Olvasónk ott volt a balesetnél, szerinte az éjszakai Budapest elesett

2023.07.02. 17:16

Beszámolók szerint szombaton, éjfél után két autós jóval a megengedett sebességhatár fölött akadt össze az Árpád hídon, a balesetben egy vétlen biciklis hunyt el. Olvasónk messziről észlelte az ütközést, és értesített is egy nem messze várakozó rendőrt. Levele a felháborodás mellett az éjszakai Budapestről is szól.

Tisztelt Balló Úr!

Elnézést kérek, amiért levél formájában szólok hozzá a cikkéhez, de nem vagyok kíváncsi a komment társadalom "okos" megjegyzéseire. Ott voltam a balesetnél. Kollégámmal egyszerre kaptunk megrendelést külföldi utasokért a Római parthoz. Az Árpád hídon tartottunk Pest felé, amikor a túloldalon elhaladt mellettünk nagy sebességgel az a két Isten barma. Sajnos megszokott látvány/hangzás éjjelente, így nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget egészen kb. a harmadik másodpercig.

Már jóval mögöttünk jártak, amikor hatalmas durranások sorozata hallatszott, az utasok is megijedtek. Belenéztem a tükörbe, és hiába volt éjszaka, látni lehetett, ahogy hatalmas porfelhő szállt fel. Sok mindent láttam már, de az arcomhoz kaptam, és annyit tudtam csak mondani, hogy "aztakurva". Az utasok kérdik:
-Accident?
-Yes.

Ránéztem a telefonomra, mondván egy 112 ilyenkor alap, de a Waze jelezte, hogy a Váci úton a két toronyház után rendőrök vannak. Ez tűnt a leggyorsabb megoldásnak. A Manna ABC előtt álltak (nem trafi, csak szünet/vacsora idő), megálltunk a kollégával mind a ketten. Elmondtam, hogy nincs pontos infónk az esetről (sérültek, stb), mert az ellenkező irányban és már mögöttem történt az eset, de lebontották a hidat, kurva nagy baj van. Vállrántással kísért válasz:

-Majd mennek a közlekedésiek...

Ami miatt írtam, az a felháborodás. Egyrészt mert voltam a másik oldalon (hivatásos, de nem rendőr), és nem tudom megérteni, hogy ha valaki ennyire szarik a munkájára, az miért rendőr? Én is leszereltem, és áldom az eszem miatta. Az ilyeneknek nincs helye ilyen munkakörben. Ha kiégett, tovább kell állni. Másfelől már beletörődtem, elfogadtam, hogy senkit nem érdekel semmi ebben a tetves városban.

Egyszer kamerával beültetnék magam mellé valakit, hogy lássa, mi minden történik a rendőrség szeme láttára, és mi mindennel nem foglalkozik senki. Az össze-vissza közlekedő, részeg, drogos fiatalok gyalog, rollerrel, biciklivel. A sok luxus sportautó mindenhol (Andrássy, Bajcsy, Váci, Dózsa, rakpart, stb.), ahol mindenki nyomja neki, mert villogni akarnak. A nyomkövetővel a bokáján magát áruló kurva a Gozsduban, meg a többi az Instantnál, vagy épp az Üllőin végig, az egyetem előtt. A sok kábszer árus, akik mellett elgurulnak a rendőrök, mintha ott sem lennének. A sok kamu taxi, az illegális személyszállítók, minden este mindig ugyanazok az arcok, ugyanazok az autók.

Persze a random zárások a városban, ahol minden autóst szondáztatnak, az fontos. Ne értsen félre, szűrjék ki az ittas sofőröket, de azon kívül, hogy megfújattatják a szondát, senkit nem érdekel semmi. Van műszaki az autón? Lopott? Van jogosítvány? Van drog az ülés alatt? Kisarkítom, sci-fi: hulla a csomagtartóban? Semmi nem számít. Nem Budapesten lakom (hála Isten), de ez a város éjjel már régen elesett. Mindig a Batman filmekből jut eszembe Gotham. Csak ezt a helyet nem menti meg senki. Nem valami "szuperhősökre" gondolok, csak azokra, akiknek feladata lenne... Elnézést, hogy levelemmel feltartottam. Mondjuk úgy, hogy belőlem is csak "kikívánkozott".

Sikeres, jó munkát Önnek a továbbiakban.

Gyorsan megkérdeztük a Totalcar kötelékében dolgozó jogászt, Dr. Takács Krisztiánt, hogy helyesen járt-e el a rendőr. Az olvasó leveléből nem lehet pontosan megtudni a körülményeket, így csak egy lehetséges szcenáriót ír le:

A levél tartalmából nem merném kijelenteni, hogy nem foglalkoztak az üggyel. Azt sejtem a leírásból, hogy olyan járőröket talált a taxis, akik nem rendelkeztek közlekedésrendészeti szakképzettséggel. Ilyen esetben azt írja elő a jogszabály, hogy haladéktalanul értesíteniük kell a szakképzett kollégákat és kérniük kell az intézkedést. Magyarul, ha bediszpécseltek rádión a központba, hogy súlyos balesetet (vagy közlekedési tömegszerencsétlenséget, közlekedési katasztrófát) hoztak a tudomásukra és kérték az illetékes (szakképzett) kollégáik azonnali kivonulását/intézkedését, akkor eleget tettek az intézkedési kötelezettségüknek.

Úgy sejtem, hogy több szemtanú azonnal tárcsázta a 112-t, és megindult a mentésirányítás, amelyből kifolyólag a pár utcával odébb posztoló járőrök már értesültek rádión az eseményről és nyugtázták, hogy egyrészt ők nem tudnak érdemben intézkedni, másrészt a célirányos (közlekedésiek, mentők, tűzoltók) már úton vannak. A leírásokból úgy látom, hogy nagyon rövid időn belül - percek alatt - a baleset helyszínére ért a szakszerű segítség, így nem valószínű, hogy a taxis által értesített rendőrjárőrök miatt késlekedett volna az intézkedés.

A rendőrnek intézkedési kötelezettsége van, amelyet a 30/2011. (IX. 22.) a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló BM rendelet konkretizál:
3. Intézkedési kötelezettség
4. § (1) A szakképzettséggel nem rendelkező rendőr kizárólag szakképzett rendőr irányításával intézkedhet. Ha a szakképzettséggel nem rendelkező rendőr az Rtv. 13. § (1) bekezdésében meghatározott cselekményt önállóan észleli, illetve ilyen cselekményt hoznak tudomására, köteles arról a legközelebbi rendőrt vagy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv Rtv. 4/A. § (1) bekezdésében meghatározott szervét értesíteni a rendőri intézkedés kezdeményezése érdekében.