Rövidesen kezdődik a verseny, de ennek a versenyautók mellett még semmi nyoma. A szervizpark nyitott, nyugodtan sétálhatok bármerre a versenygépek között. Mindenki boldogan mosolyog a lencsébe. Vagy nyolc szerelőoverálos összeáll, és hirtelenjében oldalára fordítják a versenyparipát.

hirdetés

-Ne azt fotózza, ezt nézze meg, ilyet még nem látott! -
csábít egy hasonlóan öltözött középkorú úr. Azt hiszem egy Ladához
kísér. Kissé bizonytalan vagyok, mert az autó meglehetősen amorf
formát mutat. A szélvédőt helyettesítő rácson egy Laca apóca tábla
virít, a motorháztetőn meg jókora légbeömlő. Valami nagy csodát
várok, de cseppet csalódok. A feltáruló motorháztető alatt egy
Merci motor figyel. Némi átalakítással.

-2 hétig csak azon gondolkoztam, hogy is fog ez ide beférni.
Aztán bekerült. A váltóval együtt. Némi tuning is került a motorra,
csak negatív előjellel. A befecskendező helyén két porlasztó
figyel. Így nagyobb az esély a túlélésre a versenyen. Elektronika
itt nem bírná sokáig.

Gyál, az ütközéses roncsderbi sorozat szeptember 8-i
versenyén. Először keveredtem ilyen őrületre, de máris jól
szórakozok. Hihetetlen vasipari művek ácsorognak körülöttem
nagyjából négy keréken. Nem is olyan rég autók voltak, de utolsó
útjukról a bontókba valahogy eltévedtek, és most versenyautókká
nemesedtek.

Körülöttem a tipikusan városszéli, ház aljában a garázsban
dolgozó autószerelő szakik tucatjai ügyködnek nemesen elnyűtt
overáljaikban. Ők azok, akik nem vágynak a nagy műhelyekbe, mindig
olajos a kezük, a ruhájuk. A motorvezérlő elektronika
makacskodásával nem hozzájuk kell fordulni, de egy féltengelycserét
az 1200-es Ladán 10 perc alatt megcsinálnak. Csak azt nem értem,
hogy hol vannak a versenyzők?

Egy erősen csapott farú Ladán festékspray-vel írt
reklámfelirat: ácsmunkák, alatta telefonszám. A kocsi körül békés
sátortábor. Egy platós IFA-ra van ügyesen felapplikálva egy szürke
mezőgazdasági fólia, ez adja az árnyákot. Alatta népes csapat érzi
jól magát. Egy felderítők által hordott terepszínű kezeslábasba
öltözött fiatalember a fantás üvegen mutatja, mennyi páleszt is
sikerült tegnap legurítani két pezsgő között. Közben az asszonynép
valami harapnivaló körül foglalatoskodik.

Két apró lányka, ketten együtt talán tíz
évesek, a nagyobbik kezében papírtekercs, kéz a kézben indultak a
legközelebbi bokor felé. -A véce arra van, tessék odamenni! - éri
utol őket az anyai szigor, és a két lányka szófogadóan el is indul
a kijelölt irányba.

A büfé mellett mentőkocsi. A személyzet békésen pihen, nem
készülődnek különösebben a versenyre, ami kicsit meglep, a
körben-körben látható igencsak megtört kocsik tükrében.

-Nem szokott komoly sérülés lenni. - jön a megnyugtató válasz.
Tegnap egy kislány valamit beledörzsölt a szemébe, egy másiknak fájt a
foga. A legveszélyesebb sérüléseket az a hölgy szerezte, aki véletlenül
belenyúlt a forró levesbe.

-És a versenyzők közül nem sérült senki?

-Hát, tegnap az egyik hölgysofőrnek vérzett egy kicsit az ujja.
Tényleg ennyi. Egy futóversenyen ehhez képest a résztvevők hullanak,
mint a legyek. Ott sokkal több a dolgunk.

Egy egyészen felismerhető Fordban egy fiú a kormánykereket
agyusztálja. Kiszól mellette figyelő barátnőjének:

-Most végre egyenesbe állítom a kormányt. Szerintem ma
kinyírom ezt a Fordot. Legközelebb az Audival jövünk.

A barátnő csak áll, és kedvesen mosolyog tovább. Mit is
lehetne erre mondani?

A katlan felé indulok, ahol a nagy összecsapás lesz. Velem
szemben a zsűri, mellette egy teherautó platóján sárga-lilára
festett Barkas első 30 centije. Ebben foglal helyet a
DJ-műsorvezető-hangosanbeszélő.

A versenyzőket invitálja egy időmérő körre.
Némi fenyegetésképpen hozzáteszi, hogy aki most nem jön, az később
már nem is jöhet versenyezni, nem úgy, mint tegnap, amikor
suttyomban beálltak a mezőny végére. Nohiszen.

Megoldódik a rejtély, hol is vannak a versenyzők. Az egyik
olajos-földes overallos hirtelen bukót ragad, bemászik a kocsiba,
és elkezd versenyezni. Nincs tűzálló ruha, homologizált sisak, meg
bevizsgált versenyülés, ez annál sokkal csóróbb dolog.

A rém egyszerűnek tűnő pálya abszolválása szemmel láthatóan
komoly feladatot jelent egyik-másik autónak. A sárban őrülten
tapadnak a bütykös gumik, a motorok egyesben küszködnek, és a
sofőrök annyit tekergetik az egyenes szakaszon is a kormányt,
mintha a számítógépük előtt nyomatnák a colinmekrékettőt. Keresem
az időmérő berendezést, aztán meglátom a zászlós pályabíró kezében
a stopperórát. Hát itt nem a századok fognak dönteni.

Elsőnek a kicsik gyorsasági futama indul. Itt nem szabad
ütközni, legalábbis nem olyan nagyokat - itt minél gyorsabban meg
kell tenni a köröket. Persze a pálya kicsi, a tumultus nagy, van
bőven taszigálás, kicsúszás, még borulás is. Nem rossz, kezdek
lelkesedni.

Aztán ugyanez a nagyokkal. Kevés az induló, gond nélkül
kergetőznek. A legszebb az egészben a Volvo mély motorhangja, és a
brutális erő, amivel kiássa a homokot a kanyarokban.

A lila-sárga Barkas kicsit fokozza a hangulatot, és az első
ütközéses futamra hívja a résztvevőket. Némi szabálymagyarázat
következik. Minden autót egy-egy bíró figyel és pontoz. Ütközés,
kitolás, taszajtás mind hoz a konyhára. A legtöbbet az ér, ha a
másikat felborítjuk. Na és az utolsó 2 percben jöhet az önborítás.
Jól hangzik.

Röviden így tudnám jellemezni: megadodzsem! A 10. méter
végén már óriási adok-kapok folyik a pályán. Mindenki ugyanazon az
íven akar fordulni, ha valaki már ott van, annál jobb. A fémek
reccsenését a visító motorok miatt alig hallani. A nézők körülöttem
lelkesen kommentálják a látottakat, engem is elkap a hév. Ha itt a
pálya szélén is beindul az adrenalintermelés, mi lehet a
kocsikban?

Eltelik az első 5 perc, ilyenkor minden autó a helyén marad,
és a pálya közepén várakozó szerelők beszaladhatnak egy gyors
rekonstrukciós munkára. Épp előttem gyorsan oldalára gördítenek egy
azthiszemladát, kerék le, kulcsok elő, indul a féltengelycsere. A
végképp mozgásképtelen autókat kivontatják. A szervizre szánt 5
percet elég rugalmasan kezelik. Ha valaki nagyon sokáig szerel, az
egyik pályabíró arra sétál, és megkérdi, mennyi kell még a
reparáláshoz? Ha nem annyira sok, hogy beláthatatlanul eltolja az
ebéd időpontját, mehet tovább.

Indul a második öt perc. A sofőrök továbbra sem kímélik
magukat, sem gépeiket. Egy tétován kisterpeszben kétfelé álló első
futómű itt nem akadály. A hűtővíz kedélyesen bugyog ki a
tartályokból, általában a sofőr mellé. Semmi gond. A pályabírók
hirtelen intenek, itt az utolsó két perc. Mintegy varázsütésre két
autó szinte nyomban a hátára is fekszik. Önborulás! Naggyon jó!
Ilyenkor minden autó leáll, a kocsikat visszafordítják, és minden
mehet tovább. Az ügyesebbek 3-4 önborulást is előadnak ebben a 2
percben.

Ebédszünetet hirdet a Barkas DJ-je, így odasomfordálok a
zsűrihez, némi többlettudást szerezni az őrületről. Szűcs úr
Dunabogdányból szemmel láthatóan a műfaj megszállottja.

-1987 óta vannak ilyen versenyek. Somogybabodon láttuk
először a németektől, és megtetszett. Aztán egyre több és több
követője akadt. A legjobb idényben 100-nál több autó indult. Ez a
csóró emberek sportja. Azoké, akiknek a rali sokadik osztálya is
megfizethetetlen. Akiknek nem telik tűzálló ruhára, pályagumira. És
akik szeretik ezt a hangulatot. Itt mindenki segít mindenkinek. A
borulásos futamban például az a jó, ha minél többen vannak, mert
akkor több pontot lehet szerezni. Ezért segítenek egymás autóját is
rendbehozni a menetek között is. Az esti bulik is nagy összetartó
erőt jelentenek.

-Sérülés nincs. Hosszú évek alatt a legkomolyabb az volt,
amikor egy fejen álló autóba beletoltak egy másikat a sofőr
oldaláról. Vigyáznak egymásra a fiúk. Az lehet még veszélyes, ha a
hűtővíz csöve eltörik, és leforrázza a sofőrt. De ilyen is talán ha
kétszer akadt. A kocsik itt nem úgy épülnek, hogy esetleg borulnak,
ezért kell bukócső is. Nem, nem. Itt biztos, hogy a feje tetején
fog landolni. Ezért sokkal erősebb vázat ad a rengeteg beépített
vas. Az én tavalyi Trabantomban 60 méter cső volt például. Ezt
figyeljük a legjobban a gépátvételnél.

Illedelmesen megköszönöm a beszélgetést, majd a javítás alatt álló
gépek felé indulok. Kezemben egy marék totalcar matrica, azt
osztogatom, és megpróbálok beszédbe elegyedni a
versenyzőkkel-szerelőkkel. Az egyik Suzukin egy lemez mered a
magasba.

-Ez a hátsó ajtó maradéka?

-Nem. Ezzel akarjuk kifigurázni a Forma-1-eseket. Szóval
olyan spoilerutánzat.

A Miska-Ferkó Tuning nagyon kocka Ladája felé indulok. Az
első futómű rémületesen néz ki. Mintha egyszerre két irányba akarna
kanyarodni. Gondolom csomagolnak, és mennek haza. De nem. A
vödrökből előkerülnek a tartalék alkatrészek, és indul a szerelés.
Egy tizenévesnek tűnő fiú óvatosan teszi fel a kérdést a kezében
tartott fémdarabról:

-Ez most jobbos vagy balos?

Az öreg szakik alaposan válaszolnak neki.
Többet ér egy ilyen verseny, mint a műhelygyakorlat a
szakmunkássuliban.

-Az első versenyemen rögtön nyertem. Hát persze, hogy
szeretem. Azért annyira nem olcsó mulatság. Az autó 50 000 volt, és
hát tegnap gallyra ment egy váltó, meg még egy, a futóműben is
mindent cseréltünk már. Félsz nem volt bennem, csak izgalom. De ha
megyünk, az igazi adrenalinbomba. Nincs nála jobb. Nem is annyira
egyszerű az önborulás: kell hozzá lendület, jó szögben kell elkapni
az emelkedőt, és tudni kell, mikor rántsd alá a kormányt.

Az egész mezőny legfelismerhetőbb darabja, a 169-es
startszámú Skoda. Persze, mert csak a gyorsasági számban indul vele
a gazdája. A kormányműve halt meg.

-Ha sikerül szerezni egy másikat, a délutáni rodeón még
szeretnék indulni.

Egy sárga autót valami amerikai csodának nézek, de belesve a
hálón, a kormányon Mazda felirat ékeskedik. Na meg az a karocska,
amit a sokat manőverezni kényszerülő sofőrök szoktak használni,
életüket és bicepszüket kímélendő. Ilyet egy versenyautóba?

Megpróbálom elkapni a verseny rendezőjét is, de nem sikerült.
Csak annyit tudok meg róla, hogy ő az a testes úr, aki rémisztő
sebességgel húzza ki a mozgásképtelen kocsikat a katlanból a
kisteherautójával. Építési vállalkozó.

Két kivénhedt Volvót tolnak egymás mellé, áldozati bárányok
lesznek, kezdődik a bigfoot show. Odafelé gond nélkül megküzd velük
a Chevi-Gaz-traktorkerék szörnyeteg, de a tolatásnál meggyűlik a
baja a meredek hátfallal, és a svédacéllal. A sofőr nem adja fel,
és sokadik nekifutásra bevégzi a lapítást.

Kezdődnek a délutáni futamok. Sajnos sok autót már nem
sikerül lábra állítani, így kevesebb az izgalom. Egy kicsit. De
eljő a szerelők futama! Persze az eddigi pilóták is nagyrészt
szerelők, de most azok kaparintják kezükbe a kormányt, kik eddig
csak robotoltak. A Barkas-ból jön is az intelem, hogy tessék
vigyázni a kocsikra, mert lesz még két futam, és valamiknek ott is
indulni kell. Zászló csapódik, motorok visítanak, gumik pörögnek,
és beindul a megazúzás. Feledhetetlen.

Az utolsó két futamban a kicsik és a nagyok együtt indulnak.
Elsőnek egy sebességi rodeó. A szívem csücske Skodának szurkolok,
amit csodák-csodája megjavítottak, de az utolsó körben túl szűkre
vette a fordulót, és borult.

Az ütközéses rodeóban az nyer, aki egyedüliként meg tudja
tenni az utolsó kört. Bizony mindenkinek ki kell hullania a nyertes
elől. A nagy favorit a széphangú Volvó, ami a legutóbbi versenyen
másfél óráig üldözte a "főszponzorunk Magdi néni" -féle Mazdát. A
start után itt is gyorsan kidőlnek az ellenfelek, és ez a két autó
kergeti egymást. A Mazdából dől az olajfüst, és szerényen megy
körbe-körbe. A Volvó mint mérges vadkan túrja a földet, és próbálja
fellökni a kis japánt, de nem sikerül a közelébe kerülnie. Az ember
úgy érzi, hogy mindjárt szétroppantja a nagy vas a kisebbet,
animális energiák feszülnek egymásnak. Aztán hirtelen a Volvo egy
kanyarban besokall, és oldalára dől. Nyert a Mazda. Nahát.

Levezetésképpen, az oldalára fordult Volvo egy kicsit még
kigyullad. Tűzoltó érkezik, porraloltó beirányoz, fogantyú megnyom,
és nem történik semmi. Némi csodálkozás. Tűzoltó elszalad másik
poroltóért, de mire odaér, a versenyzők jól megdobálják homokkal a
lángokat, amitől ki is alszik a tűz.

Ekkor már vagy 8. órája álldogálok a meglehetősen vehemens
szeptemberi napon, és már telefotóztam a fényképezőgépem
memóriakártyáját. Számomra nincs tovább, hazaindulok, bár így le kell
mondanom a díjátadásról. Majd legközelebb, a következő ütközéses
roncsderbin.