Next Tc Logo

Néhány gyártó komolyan küzd azért, hogy átcsábítsa a vásárlókat a belsőégésű motorral szerelt modellekből az elektromos autókba. Ezt olyan eszközökkel szeretnék elérni, amivel utóbbi képes imitálni az előbbit. De hát tudjuk, hogy a vegán hús sem hús csak azért, mert annak hívják, a Dodge mégsem adja fel.

A nemrég megvillantott elektromos izomautójuk, a Charger Daytona SRT Concept izgalmasnak tűnik, ám a korábbi dübörgő és nyígó kompresszoros V8 helyett villanymotorok dolgoznak majd benne. Ehhez pedig a Dodge-nál készítettek egy ASE (Active Sound Enhancement) rendszert, mely nem ugyanolyan, de kicsit a V8-ra hajazó, mégis futurisztikus hangot kölcsönöz az izomautónak. Itt viszont nem fognak megállni, nem csak a V8 hangját, de rezgéseit is szeretnék átvinni modern elektromos modelljeikbe, ehhez pedig nagy teljesítményű vibrátorokat használnának egy szabadalmi beadvány szerint, amit a Carbuzz vett észre.

Nem az önszórakoztatásra szánt eszközökre kell gondolni, hanem olyan rezgéskeltő alkatrészekre, mellyel képesek szimulálni egy combosabb belsőégésű motor rezgéseit az autó karosszériáján. Ezt a Dodge Active Vibration Enhancement programnak nevezi egyelőre és az ASE hangszimulációval közösen tolnák meg a jövő izomautóinak élményfaktorát.

Mind a két rendszer aktívan figyeli majd a kerékfordulatszámot, gyorsulást, nyomatékot, gáz- és fékpedál állást, tehát mindent, amihez egy belsőégésű motornak köze van. Ezek alapján alakítják majd ki a megfelelő hangokat és rezgéseket. Hogy a benyújtott szabadalomból lesz-e valami a jövő Dodge izomautóiban, az egyelőre kérdéses, de a márka nagyon elkötelezett, még szimulált váltón is dolgoznak a Charger Daytona SRT Concepthez.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.