A restomod műfaj csodálatos, de nem határozza meg azt, hogy a nagyjából érintetlenül hagyott külső lemezek alatt milyen irányba vidd el a technikát. Éppen ezért nyugodt szívvel nevezhetjük restomodnak az azt 1964-es Ford Fairlane-t, ami bár többnyire megőrizte klasszikus formavilágát, brutális versenyautót rejt a szépen megmunkált idomok alatt. Ráadásul hamarosan árverésre kerül, így ha szereted az ilyen túlzó őrültségeket, akkor hamarosan akár a tiéd is lehet.
Az építés után nagyjából csak a karosszéria maradt meg többnyire eredeti állapotban, hiszen a komplett alvázat is kirántották az autó alól. Helyette egy a gyorsulási versenyek műfajában elismert név, a Fincher Fab szállította az egyedi alvázat, amire előre egy új, kettős-keresztlengőkaros felfüggesztést építettek, míg hátra egy komoly kitámasztókarokkal ellátott merev hidat. Ez az elöl vékony, hátul pedig brutálisan széles kerekekkel karöltve el is árulják, hogy ezt a Ford Fairlane-t kifejezetten gyorsulási versenyekhez alakították át.
Erre utalhat az is, hogy az utasteret alaposan becsövezték, de ügyeltek arra, hogy ez az első traktusban ne legyen annyira szembetűnő. Az utasteret szépen felújították, piros kárpitokkal dobták fel, ami kifejezetten passzol a fekete karosszériához. Az ülések bár újak, stílusukban megpróbálták megőrizni az eredeti jegyeket. Az egyetlen felület, ahol erre nem törekedtek, az a műszercsoport volt. A gyári körműszerek helyett egy komplex, digitális egységet építettek be, ami valószínűleg az éles versenyek során sokkal hasznosabb.
A dolog legdurvább része egyértelműen a hajtáslánc. A Boss 9 nevű V8-as motort a Jon Kaase Racing szállítja és a nevében a szám a lökettérfogatra utal. Bár az egyesült államokban általában köbhüvelykben adják meg a motorok méretét – ez speciel egy 572-es motor –, jelen esetben mégis a 9 liter vagy a kilencezer köbcenti lehet a letaglózó kifejezése a motor méretének. Pontos teljesítményt nem adtak meg, de ezek a motorok simán 850 lóerő és 1050 Nm nyomaték körül tudnak szívó állapotukban.
A teljesítményt egy Hughes Performance automata váltó juttatja el a hátsó diffire, ami szintén egy speciális – és brutálisan erős – alkatrész. A stabilitásért a komplex futómű mellett az autó négy sarkában dolgozó Koni lengéscsillapítók felelnek, míg a fékrendszer a Wilwoodtól érkezik. Elöl és hátul is tisztes nyergek fogják meg a gyorsulást követően a 330 milliméter átmérőjű féktárcsákat.
Ahhoz, hogy az elképesztő méretű és teljesítményű technikát képes legyen megfelelően kiszolgálni az autó, a motorháztetőre jókora dudort kellett csinálni, illetve extra légbeömlőket megnyitni. Ez utóbbira jó példa, hogy a két középső lámpatestet teljesen kibelezték és hasonlóan, mint a Dodge Challenger Demon esetében, légbeömlőket csináltak belőlük.
Forrás: Mecum Auctions
További cikkeink
