Tibor megmentette a BMW-jét a tűzhaláltól

2018.10.29. 16:07

Vasárnap hosszú cikkben foglalkoztunk a 2010 és 2017 közt gyártott, bizonyos esetekben motortűzben megsemmisülő dízel BMW-k ügyével. A cikkből nem csak olvasónk, Péter esetét ismerhették meg, de felidéztünk két korábbi történetet is, melyekben egy-egy 520d vált a lángok martalékává néhány szempillantás alatt. A gyár 1,6 millió autót hív szervizbe világszerte, hogy ellenőrizzék a fenti időszakban gyártott négy- és hathengeres dízelmotorok EGR-hűtőjét, mert állításuk szerint annak meghibásodása okozhatja a tüzeket.

A képen az olvasónkéval azonos típusú és kivitelű tesztautó látható
A képen az olvasónkéval azonos típusú és kivitelű tesztautó látható

Rengeteg levelet kaptam a cikk után, de ezek közül kiemelkedik Tiboré, aki egy 2013-ban gyártott 320d GT gazdája. Tibor épületgépész mérnök, így ismeri az áramlástan törvényszerűségeit és hatalmas szerencséje volt, amikor az ő autója is elkezdte produkálni a jól ismert tüneteket, tehát a hibát jelzett, füstölt és elerőtlenedett. Olvasónk még időben cselekedett, az autó nem égett ki, így viszont a kiszerelt alkatrészeken pontosan meg tudja nekünk mutatni, hogy milyen állapotban van egy ilyen motor szívórendszere másodpercekkel azelőtt, hogy kigyulladna a motortér.

A GT évjárata alapján több mint valószínű, hogy ebben is a sokszor emlegetett és ritkán dicsért N47D20 típusú motor található, mivel a GT-ket a 2015. évjárattól szerelték a későbbi B47D20 széria motorjaival. Ez utóbbiakra egyébként szintén kiterjed a BMW szervizakciója, legalábbis akkor, ha 2017. augusztusa előtt készültek. Olvassák Tibor tapasztalatait, nézzék meg a képeket és forduljanak szakszervizhez egy ellenőrzésre, ha az érintett autók egyikét birtokolják!

Feladó Piblinger Tibor

Címzett Zách Dániel

Dátum 2018. okt. 28., V, 10:42

Tárgy BMW tűzesetek

Olvastam a Totalcaron megjelent cikkét a BMW tűzeseteivel

kapcsolatban. Sajnos nekem is vannak ezzel kapcsolatban információm, de szerencsére tűz nem keletkezett. Október elején Lengyelországba utaztunk 2013-ban újként vásárolt BMW GT 320d típusú autómmal, de nem autópályán, hanem országúton. A lengyel határt átlépve körülbelül 80 kilométer után egy városban araszoltunk. Az araszolás közben füst kezdett a motortér felől jönni, ekkor a motor sárga check lámpája még nem világított, és a motor sem pörgött fel.

Sikerült félreállni. A motorháztetőt felnyitva elég nagy füst jött ki,

ennek ellenére a motort nem állítottam le. Talán ez is volt a szerencse.

A füst eloszlása után vettem észre, hogy a műanyag szívócső amin a swirl

lapok (magyarul örvénycsappantyúk) vannak több helyen kilyukadt, összesen hat lyuk keletkezett rajta. A kilyukadást tudomásul véve tovább tudtunk menni és sikeresen elértünk a célig. A cél eléréséig a motor sárga hibajelző lámpája már többször kigyulladt a műszerfalon, jelezvén a motor teljesítményvesztését.

Lengyelországban sikerült beragasztani a lyukakat kétkomponensű ragasztóval, így haza is tudtunk jönni. Hazaérve az eBay-n sikerült bontott szívócső-alkatrészt rendelnem és erre cseréltem ki a meghibásodottat.

A cserénél ellenőriztem az EGR hűtőt is és a kilyukadt szívócsövet. A hűtőnél koromlerakódásokat lehetett látni, főleg a hosszanti

tengelytől mindkét irányba kifelé a hűtő külső fala felé. A javítás

során az EGR-hűtőt is kitisztítottam. Mivel épületgépész vagyok és

áramlástechnikát is tanultunk, a koromlerakódást látva arra következtettem, hogy a szűkülő keresztmetszet hatására a levegő felgyorsul a szívórendszerben és ez nagyobb izzó koromrészecskéket tud leszakítani. A nagyobb izzó koromrészecskék a turbulens levegő hatására neki tudnak csapódni a szívócső oldalának ott megtapadva az olajos-kormos felületen, és ez olvaszthatja ki a csövet, majd vezethet az autótüzekhez.

Véleményem szerint az EGR-hűtőnél kell keresni a hibaforrást a mostani esetekben is, ez valószínűleg tervezési hiba, mert a kilépő levegő csatlakozásánál a kúprész aszimmetrikus átmenetet képez a kör alakú csatlakozáshoz.

Nem az én tisztem eldönteni, hogy a rendszeres BMW-tüzek legfőbb oka, de

fel fogom venni a kapcsolatot a müncheni központtal és e-mailen elküldöm

a tapasztalataimat.

Az autóm kötelező karbantartásait mindig hivatalos BMW márkakereskedőnél végeztettem a garanciaidő végéig. Ennek lejárta után már én szervizelem a

gépkocsit a BMW szervizszoftverével. A szervizszoftver

semmilyen problémát nem jelzett a fenti hibával kapcsolatosan.

A BMW-nek nagy fiaskó ez a mostani ügy. Sajnos, amíg a pénzügyi

guru mondja meg a tervezőmérnöknek, hogy mekkora összeg van az adott

feladatra, addig ilyen és ehhez hasonló problémák lesznek. A legnagyobb probléma ebben a témában, hogy emberek élete van veszélyben a hibás konstrukció miatt és ezt próbálják elkenni, megmagyarázva a megmagyarázhatatlant. A BMW október 23-án kiadott

közleményében sem derül ki tisztán, hogy milyen műszaki megoldással

kívánja megoldani a súlyos problémát. Visszahívják a kocsikat,

átvizsgálják, cserélnek alkatrészt, vagy nem?

Remélem sikerült újból felkelteni az érdeklődését a fenti tárgyban! További kérdéssel kapcsolatban szívesen válaszolok.

Üdvözlettel,

Piblinger Tibor

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.