Észak-Korea fővárosában, Phenjanban egy eddig ismeretlen problémával kénytelenek megbirkózni a helyiek, akiknek immáron a forgalmi dugó fogalmát sem kell bemutatni. Miután a mindentől és mindenkitől elszigetelt országban számottevően megugrott a személyautók száma, annyira elfajult a helyzet, hogy kihívássá vált leparkolni, a parkolók – műholdfelvételekkel is bizonyított – telítettsége miatt pedig elkerülhetetlenné vált további parkolók és villanyautó-töltők kialakítása.
A Reuters összeállítása szerint az hozta meg az áttörést, hogy az ottani törvények két évvel ezelőtt lehetővé tették, hogy vezetői engedéllyel rendelkező magánszemélyek is tulajdonolhassanak autót, ugyanakkor háztartásonként legfeljebb egy autót lehet vásárolni, azt is a kijelölt állami kereskedéseken keresztül. Habár elsőre úgy tűnhet, hogy ezzel hirtelen kinyílt a szabadság kapuja az észak-koreaiak előtt, az elemzők szerint ennél sokkal árnyaltabb a helyzet: ez a kiváltság leginkább az elitet és a donju néven ismert újgazdag vállalkozói réteget illeti meg.
Phenjanban eddig leginkább kék vagy fekete rendszámtáblákkal lehetett találkozni – amelyek az állami vagy katonai tulajdonú járműveket jelölik –, de most már egyre gyakoribbak a sárga rendszámok is. A hírügynökség úgy tudja, már öt számjegyű rendszámok is előfordulnak, amiből arra lehet következtetni, hogy a magántulajdonú autók száma meghaladta a 10 ezret, és a várakozások szerint a következő évben ez az érték meg fog duplázódni.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2017-ben megtiltotta az észak-koreai autóexportot, a kínai gyártók viszont így nagyobb teret kaptak: csak tavaly 193 ezer autógumit juttattak az országba, amit 93 százalékkal több, mint volt a koronavírus-járvány előtti időszakban. Ezzel párhuzamosan a behozott visszapillantó tükrök a négyszeresére, a kenőanyagok importja pedig 150 százalékkal növekedett.
A hivatalos adatokból viszont mindössze annyi olvasható ki Kína 2, azaz kettő autót exportált Észak-Koreába, míg a tilalom bevezetése előtt még 3200-at. Szemtanúk viszont arról számoltak be, hogy a Changan, a Chery és a Geely autói már elég szép számmal jelen vannak az utakon, de ami ennél is meglepőbb, hogy európai prémiummodellek, köztük Audik és BMW-k is megjelentek. Ezek zömében informális, féllegális csatornákon keresztül jutottak be az országba a Kínával közös, mintegy 1400 kilométer hosszú határszakaszon át.
Borítókép: Illusztráció: Getty Images









