 |
A London-Brighton klasszikus járműverseny históriája olyan, mint
egy békebeli angol regény: idilli tájak, sok arisztokrata, a
hagyományok tisztelete, csöppnyi románc és egy kevés izgalom.
 |
|
| |
|
| Lanchester 1901 |
|
Nagy-Britannia viszonylag későn lépett az autóépítő nemzetek
sorába. Voltak elszigetelt kísérleteik már az 1880-as évek végén és
1890-es évek elején is belsőégésű motorral hajtott automobilok
építésére, de a készítők nem mertek szerkezeteikkel közúton
közlekedni. Az ok roppant prózai: az akkoriban érvényes szabályok
szerint a "közúti lokomotivok" maximális sebessége 4 mérföld/óra
(kb. 7 km/h) lehetett, és előttük egy embernek kellett haladni
piros zászlóval, hogy az úton tartózkodókat figyelmeztesse a
veszélyre.
A rendelkezés nem nélkülözött bizonyos ésszerű
alapokat, hiszen a járművek zajától megvadult lovak többször
okoztak balesetet, de egy-egy elgázolt csirkéből is akadt
galiba.
| |
|
|
|
| De Dion Bouton 1903 Rex |
|
Az automobilok brit híveit azonban nem lehetett eltántorítani
céljuktól.
A legjelentősebb személyiségnek Sir David Salomons
bizonyult. A vérbeli úriember, akinek bejárása volt a
legelőkelőbb klubokba, imádta a technikai újdonságokat: palotájában
a világítóberendezéseket elektromos árammal működtette, ami a XIX.
század végén meglehetősen úttörő vállalkozásnak számított.
| |
|
| |
|
| Clement Panhard - Image courtesy of Andrew Norwood www.clementpanhard.pwp.blueyonder.co.uk |
|
Egy franciaországi látogatás győzte meg arról,
milyen csodálatos lehetőségek rejteznek a gépkocsikban.
Rögvest vásárolt is egy Peugeot-t. Törvénytisztelő
állampolgárként, de polgármesterként sem használhatta otthon új
játékszerét, így hozzá hasonlóan befolyásos barátai segítségét
kérte, hogy eltörölhessék az elavult rendelkezést. Erre végül 1896.
augusztus 14-én került sor: megszüntették a piros zászlós embert,
és a maximális sebességet 14 mérföld/órában (22 km/h) szabták meg.
Az új törvény november 13-án lépett életbe, az
újonnan alakult egyesület,
a Motor Car Club a következő napra már túrát szervezett
London és Brighton között. A közel 100 kilométeres táv ma nem hat
soknak, az akkori útviszonyok és a járművek konstrukciós
fejlettsége miatt mégis hősies küzdelemnek bizonyult az út a
harminchárom résztvevő számára.
| |
|
|
|
| Mercedes 1904 |
|
Akik fehér kesztyűben és elegáns egyenruhában vágtak a
megmérettetésnek, néhány órával később mint kevéssé jólfésült
sárkupacok érkeztek meg a brightoni Hotel Metropole-hoz. Érdemes
megjegyezni, hogy ebédszünettel együtt a később "Egyenjogúsági
Futamnak" elkeresztelt verseny átlagos menetideje több, mint öt óra
volt. Balesetekről nem sok feljegyzés maradt: az egyik falu
vendéglősének lányát elsodorta az egyik jármű, egy másik
szerkezetnek pedig a defekmentesnek hirdetett gumival gyűlt meg a
baja - jónéhányszor kilyukadt.
Ahogy mondani szokás a több, már történelem.
Beindult az angol autóipar, és néhány éven belül gyárak
tucatjai ontották a különféle konstrukciójú járműveket. Az, hogy a
Motor Car Club erőfeszítését a mai napig sem feledték el, több
lelkes autórajongó erőfeszítésének köszönhető.
| |
|
| |
|
| Shearer Steamer |
|
A gépjárműipar olyan hatalmas ütemben
fejlődött, hogy a századforduló tájékán épített járművek
az első világháború idejére már elavult ócskaságnak
számítottak. A hagyománytisztelet azonban arra sarkallta a
Daily Sketch, a Sunday Graphic és a The Autocar szerkesztőit, hogy
tisztelegjenek az úttörők munkássága előtt, és 1927. november 13-án
ismét megrendezték a London-Brighton futamot, amelyen 1904. előtt
épített járművek vehettek részt. Olyan fogalmak, mint restaurált
állapot vagy eredeti alkatrészek akkoriban még nem léteztek. Ha
működött és korban stimmelt, már rajthoz is állhatott. Végül 51
autó döcögött végig az immár betonnal borított utakon.
Egy évvel később három autórajongó
megalapította a
Veteran Car Club of Great Britain egyesületet, mely mind a
mai napig felügyeli a rendezvényt. Több évtizeden keresztül
ártalmatlan csodabogarak összejövetelének tartották a versenyt.
Azután 1953-ban megjelent a
Genevieve című
könnyed mozifilm, a főszerepben két oldtimerrel. Egy Darracq és egy
Spyker épp a London-Brighton futamon próbálják meg egymást
legyőzni. Olyan bohókás jelenetek, mint a
"hogyan javítsunk motort kalapáccsal" vagy a "hogyan toljuk
ki az autót a kátyúból körömcipőben" felkeltették az emberek
figyelmét, és a figyelem hamarosan a pajták, istállók mélyén
rejtező ócskavasak felé fordult.
| |
|
|
|
| Wolseley 1903 |
|
Ráadásul a London-Brighton verseny is felértékelődött, és
hamarosan nemzetközileg jegyzett eseménnyé változott. Az
utóbbi 2-3 évtized során már külföldi résztvevők egész sora is
igyekezett első körben megfelelni a szigorú nevezési szabályoknak.
Ezek közé tartozik az eredetiség, a megfelelő működőképesség és
természetesen a kor - a járműnek 1904. előtt kellett készülnie.
Az esemény súlyát jelzi, hogy
még a messzi Ausztráliából is érkeztek nevezők, többek
között az egyik legelső ott készült önjáró kocsi, egy 1899-es
gőzautomobil is rajthoz állt. Négy évvel ezelőtt még hazánk fiai is
megjelentek: Kisapáti István egy Mauer-Union-nal haladt végig
zökkenőmentesen az útvonalon.
Nemrég óriási vihart váltott ki a rendezők fiatalítási
törekvése. Ez hamar lekerült a napirendről, hiszen épp az adja a
London-Brighton bukéját, hogy a közönség "lónélküli hintó"-formájú
automobilokban gyönyörködhet akkor, amikor sem egy autó beindítása, se
működtetése nem kíván különösebb erőfeszítéseket.
|
|
