Nem kicsit dobta meg az érdeklődést az előző hétvégi nürburgringi 24 órás iránt, hogy a 160 autós mezőnyben Max Verstappen is felbukkant a mezőnyben. Igaz, a négyszeres világbajnok számára drámai véget ért a Zöld Pokolban tett kitérő, miután bő három órával a vége előtt cserbenhagyta a technika, miközben a győzelem felé autózott csapattársaival.

Aligha lenne meglepő, ha ezek után más Forma–1-es pilóták is kedvet kapnának ahhoz, hogy a Zöld Pokolban versenyezzenek, ennek kapcsán Andrea Kimi Antonelli tett is egy félig-meddig konkrét megjegyzést, hogy az év végéig kiváltaná a versenyzői engedélyt a Nordschleifére – az erről készült, rövid videó villámgyorsan bejárta az internetet, ám a 19 éves világbajnoki éllovasnak még várnia kell rá, hogy Verstappen nyomdokaiba lépjen.

Bradley Lord, a Mercedes csapatvezető-helyettese világossá tette, hogy a Mercedes nem engedi meg Antonellinek, hogy ilyenre adja a fejét, legalábbis egyelőre. „Nem. Beszéltem már vele erről, de úgy gondolom, hogy inkább viccnek szánta” – idézte Lordot a Motorsport.com.

MIAMI, FLORIDA - MAY 03: Race winner Andrea Kimi Antonelli of Italy and Mercedes AMG Petronas F1 Team celebrates on the podium during the F1 Grand Prix of Miami at Miami International Autodrome on May 03, 2026 in Miami, Florida. (Photo by Peter Fox/Getty Images)
A Mercedes határozottan kijelentette: Andrea Kimi Antonelli jelenleg kizárólag az F1-re koncentrál. Fotó: Peter Fox/Getty Images

Mosolyogva hozzátette: Antonelli „négy világbajnoki cím után talán megpróbálhatja”, ezzel határozottan Verstappenre utalva, akinek „nagyobb mozgástere lehet a tapasztalatának köszönhetően”, mint másodéves F1-es pilótaként az olasznak. Lord tisztázta, hogy Antonelli most „teljes mértékben” a Forma–1-re koncentrál.

A hétvégén három hét után folytatódik a 2026-os szezon a Kanadai Nagydíjjal, melynek Antonelli 20 pontos előny birtokában vághat neki. Ez viszont hosszabb távon semmit sem jelent, mint arról Wéber Gáborral, az M4 Sport vezető kommentátorával beszéltünk új podcastünk, a TotalRace második adásában.

Program – Forma–1 Kanadai Nagydíj, 2026

2026. május 22., péntek

  • 18:00–19:30: 1. szabadedzés
  • 22:30–23:15: Sprintidőmérő

2026. május 23., szombat

  • 18:00–: Sprintfutam (23 kör)
  • 22:00–23:00: Időmérő edzés

2026. május 24., vasárnap

  • 22:00– : Futam (70 kör)

Borítókép: Stephanie Tacy/NurPhoto/Getty Images

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.