Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Feng Qingfeng egy sajtóeseményen kerek perec kijelentette, hogy minden olyan sportautó, amely nehezebb 1,8 tonnánál, egyszerűen középszerű. A cégvezér szerint az elektromos korszakban brutális mennyiségű lóerőt bárki tud prezentálni, de a hatalmas teljesítmény mit sem ér, ha a tömeg teljesen hazavágja a kezelhetőséget. Szerinte még egy 2000 lóerős szupersportautó is csak átlagos a vezethetőség szempontjából, ha átlépi ezt a bűvös súlyhatárt.

A merész gondolatmenet azonnal vírusként kezdett terjedni a kínai közösségi médiában, a kommentelők ugyanis villámgyorsan elővették a számológépet. Kiderült, hogy a vezérigazgató sajátos logikája alapján az egykori brit, ma már kínai (Geely) kézben lévő márka szinte teljes jelenlegi kínálatára vonatkozik a kritika. A Lotus új korszakát fémjelző elektromos és hibrid modellek ugyanis kivétel nélkül jóval nehezebbek a kritikus 1,8 tonnánál.

Fotó: Lotus

A jelenlegi palettáról egyetlen modell éli túl a főnöki rostát: a hagyományos, benzines Emira, amiből nemrég egy még élesebb változatot készítettek. Ha a Lotus történelmét nézzük, tulajdonképpen csak ez felel meg Colin Chapman alapelveinek.

A Lotusnak egyébként sem volt sok oka az ünneplésre az utóbbi időben. 2025-öt egészen durva, 371 millió dolláros (azaz bő 113 milliárd forintos) üzemi veszteséggel zárta a gyár. A mélyrepülés oka egészen nyilvánvaló: az előző évhez képest 46 százalékkal kevesebb, mindössze 6520 autót sikerült értékesíteniük. Nem véletlen, hogy újra akarják gombolni a kabátot és a benzinmotoros autókra koncentrálnak majd.

Miklós-Illés Kálmán
Miklós-Illés Kálmán
Vezető szerkesztő
Két évtizede koptatom a billentyűzetet autós újságíróként, hogy segítsek mindenkinek eligazodni az autópiac és a modellek dzsungelében. Autófronton mindenevő vagyok!