Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Olykor joggal érezhetjük úgy, hogy a magyarországi utakon tapasztalható események egy vad, afrikai szafarira hasonlítanak. Akadnak agresszív, a territóriumukat féltő autósok, akik semmilyen körülmények között nem engednek be maguk elé, előfordulnak megvadult, a mellüket döngető közlekedők, gyenge idegrendszerrel, meg ami még.

Most az előbbieknél jóval ritkább, ellenben annál veszélyesebb egyedet kaptak lencsevégre Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében: egy kihalófélben lévő utánfutószörföst. Egyes források szerint az utánfutószörfösök keletről érkeztek az előző évszázadban, azonban az ezredforduló után rohamosan csökkent a számuk.

Utóbbi a rendőri jelenlét erősödésével, illetve a szigor növekedésével magyarázható. Mára szinte teljesen eltűnt a főleg trabantkerekes Lady utánfutókat megülő csoport. Éppen ezért eshetett le az egyenruhások álla, akik kiszúrták a rendkívüli ritka utánfutószörföst. Ráadásul az élményhez külön hozzájárulhatott, hogy a vadonban figyelhették meg őt.

Az utánfutószörfösök egyébként elsőre ártalmatlannak tűnnek, de valójában igen veszélyesek. Az instabil, gyakran romos műszaki állapotú utánfutók hátulján menet közben rögzítik a szállítmányt, ez pedig komoly problémát okozhat a többi, gyanútlan közlekedő számára.

Adott esetben nehéz fémtárgyak, sőt, alkoholos befolyásoltság esetén maga a szörfös is hirtelen, menet közben távozhat az utánfutóról. Éppen ezért amennyiben ilyet látsz az úton, érdemes hatalmas körültekintéssel, óvatosan megközelíteni, bármennyire is lenyűgöző a látvány. Fontos megjegyezni, hogy olykor félősek lehetnek, így ezért is érdemes őket távolról megfigyelni.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség – Facebook

Jakusovszky Kristóf
Jakusovszky Kristóf
Szerkesztő, Újságíró
Hivatalosan formatervező mérnök vagyok, de 2016-ban úgy döntöttem, hogy jó lenne kipróbálni az autós újságírást. Nem eresztett: 2016-tól külsős, 2021 óta pedig fix szerzőként tevékenykedek a Totalcarnál. Amúgy a TC-s becenevem Elvis, a Porsche 911-et tartom a világ legjobb autójának, rajongok a régi shitboxokért és a macskákért, ráadásul van két F Astrám.