Darabonként próbálták ellopni a BMW-t, felsültek

Már a kocsi belterét is elkezdték szétkapni.

Pásztor Csaba

Közzétéve: 2023. 06. 24. 17:08

Közzétéve: 2023. 06. 24. 17:08

Két fiatal egy gazdátlanul álló ötös BMW-t próbált meg szétszedni a szegedi piacnál. A bontást megkezdték, de a hatóság még időben elkapta őket.

A szegedi fiatalok 2023. január 3-án éjszaka határozták el, hogy szétszedik a közelben lévő piacon gazdátlanul parkoló BMW-t, majd alkatrészeit pénzzé teszik. A 19 és 17 éves fiatalok már ki is kapták az autó fényszóróját, hűtővíz- és olajtartályát, de a sebességváltó szoknyáját is megkaparintották. 

A közelben járőröző körzeti megbízottak felfigyeltek a jármű körül gyanúsan tevékenykedő párosra, ezért jobban szemügyre vették, hogy mi történik. Miután a fiatalokat ellenőrzés alá vonták, a gyanú azonnal beigazolódott, a szétszerelt autó alkatrészeit megtalálták a páros járművének csomagtartójában – írta a police.hu.

A rendőrök a tetten ért bontókat elfogták és előállították a Szegedi Rendőrkapitányságon, a bűncselekmény elkövetését nem vitatták, tettüket elismerték.

Ellenük lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A szegedi rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, az eljárás iratait vádemelési javaslattal megküldték a Szegedi Járási Ügyészség részére.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Senior Staff Member