Az orosz autóipar az elmúlt évek nyugati szankciói után szinte teljesen átalakult, a legújabb bizonyíték erre az Aurus luxusmárka újdonsága. A Senat 900-as modellt egy volt Toyota-gyárban fogják összeszerelni Szentpéterváron, az autó célközönségét pedig a magas rangú állami tisztviselők, kormányzati szervek és a tehetős orosz oligarchák jelentik. Bár a típus nevében és orr-részében hordozza az Aurus stílusjegyeit a monumentális hűtőmaszkjával, a trükk a fényszórók mögött azonnal véget ér: a karosszéria többi része, a hátfal és a teljes technikai alap érintetlenül érkezik a kínai Hongqi H9-es prémium szedánból.

Az 5,14 méter hosszú luxuslimuzin utastere szinte egy az egyben a kínai donorból származik, a mérnökök mindössze a kormányközépen cserélték ki a logót az orosz márka jelzésére, de még annak is a formája megegyezik a Hongqiéval. A vásárlók kétféle konfiguráció közül választhatnak: az alapmodell hagyományos ötszemélyes elrendezést kínál, míg a drágább VIP verzió hátul két különálló, fűthető, szellőztethető és masszázsfunkcióval is ellátott kapitányi ülést kapott. A kabinban prémium Nappa bőr és valódi fabetétek fokozzák a minőségérzetet.

A motorháztető alatt sincs orosz fejlesztés, a hajtásról a Hongqi 3,0 literes, turbófeltöltéses V6-os erőforrása gondoskodik. A motor 326 lóerős teljesítményt és 450 Nm nyomatékot ad le, az erőt pedig nyolcfokozatú automata sebességváltó és összkerékhajtás juttatja el a kerekekhez. Az elektronikus vezérlésű légrugózással felszerelt batár a 0-ról 100 kilométer/órás sprintet 6,5 másodperc alatt futja meg.

Ez a keleti partnerségből született luxus azonban nem olcsó mulatság, és jól mutatja az orosz piac drágulását. Az ötszemélyes alapváltozatért 12 millió rubelt (51 millió forintot), míg a négyüléses VIP kivitelért 12,5 millió rubelt (53,5 millió forintot) kérnek a kereskedésekben. Az Aurus emellett egy 200 milliméterrel megnyújtott, még nagyobb hátsó lábteret kínáló változatot is piacra dob Senat 1000 néven.









