Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!
  • Több érdekes megszólalással szolgált a Forma–1-es Katalán Nagydíj csütörtöki napja.
  • Fernando Alonso megszellőztette, hogy a mostani lehet az utolsó barcelonai F1-es futama.
  • Verstappen meglepődött, Russell szerint még nincs veszve minden, és egy kulcsfontosságú megállapodást is bejelentettek.

Szünet nélkül folytatódik a 2026-os Forma–1-es szezon a barcelonai Katalán Nagydíjjal, melynek csütörtöki médianapján az egyik legfelkapottabb témát a hazai közönsége előtt versenyző Fernando Alonso szolgáltatta. A kétszeres világbajnok ugyanis belengette a visszavonulását, kijelentve, hogy minden bizonnyal utoljára fog F1-es pilótaként versenyezni a Circuit de Barcelona-Catalunyán.

Különleges hétvége lesz, szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. Mindig ünnep volt, amikor idejöttünk versenyezni, azt hiszem, nekem ez lesz a 23. Forma–1-es nagydíjam itt és ezek közül mindegyik varázslatos volt. Ennek az utolsónak is annak kell lennie

– jelentette ki Alonso, aki az előző hétvégi Monacói Nagydíjon szerezte meg az idei első vb-pontját, ugyanakkor elmondása szerint ettől nem lett kevesebb a probléma, épp ellenkezőleg: csak bővült a hibalista az Aston Martinnál. „Megpróbálom élvezni ezt a három napot. Nem leszek versenyképes és nem sok időt töltök majd az autóban az időmérő edzésen, de a versenyen remélhetőleg igen, persze nem abban a tempóban, amiben mindannyian szeretnénk. Ezzel együtt azt szeretném, ha mindenki élvezné ezt a hétvégét” – tette hozzá a 44 éves versenyző.

Formula 1 driver Fernando Alonso of the Aston Martin Aramco Formula 1 Team attends a press conference at the Formula 1 Spain-Catalonia at the Circuit de Barcelona-Catalunya on June 11, 2026, in Barcelona, Spain. (Photo by Marcel van Dorst/EYE4IMAGES/NurPhoto via Getty Images)
Nem kizárt, hogy a következő barcelonai F1-es futamon Fernando Alonso már nem lesz a mezőny tagja. Fotó: Marcel van Dorst/EYE4IMAGES/NurPhoto/Getty Images

A mostani kijelentése nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy jövőre már nem lesz a mezőny tagja, azonban Barcelona rotációs rendszerbe került, akárcsak a belgiumi Spa-Francorchamps, így 2027-ben nem lesz része a versenynaptárnak. A Spanyol Nagydíj állandó helyszínének a madridi utcai pályát, a Madringet szánják. Ami Alonsót illeti, a szerződése 2026 végéig szól, a jövőjéről várhatóan a nyár folyamán fog dönteni a spanyol, aki máig utolsó, 32. futamgyőzelmét épp ezen a pályán, még 2013-ban aratta a Ferrarival.

Verstappenék egyeztetni fognak az FIA-val

Szóba került a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által nemrégiben kiadott erősorrend is, amelyet az ADUO néven emlegetett felzárkóztató rendszer miatt adtak ki. Ez alapján a Red Bull és a Ford építette a legjobb belső égésű motort, így ők nem, viszont mindenki más fejlesztheti a V6-osát – köztük az a Mercedes is, amelynek gyári csapata eddig mind a hat futamot és mindhárom sprintversenyt megnyerte 2026-ban.

A fejlemények meglepetésként érték a Red Bull, és véleményének a négyszeres világbajnok Max Verstappen is hangot adott. „Egyeztetünk az FIA-val, hogy megértsük, hogyan jött ki ez az eredmény. Mi ugyanis egyáltalán nem érezzük úgy, hogy a mi motorunk lenne a legjobb, ezért vagyunk megzavarodva. Ugyanakkor lenyűgöző az a munka, amelyet a szakemberek végrehajtottak, és ahogyan ilyen rövid idő alatt összehozták ezt” – nyilatkozta a holland.

CIRCUIT DE CATALUNYA, BARCELONA, SPAIN - 2026/06/11: Max Verstappen of Oracle Red Bull Racing  during press conference ahead  previews ahead of the F1 Grand Prix of Catalunya. (Photo by Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images)
Max Verstappen szerint dicséretes, hogy a Red Bull és a Ford együttműködése ennyire eredményesen indult. Fotó: Marco Canoniero/LightRocket/Getty Images

Kulcsmegállapodás a Forma–1-ben

Egy fontos bejelentés is jutott a Katalán Nagydíj csütörtöki napjára, melynek értelmében 2028-ig biztosan a sportágban 2011 óta jelen lévő Pirelli marad a Forma–1, valamint a betétsorozatok, azaz a Forma–2, a Forma–3 és az F1 Academy kizárólagos gumibeszállítója. A hosszabbítás úgy jött létre, hogy az FIA érvényesítette a mostani megállapodásban szereplő opciós jogot.

Russell: Amíg nincs vége, harcban vagyok

Azzal, hogy George Russell a Kanadai Nagydíjon nem látta meg a kockás zászlót és a Monacói Nagydíjról is üres kézzel távozott, jelentősen lemaradt csapattársa, a zsinórban öt futamot nyerő Andrea Kimi Antonelli mögött a pontversenyben. Már 68 pont a különbség a Mercedes két versenyzője között, de a brit elmondta, azon fog dolgozni, hogy fordítson a szerencséjén és újra harcban legyen a vb-címért. „Ha több szerencsém lett volna, akkor most másról beszélgetnénk. Nem hiszem, hogy Kimi előtt lennék az összetettben, de sokkal közelebb lennék hozzá. Szó sincs róla, hogy feladtam volna, de most nem a vb-címmel foglalkozom. Versenyről versenyre haladok, mert ebben a sportágban nagyon gyorsan tudnak változni a dolgok, úgyhogy egészen addig, amíg nincs vége, harcban vagyok” – mondta Russell, akinek helyzetére a TotalRace legutóbbi adásában is kitértünk.

CIRCUIT DE CATALUNYA, BARCELONA, SPAIN - 2026/06/11: George Russell of Mercedes-AMG F1 Team  looks on in the Paddock during previews ahead of the F1 Grand Prix of Catalunya. (Photo by Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images)
68 pont ide vagy oda, még nem halt meg az utolsó remény George Russellnél. Fotó: Marco Canoniero/LightRocket/Getty Images

Szóba került a 2026-os labdarúgó-világbajnokság is, mely a csütörtök esti mérkőzésekkel kezdődött el – mint a Racing Bulls új festése is mutatja, a Forma–1 is vb-lázban ég, de Nico Hülkenberg is elmondta, hogy amennyi meccset csak tud, meg fog nézni. „Nagyon szeretem a labdarúgást, de bizonyos, hogy nem vagyok szakértő. Egyszerűen csak felveszem a mezt, fogok egy sört, szurkolok és bízom a legjobbakban” – fogalmazott az Audi rutinos pilótája.

A Forma–1-es Katalán Nagydíj programja két pénteki szabadedzéssel kezdődik.

Program – Forma–1 Katalán Nagydíj (Barcelona), 2026

Június 12., péntek

  • 13:30–14:30: 1. szabadedzés
  • 17:00–18:00: 2. szabadedzés

Június 13., szombat

  • 12:30–13:30: 3. szabadedzés
  • 16:00–17:00: Időmérő edzés

Június 14., vasárnap

  • 15:00–: Futam (66 kör)

Forrás: MTI/Totalcar
Borítókép: Luca Barsali/NurPhoto/Getty Images

Kováts Olivér
Kováts Olivér
Szerkesztő
Újságíró, szerkesztő, podcaster, a technikai sportok megszállott fanatikusa. Második otthona a versenypálya, 2015 óta megállás nélkül ír és beszél – 2026 februárjától a Totalcar felületein teszi mindezt. A TotalRace podcast házigazdája.