyfél viszonyt és az állandóan vastag pénztárca fontosságát hangsúlyozza. Viszont szeretek veszélyesen élni, ezért tetéztem a bajt azzal is, hogy csaknem egymillió forintért vettem egyet, közel 350 ezer kilométerrel, ráadásul az elmúlt két évet egy garázsban állva töltötte. A recept szerint katasztrófát, könnyeket és átható fájdalmat kellett volna kapnom, de nem így lett. Csak egy kicsit.
Február végén ott fejeztem be a sztorit, hogy fél éven keresztül figyeltem a Mini Cooper kínálatot és öt várt arra, hogy megnézzem (ebből négy még mindig eladó). A befutó végül nem ezek közül került ki, ezt frissen tették fel. A hirdetés leírása nem volt részletes, de a lényeg benne volt, a fotók pedig egy szép állapotú Mini képét mutatták. Nem is kellett több, felhívtam az eladót, egy szimpatikus fiatal srácot, aki minden kérdésre őszintén válaszolt, így gyorsan meg is beszéltünk egy időpontot, amikor megnézhetem, kipróbálhatom.
Élőben is hasonlóan ígéretes volt, talán még szebb is, de a kétévnyi pihenés meglátszott rajta. A legtöbb gumitömítés, cső száraz, repedezett volt. A hibaolvasó szerint egy állandó baja van, mindkét lambda-szonda rossz. A bal féklámpa alatt látszik a rozsda, a jobb oldalt már javították. Egy apró hólyag van a jobb hátsó kerékjárati ív előtt, valamint a jobb ajtó alján is van egy-két pörsenés. Beltere megvigyázottnak tűnik. Nem patika állapotú, de ár-érték arányban eddig remek. Új aksit pár napja kapott, pöccre indul, nincs furcsa hangja, alapjárata egyenletes, váltó, kuplung rendben, a fék fog rendesen. Innentől már csak az érvényes műszaki hiánya zavart. Átnézés után kértem egy nap gondolkozási időt, amiből másfél óra lett.
Beleszerettem, nekem EZ kell, de a műszaki hiánya aggasztott. Így azzal az üzleti tervvel álltam elő, hogy megveszem a feltüntetett árért, ha az eladó leműszakiztatja. Az üzlet megköttetett, másfél hét múlva már egy friss műszakis, a nevemre írt Mini Cooperrel jöttem haza. Boldogabb nem is lehettem volna, megvalósult egy másfél-két éves álmom, célom.
A vétel után egy héttel került sor az autó alapos átnézésére, akkor alulról is megnéztük. Ez idő alatt azért pár dolgot már előre megvettem hozzá: olajat, olajszűrőt, üzemanyagszűrőt, két lambda-szondát. Valamint két hűtővíz csövet is, mert két helyről olyan szinten ömlött belőle a hűtővíz, hogy abból többet fogyasztott, mint benzinből. De nem baj, az alkatrészek megvannak, innentől nem lesz gáz. (Narrátor: Elszólta magát, gáz lett.)
Az alánézés során örültem, amikor megláttam, hogy nincs porrá rohadva, felületi rozsda is alig van. Nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült, hogy nem kell újra megvennem a teljes futóművet, (még) megúszom két külső féltengely porvédő gumival és két hátsó lengéscsillapítóval. Észrevettük, hogy a bal hátsó kézifék bowden beragadt, de kézzel kilazítható, vagyis azt is cserélni kell. Mondhatni, minden szuper, jobb mint gondoltam! Már majdnem dalolva másztam ki az aknából, amikor anyum férje rám szólt, hogy te figyelj már... Itt tudtam, hogy baj lesz. A bal hátsó fékcső durván repedezett. Hopp, a jobb hátsó is. Baszki, a jobb első is. És igen, a bal első is. Nézünk egymásra némán az autó alatt, mindkettőnknek ugyanaz a kérdés jár a fejében: ez két hete így ment át a műszakin?
Az átnézés-szerelés folytatódott, plusz alkatrészek sietős berendelésével együtt. Nap végére egy egészen tartalmas bevásárlólistát sikerült összehozni, de közel sem akkorát, mint amire számítottam. Tizenöt tétel, összértéke nagyjából 180 ezer forint, ennek majdnem fele a két lengéscsillapító. A fékcsövek, hűtőcsövek és egyéb kiemelten fontos alkatrészek cseréje után csaknem dalolva indultam útnak, hogy hamarosan jöhetek vissza a második körre – azért csaknem dalolva, mert a bal ajtó hangszórója elkezdett irdatlanul recsegni a mély hangokra. Aztán a jobb oldali is. Pár nap múlva a tompított fényszórók izzóit cserélhettem. Ja, a rendszámtábla lámpái is kiégtek. Már kezdem átérezni, milyen BMW tulajdonosnak lenni.
Szerelmem tárgya egy 2002-ben gyártott Mini Cooper. Ez a Mini a mai napig tartó BMW-éra első generációja. A németek nem kisebb feladatot vállaltak át a Rover Grouptól annak felvásárlásakor, mint a modell újraindítását. Ennek legfontosabb pontja a dizájn véglegesítése volt. A Rover már több koncepciót is felvázolt, de a győztes nem másé lett, mint Frank Stephensoné, aki egyebek mellett a Ferrari F430, a Maserati MC12 és a McLaren P1 dizájnjáért is felelős. A végeredmény önmagáért beszél, erre az autóra kevesen vágják rá, hogy több mint 25 éves formaterv alapján készült.
3627 milliméternyi guruló divat ez, amit első tulajdonosa szerencsére bőségesen ellátott extrákkal, ha már a fekete és fehér után kiválasztotta a harmadik legunalmasabb fényezést, a Pure Silver ezüstöt. Nem rajongok érte, de a fényes fekete napfénytető és visszapillantó házak enyhítenek a bánatomon. Ahogy az is, hogy a kedves osztrák megrendelő nem sajnálta az eurót a plusz első fényszórókra és ködlámpákra, a hátsó spoilerre és a legszebb gyári felnire sem.
A lassan két és fél évtized alig látszik a beltéren. Egy-két korából adódó nyikorgás hallható, a bőrkormány és a vezetőoldali ülés is amortizálódik, de a gombok festései nem kopnak, a műanyagok nem repedezettek, az ülésfűtést leszámítva minden funkció működik. A hátsó üléssor úgy néz ki, mint újkorában, bár amilyen kicsi és szűkös, ez nem meglepő.
Praktikus autónak semmiképpen nem mondanám a kevés és szűk tároló miatt, de kisebb kompromisszummal élhető egy vagy két fő számára. Viszont a neve ellenére nem apró, 184 centivel könnyedén elférek benne, és hosszútávon sem érzem kényelmetlennek.
Laikusoknak nem egyértelmű, de ebben a Chrysler-Rover által létrehozott közös vállalat, a Tritec Motors 1,6 literes szívó négyhengerese van, vagyis nem az átkozott Prince motor, az a második generáció. A BMW-Mini három verzióban kínálta ezt a motort: szívóként 90 és 116 lóerővel (előbbi a One, utóbbi a Cooper) és kompresszorral 163 lóerővel (Cooper S). Az enyém a 116 lovas verzió. A 90-et kevésnek tartom, a Cooper S fenntartása pedig drágább. Nekem ez az egyetlen autóm, egyensúlyt kell tartanom a takarékosság-teljesítmény skálán, ezért döntöttem a Cooper mellett.
A 116 lóerő nem hangzik soknak, nem is én leszek ezzel a leggyorsabb lámpától lámpáig, de két tizeddel 10 másodperc alatt van 100-on. (Vagyis 2,4 másodperccel gyorsabb, mint az új Subaru Forester.) De a Mini Cooper nem egyenesben, hanem kanyarokban brillírozik igazán! 1125 kg, alacsony a hasmagassága, kemény a futóműve, a kerekek csaknem a sarkaiban vannak, és elöl hajt. Ezen tulajdonságok miatt kanyarokban egy igazi élményautó, még kompresszor nélkül is. A Midland váltó pontos, a kormányzás éles, jogosan utalnak rá évek óta gokartként.
Ennek megvan az árnyoldala is: a kátyúk kerülgetése és/vagy azok elszenvedése. A Cooperek futóműve elég kemény és érzékeny is az úthibákra, így azokat érdemes elkerülni, kivéve, ha valakinek hobbija a futómű-javítás. Annak bátran ajánlom.
Egy 4,7 méteres szedánból átülve megváltás a városi közlekedés és parkolás, nagyon jól érezhető az autó négy sarka, egyedül a meredek szélvédő okoz kellemetlenséget. Ezt leszámítva városi cirkálóként is remek választás.
A Mini nekem egy álom volt, amit sikerült megvalósítanom, így hosszú távra tervezek vele. Szeretném rendbetenni, ami lehet, hogy egy szélmalom harc lesz, de amíg élvezettel használhatom, nem bánom. Ez az olcsó(bb) használtautó-vásárlás velejárója, addig is van min tanulnom az autószerelést.
Elfogult vagyok, de tisztában vagyok a hibáival. Szerintem közel sem olyan rossz konstrukció, mint azt pár szakértő állítja, de ne is örökéletű, igénytelen technikát várjunk el tőle! Ennek csak akkor van értelme, ha az ember szereti, vagyis nem való mindenkinek.
Ezért az élményért nem csak én rajongok a szerkesztőségben, hanem Hamvas Tomi is, aki elsőként csapott le egy tesztkörre, miután először behoztam a szerkesztőségbe. Amikor visszahozta a kulcsot, azt egy rohadj meg kíséretében tette. Innen tudtam, hogy ez egy jó vétel volt...
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
