Itt az öreg autó dicsőség

Veterán, autóztatós 36. Totalcar Parkoló Parádé

2022.06.21. 15:39

Nagyon nem bánta meg, aki a rekkenő hőség ellenére vasárnap délután elöltésére nem a strandok, vagy a Balaton hűsítő habjait, hanem a Hungexpo aszfaltozott parkolóját választotta. A szám szerint immár 36. Parkoló Parádé ugyanis olyan fergetegesre sikerült, amit a gondos előkészítés ellenére kevesen mertek volna előre borítékolni. Bár a magunk részéről mi is mindent megpróbáltunk beleadni, de a kiváló hangulat és pezsgés elsősorban ezúttal is a résztevevőknek volt köszönhető. Rengetegen jöttek el, és hozták el nem mindennapi, sőt egyes esetekben egészen elképesztő járművüket. Az egész parádé fénypontját talán mégis az ezúttal ismét megrendezett autóztatás jelentette, külön köszönet azoknak, akik autójukkal beszálltak a buliba!

Holott a legelején mi sem voltunk teljesen biztosak a dolgunkban. Idén úgy gondoltuk, minden Parkoló Parádét valamilyen téma köré rendezünk. Az előzőé a tuning volt, a mostani fő szereplői a veteránok voltak, amitől kicsit tartottunk, hogy nem mozgat meg annyi érdeklődőt, mint a tuning. Szerencsére félelmünk nem igazolódott be, ami a színültig telt parkoló mellett leginkább talán az előadáson volt lemérhető. Nemcsak a székek teltek meg, de a földön ülve és állva is hallgatták Linczmayer Balázs, a régi Minik avatott szakértőjének  előadását a veteránozás titkairól és csapdáiról.

A főszereplők azonban természetesen az autók voltak, amelyek közül a legtöbben nem is egy a szó szoros értelmében vehető veteránt álltak körül. A látszat alapján akár az is lehetett volna, név szerint egy 1967-es Ferrari 330 P4-es, ám valójában egy saját építésű autót lehetett megcsodálni benne. Két fiatalember egy roncs Ferrari Mondialból kiindulva készítette, az alumíniumkarosszériát nyers lemezekből vágták ki, hajlították és hegesztették-szegecselték a kívánt formára. És, hogy az egész nem csak játék, bizonyította, amikor felhördült a V8-as motor, és megtettek pár kört a saját készítésből következően valóban teljesen egyedi autóval.

Mitől esik le az áll?

Már a tuningos PP előtt azon filozofáltam, hogy hányan tuningolnak itthon autót? Oké, van az a megközelítés, amiben már egy eltérő dísztárcsa meg egy direktszűrő is tuning - aztán kiderült, hogy én voltam a vészmadár, rogyásig volt a Hungexpó autókkal és nézelődőkkel. A veterános tematikánál megint kellemetlen érzésem volt: amikor az ország kétharmada minimum youngtimerrel jár, és a forgalom jelentős része covid-műszakival mozog, akkor majd pont az élvezeti régiautózás fogja nyaralásból visszahozni a tömegeket?

Úgy tűnik igen: ráadásul az autózás most ténylegesen megtörtént, hiszen egy sor érdekes autó vonult fel a passzázson, és vitte körbe a jelentkezőket. A zárórához közeledve, amikor már hézagos volt a sor, beültem egy körre a Csepel tűzoltóba - most sem irigylem a tűzoltók munkáját, régen viszont ha lehet, még keményebb volt, egy ilyennel már csak a kivonulás és teljes értékű edzésnek számított.

A másik csúcspont a Ferrari P4 replika volt - 1994-ben kaptam meg a Ken Vose-féle The Cars Past & Present magyar kiadását karácsonyra, és a színt is kinéztem az erről az autóról készült képből. Most is ott van a polcomon, és ha kötel hajolok a fotóhoz, akkor látható, hogy rengetegszer megpróbáltam sütőpapírra átmásolni a vonalait.

Szóval ott volt ennek az autónak a házilag épített replikája, amiben leginkább az a csodás, hogy lehetett volna olyan, mint a Peugeot 206 indiai reklámja, de ez inkább csodálatos lett.

Egyébként ez a PP is úgy telt számomra, mint a többi: szénné égtem a napon, barátokkal, ismerősökkel dumáltam, boltoltam egy üléspúpos nyerget a robogómra, aztán mire felkaptam a fejem, már kezdhettünk is pakolni.

Most Parkoló Parádé szempontjából kezdődik a nyári szünet, addig van időm kitalálni, hogy a következő, szeptember 11-i PP kapcsán miért fogok aggódni.

  

Ha már a veterán a téma, kerestük a korelnököt. Végül Karotta találta meg egy 1928-as, négyajtós Chrysler Model Six képében, amit röviden kipróbált és videót is készített róla. A hat év híján százéves autó egy korábbi restaurálás eredményeképpen kiváló kondíciónak örvend ma is. Soros, hathengeres, oldalszelepelt motorja halkan susogva, mechanikus zörejektől mentesen teszi ma is a dolgát, és olyan nyomatékos, hogy akár második fokozatból képes elindítani a hatalmas batárt. A fokozatok száma egyébként összesen három, és mivel a váltóban nincs szinkron, felfelé váltáshoz a dupla kuplungolás, visszakapcsoláshoz a dupla kuplung közte gázfröccsel kötelező gyakorlatnak számít. Mai sofőröknek nem egyszerű! Ja, és ami a hőségben nem közömbös, nemcsak az összes ablak lehúzható, hanem a szélvédő is felfelé, így menet közben klíma nélkül is hűsítő volt a klíma az utastérben.

Sajnos a második világháború előtti korszakból kevés jármű maradt meg Magyarországon. Amelyiket nem sorozták be, és nem esett a harcok áldozatául sem, azokat a Rákosi korszak autópolitikája (értsd: beszolgáltatás, állami célra elhasználás, stb.) küldte végül a roncstemetőbe. Így az öreg Chrysler is jóval később és a tengerentúlról érkezett, csakúgy, mint a második legöregebb résztvevő (ha el nem hibázom a leltárt), az 1948-as Plymouth Special De Luxe Coupé. A gömbölyded, így kisbetűvel írva bogárszerű forma sokaknak lehet ismerős, ezeket alakították előszeretettel hotrodokká.

Ahogy közeledünk a mához, úgy szaporodtak a járművek. Az ötvenes éveket még csak két motorkerékpár (Egy NSU Max 250 és egy BSA C11 250, mindkettő 1954-ből), a hatvanasokat és hetveneseket azonban már egész komoly felhozatal képviselte. Szép számban érkeztek Minik és olyan itthon is forgalmazott típusok, mint a VW Bogár, vagy a Fiat 850. Különlegességeknek sem voltunk híján. Az egykor híres angol ipart olyan legendás típusok képviselték, mint például egy gyönyörűen restaurált babakék Jaguar E-type, egy Lotus Elan+2, vagy épp egy Austin GT. Az olasz autók rajongói mások mellett Alfa Romeo GT-kkel, Guliákkal, Lancia Fulviával és Fiat X1/9-essel köthettek ismeretséget, sőt olyan is akadt, amellyel autózni is lehetett. A német vonal sem hiányzott, az állólámpás és fekvőlámpás (123-as) Mercedesek sorát VW Golfok, Opel Kadettek és Ford Taunusok különböző generációi tették teljessé, de még egy sárga Ford Capri is feltűnt a színen.

Nem lenne igazi semmilyen veterános rendezvény a szocialista autóipar termékei nélkül, hiszen ezekhez ma is sokaknak kötődnek emlékei. Ilyenben nőttek fel, ilyennel udvaroltak, vagy nagy családi utazásokat tettek vele. A Ladák különböző generációi mellett jól megfértek hajdani riválisaik, a Skodák és Wartburgok, amelyek mellett, utóbbiból még eladó példány is akadt. (Egy igazi kétütemű, kormányváltós Wartburgot?) Ami érdekes, hogy míg a hátsókerék-hajtásos Ladákat összeszámolni is nehéz lett volna (kivéve persze az egy szem OT rendszámos eredeti kivitelű rendőrautót), Lada Samarába nem sikerült belebotlani, de mintha az utcáról is nyom nélkül eltűntek volna.

Közelről megnézni, megtapogatni egy legendás típust sem semmi, aminél csak egy van jobb, ülni benne menet közben. Erre adott lehetőséget az autóztatás, amit sajnos a járvány idején szüneteltetni kellett. Most azonban ismét lehetőség nyílt rá, méghozzá egészen végletes szín és méretpalettát felvonultató járművekben ülve. Az egyik végletet egy kanárisárga Simson Duo képviselte. Megvan mi az? Egy a hajdani NDK-ban, a rokkantak számára kifejlesztett, Simson Schwalbe alapú kétszemélyes járgány, amit vászontető lenyitásával lehet kvázi kabrióvá előléptetni. A menetteljesítményeiről annyit, hogy hajtását egy féldeci lökettérfogatú Simson blokkra bízták.

Ha csak a puszta méretet nézzük, a másik végletet árulkodó módon élénkpirosra fényezett, a tetején kék szirénát viselő tűzoltóautó, egy Csepel és egy Bedford jelenítette meg. A két véglet között azonban ki lehetett próbálni az elmúlt fél évszázad színe-javát. A személyautók között lökettérfogatban hét és félliteres, V8-asával az 1971-es csónakhátuljú Buick Riviera vitte el a prímet. Minden gázadásra öblösen felhördülő hangjával hamar közönség kedvencévé vált. Csakúgy, mint a Piedone filmekből ismert 1600-as Alfa Romeo Giulia, amelynek vezetője időnként úgy érezte demonstrálnia kell, mire képes ma is egy jó állapotú veterán.

De ki lehetett próbálni a hatvanas évek végének talál legszebb európai sportkupéjába, a Coca-Cola üveg domborulatait utánzó Opel GT-be, vagy egy igazi ritkaságba, a Triumph hetvenes évekbeli sportmodelljébe, a Dolomite Sprintbe. Magyarországon kevésbé ismert típus, holott autótechnikai mérföldkő. A Dolomite Sprint kapta meg a világ első nagyobb sorozatban, utcai használatra készülő hengerenként négyszelepes motorját. Ráadásul a szelepeket egyetlen vezérműtengely mozgatja, az egyik szelepet tőkén, a másikat himbán kersztül. A kétliteres motor teljesítménye így 127 LE volt, ami épp ötven éve még kiemelkedőnek számított. Egymás kezéből vették ki azonban az érdeklődők a 124-es Mercedes, a Honda CRX, a Lotus Super 7, vagy két korai turbó, a Saab 900 Turbo és a Subaru Legacy Turbo kilincsét éppúgy, mint a London Taxiét. Azért londoni taxiba beülni úgy, hogy nem kell érte kétezer kilométert utazni...

Nézni és kipróbálni való akadt bőven, és reményeink legközelebb is akad majd. Szerencsére a járvány a múlté, így a következő Parkoló Parádén is nyílik alkalom autóztatásra. A 37. Parkoló Parádé tervezett időpontja 2022 szeptember 11. Már most érdemes felírni a naptárba!

2024 első Parkoló Parádéja április 28-án, vasárnap nyitja meg kapuit!

Idén az első Parkoló Parádé tematikája az autós túrázás, terepezés, off-road veretés. Ha éled a sarat, a terepen járást, vagy csak tervezed, hogy a jövőben te is velünk lapátolod a homokot majd valahol Afrika alsón, gyere! Várunk minden épített terepjárót, extrém túrára felkészítetett motort, quadot, oldtimert, de ha tevével jössz, azt is megetetjük!

2024.04.28-án, vasárnap lesz a Hungexpo területén.
Belépés: autóval a 6-os, gyalogosan a 3-as kapun, 12:00-tól, jegyet elővételben lejjebb kattintva vehetsz. (így olcsóbb, csak szólunk!).
IDE kattintva mindjárt fontos infókhoz (jegyvásárlás, stb) ugorhatsz!

 

Tervezett programok (folyamatosan frissül):

Budapest-Bamako Rally 2024 After:

Idén megjártuk a Bamakót, túléltük a futamot és számtalan új baráttal, elképesztő sztorival lettünk gazdagabbak. A legmenőbb Bamakós autókat most kiállítjuk, ahogy a 2026-os induló autónkról is lerántjuk a haláli leplet. Jön Tibi a Jeeppel, a vontatások szakértője Levente a Cayennel, a W123-as Merci és a többiek, sőt még Nívás Matyi is nagy eséllyel tiszteletét teszi.

Off-road és autós túrázás:

A vadon szavát végül mi is meghallottuk, osztóműveinket a magasba emeltük, de előtte jó lenne egy kicsit ihletet gyűjteni, tapasztalatot szerezni és bandázni veletek, vagyis a mondás most az, hogy: terepek járói, dagonyák gyalázói, portáltengelyes sziklamászók, expedíciós világutazók gyülekezzetek és mutassátok meg magatokat a világnak, ez a ti hívójeletek!

Klubbok és nagyobb társaságok írjatok levelet az rendezveny@mail.totalcar.hu címre és igyekszünk közös helyet találni nektek!

Élményautóztatás a passzázson:

Imádod az érdekes és izgalmas autókat és szívesen beülnél a kedvencedbe egy körre? Sexy autód van és megosztanád az élményt sok csillogó szemű rajongóval? Vár az élményautóztatás a Hungexpo területén!

A jelentkezés lezárult! A jelentkezőknek köszönjük a lelkesedést, mindenkit emailban tájékoztatunk!

Büntetésvégrehajtás bajnokai:

Börtön ablakában kazettájukat visszacsévélve várnak titeket újra nyitott bilincseikkel a BV bajnokai, hogy rabszállítójukkal csapassanak majd körbe-körbe a passzázson veletek. Nagyon lelkesek, a szirénát kérésre tuti felkapcsolják!

Nagyvasak nagy napja:

Ebben még van anyag, vagyis vasból most sem lesz hiány, állandó tűzoltó csapatunk a Szomjoltók is kicsit mozgalmasabbra veszik ezúttal a figurát, és megjáratják a 69-es Mercedes 710-est, de érkezik a KPST parkból a Renault Magnum is! Mindkettő hangos lesz, előre is bocs, mi szóltunk. 

Gyerekeknek:

Valójában a PP-n mindenki gyerek még egy kicsit, de a legkisebbeknek most is lesz ingyenes gokartozás a Kalandozóparktól a 3-as fogadó előtti díszkövön és persze a Szomjoltóknál is olthatnak igazi tüzet!

Autódoki live

Ingyenes élő diagnosztika és tanácsadás Autódoktorunktól, kollektív pingvinezés nyitott géptetők mellett. Hozott krehácsra ingyenes ráolvasás, szakértő hümmögés évtizedes rutinnal!

Fontos infók

A rendezvényen előre (az alábbi gombra kattintva) vagy a helyszínen megváltott belépővel lehet részt venni. A jegy elővételben 2024.04.28. 11:30-ig 1990 Ft/fő, a helyszínen váltva 2600 Ft/fő. A rendezvényre 14 éven aluli gyermekek nagykorú kísérővel, 18 év alattiak kísérő nélkül is ingyenesen léphetnek be.

A jegy egyszeri belépésre illetve behajtásra jogosít a Totalcar Parkoló Parádéra és annak minden kiegészítő programjára a Hungexpón (Bp. 1101, Albertirsai u. 10.).

Látogatói kapunyitás 12 órakor.
Belépés: autóval az 6-os, gyalogosan a 3-as kapun.

A rendezvényre bármilyen gépjárművel ingyen be lehet hajtani, amennyiben az abban tartózkodó személyek érvényes jeggyel rendelkeznek.

Amennyiben gyalog jönnél, a MÁV járatai a Keleti pályaudvarból 5 perc alatt Kőbánya felső megállónál vannak, ami majdnem a Hungexpo 3-as, gyalogos bejáratnál van. A vonatot Budapest bérlettel is igénybe veheted. 

A motorosoknak külön parkolót jelöltünk ki, amit táblával is jelzünk. Kérjük, lehetőleg oda parkoljatok.

A PP-re kutyák és egyéb háziállatok ingyenesen hozhatók, a látogató gazda felelősségére. A helyi házirend értelmében legyen nálatok az állat oltási könyve és szájkosara (feltenni nem kell). Ezt a bejáratnál szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik!

A rendezvény szervezői fenntartják a jogot a belépők és behajtók számának korlátozására, tekintettel a helyszínek befogadási képességére és az aktuális szabályozásra.

Az eseményen bármilyen marketing tevékenység, árusítás csak a rendezőség engedélyével történhet!

A rendezvény területén nyílt láng használata tilos!

A rendezvényt "szinte" minden időben megtartjuk!

A rendezvény sajátosságaiból adódóan külön felhívjuk a látogatók a figyelmét a kulturált autó- és egyéb járműhasználatra!

unnamed

Az autós rendezvény veszélyes üzem. A szervezők törekednek a biztonságos keretek biztosítására és betartatására, de ennek ellenére történhetnek balesetek. A jegy megvásárlásával ezt tudomásul veszi, és lemond minden kártérítési jogáról a szervezőkkel szemben.

Amennyiben ezt nem képesek betartani, a rendezvény szervezői fenntartják a jogot, hogy a további rendezvényekről kitiltsák a szabályok megszegőit!

Előjelentkezés árusnak (élelmiszert és italt árusítók sajnos nem tudnak jelentkezni!), szponzornak, stb.: rendezveny@mail.totalcar.hu

A rendezvényre a Totalcar Általános Szerződési Feltételei érvényesek.

A Totalcar adatkezelési tájékoztatója itt olvasható.