Nemrég bővült a Land Cruiser család, miután a 2024-ben bevezetett alapmodell után bemutatták a jóval kisebb, ám terepen állítólag hasonlóan potens FJ Cruisert. Itt azonban nem áll meg a széria, legalábbis a Carscoops a Toyota egy belső emberére hivatkozva azt állítja, hogy hamarosan két újabb modell csatlakozik a termékcsaládhoz.

Most azonban nem klasszikus értelemben vett terepjárókat dobnak majd piacra a legendás név alatt. Lecserélik a Land Cruiser alatt használt GA-F és az FJ Cruiser alatt használt IMV látravázakat egy-egy önhordó karosszériára. Ez csak azért különös húzás, mert a szivárogtatás szerint egy SUV illetve egy pickup készül és utóbbinál egyelőre elég szokatlan, hogy a gyártók elengedik az alvázas felépítést. Szokatlan, de a két potenciális ellenfél, a Hyundai Santa Cruz és a Ford Maverick is önhordó karosszériával készül.

Viszont közben a jelentésből az is kiderül, hogy ezek nem kifejezetten terepjáró és munkagép lesznek, hanem sokkal inkább a hétköznapi élethez szánt modellek. Sőt, az eddigi Land Cruiserektől eltérően mind a kettő elektromos hajtásláncot kaphat. Ez bár nem elképzelhetetlen, a Toyota nyíltan kitart a belső égésű motorok és a hibrid rendszerek mellett, így egyelőre az sem kizárt, hogy a két új modell ilyen hajtást kapja majd.

A rengeteg felmerülő kérdés között némi támasz lehet, hogy a mostani tervekkel erősen összecseng a Toyota két 2023-as tanulmányautója. A Land Cruiser Se SUV és az EPU koncepciókra mind illenek azok a tervek, amikről a szivárogtató beszélt. Ezeket két évvel ezelőtt a Japan Mobility Show-n leplezte le a japán gyártó és akkor még csak a méreteket közölték: míg az SUV koncepciója 5150, addig az EPU 5070 milliméter hosszú lett. Emellett mindkettőnél felmerült az elektromos hajtáslánc lehetősége.

Az új modellekkel kapcsolatban a Toyota egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt. A szivárogtatás alapján azonban a Land Cruiser Se SUV-val már 2026-ban találkozhatunk élőben, míg az EPU pickupot csak 2027-ben tervezik bevezetni.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.