Egymás után szegte meg a szabályokat egy autós a romániai Kolozs megyében, az 1C jelű országúton, ráadásul a kihágásokat egy helikopterről videóra is vették – írja a Maszol.ro.

A légi felvételeken jól látható, hogy

a sofőr többször olyan útszakaszon kezdett előzésbe, ahol ez nem megengedett.

A rendőrség tájékoztatásából kiderült, hogy a záróvonal kérdését is rugalmasan kezelte a 41 éves máramarosi férfi, még akkor is, ha éppen gyalogátkelő közelében járt.

Tíz perc leforgása alatt összesen négy szabálytalan előzést hajtott végre Kackó és Dés között, utána a dési közlekedési rendőrök állították meg.

A szabálytalanságok miatt 4860 lejre, átszámítva több mint 330 ezer forintra bírságolták meg, mindemellett 240 napra bevonták a vezetői engedélyét. Érdemes megjegyezni, hogy Romániában eddig a bírságok befizetésére is inkább ajánlásként tekintettek a szabálytalan járművezetők, viszont ez egy kilátásba helyezett szigorral hónapokon belül megváltozhat.

A hatóságok hozzátették: a szabálytalan és agresszív vezetés súlyos vétség, ami minden közlekedő számára komoly veszélyt jelent – és ez a mondat az, amit a jelek szerint nem lehet elégszer elismételni.

Borítókép: Inspectoratul de Politie Judetean Cluj/Facebook/képernyőkép

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.