"Egy reggel a New Yorki Autókiállítás karbantartói különös látványra figyeltek fel a Jaguar standon. Néhány jólöltözött fiatalember szorgoskodott az XK-E körül mérőszalagokkal és jegyzetfüzetekkel. Hamar kiderült, hogy a Chevrolet számára dolgoznak és össze szeretnék hasonlítani az autót a Corvette Sting Ray-jel, aminek éppen akkor zajlottak a tervezési munkálatai", emlékszik vissza egy szemtanú a Jaguar E 1961-es amerikai bemutatójára.
 |
|
| |
|
| A Jaguar E-típus második szériája már nem az elegancia csúcsa volt. |
|
Az E-típus az Újvilágban azért kapta az XK-E
nevet, mert a háború után bemutatott XK120 sorozat olyan
ismertséget biztosított az ugró vadmacskával fémjelzett márkának,
amelyet a helyi kereskedők nem szerettek volna feladni. A new yorki
premier során az emberek
sûrû, tömött sorokban álltak, csak hogy egyetlen pillantást
vethessenek az új sportkocsira.
| |
|
|
|
| Az egytucat könnyűsúlyú verseny-E egyike a '90-es években egy régiautóversenyen. |
|
A kiállítás után az egyik Los Angeles-i
kereskedõhöz
besétált Frank Sinatra és rábökött a demoautóra: "Ez kell
nekem és most rögtön". A showroom tulajdonosa kiüzent, hogy errõl
szó sem lehet, most különben sem ér rá. Hja, a kereslet és a
kínálat. A kereslet pedig óriási volt.
1964-ben a 3.8 literes motort megnagyobbították
4.2 literesre, a kétüléses kupé mellé pedig egy 2+2 üléses variánst
is kihoztak, mivel a fiatal amerikaiak családostul szerettek volna
utazni. Eközben szintén Amerikában a Jaguar E-típus vagy XK-E -
bárhogy is nevezzük - sorsát döntõen befolyásolta, hogy a '60-as
évek második felében Ralph Nader
fogyasztóvédelmi munkásságának köszönhetõen az autógyárak
kénytelenek voltak egyre szigorúbb biztonsági elõírásoknak
megfelelni.
| |
|
| |
|
| Az utolsó E-típusok egyike műanyag (!) lökhárítóval, V12-es motorral. |
|
Ez alól az E sem bújhatott ki. A hosszú
motorháztetõ megfelelt gyûrõdési zónának, a mûanyag
fényszóró-borítás azonban gátolta a fényerõt, így el kellett
távolítani. 1968-tól a szakirodalomban csak másfeledik szériának
titulált Jaguar E-ket már így árusították, ráadásul
a belsõ térbõl eltûntek a kiálló kapcsolók és az indítógomb
is. Mivel a Jaguar ezeket a változatokat is az elsõ szériába
tartozónak értékelte, a rajongók kitalálták az 1.5 széria
elnevezést. Igazából a leghûségesebb E-hívõk szerint a sportkocsi
ekkor indult el a lejtõn. Már a két hátsó ülés beiktatásával
kezdett veszíteni a forma eredeti letisztultságából, de a kiálló
fényszórók teljesen tönkretették a lágyan hullámzó vonalakat.
| |
|
|
|
Az 1968-1971 között készített második széria
csak
folytatta a megkezdett trendet. A lökhárítókat
megnagyobbították, a "családi kupé" szélvédõjét néhány centivel
elõrébb hozták, az elsõ és hátsó lámpák mérete szintén megnõtt.
Azután egy
5.3 literes, 272 lóerõs V12-es motort gyömöszöltek a
motortérbe, abbahagyták a kupé gyártását, és sportkocsi helyett
GT lett az E-típusból, szervokormánnyal, hûtõráccsal. Igaz, a
második és a harmadik széria volt a legkelendõbb, egy idõben akár
évi 18000 darab is elhagyta a gyárat, amelynek döntõ többsége
Amerikában landolt, de az igazi sportkocsi-rajongók szíve vérzett.
Azután az olajválság véget is vetett az E-típus karrierjének
1973-ban.
| |
|
| |
|
A Jaguar E-típus
versenykarrierje csakis Angliában nevezhető sikeresnek. A
Ford a GT40-re és a Ferrari a GTO-ra sokkal több pénzt költött.
Ráadásul divatba jöttek a középmotoros konstrukciók, az E pedig
orrmotoros volt. Azért készült egy tucat Lightweight verzió, amely
még a 24 órás LeMans versenyen is elindult 1962-ben és dacára a
rengeteg technikai malőrnek, 9. helyen célba is ért.
| |
|
|
|
| Egy "amerikanizált" verseny-Jaguar amelyet 1974-ben preparáltak. |
|
Ekkoriban
egy ifjú skót is lehetõséget kapott, hogy kipróbálja az új angol
versenygépet. Rögtön meg is nyert egy helyi versenyt. Az urat
Jackie Stewartnak hívták és késõbb mint Forma 1 versenyzõ lett
ismert... A késõbbi Jaguar szériákból már nem faragtak speciális
változatokat. Viszont miután az E-típus gyártása befejezõdött
Amerikában, több V12-es modellt speciálisan átalakítottak és ezek a
helyi klubversenyeken letarolták a mezőnyt. Késõbb megalakultak a
klubok és az egyesületi tagok is beneveztek versenyekre. Így az
E-típus legendája a mai napig tovább él.
