24. alkalommal kelt át a rali vb mezőnye Dél-Amerikába, hogy a hétvégén
ismét megmérkőzzenek egymással a WRC-k. 1347 kilométeres táv, 382
kilométer gyorsasági, 26 darabból összerakva. Mindez három nap alatt.
Tavaly a Peugeot és Citroën - ki más? - voltak a legügyesebbek,
Grönholm állhatott a dobogó legtetejére, közvetlenül alá Sainz, majd
Burns. És ez a francia egyeduralom az idei versenyen is hasonlóképpen
alakult, de ez csak a vége felé tudatosult, mikor túl voltunk egy
iszonyatosan nagy esésen, és a mezőny javarészének kiesésén.
A bemelegítő két Super Speciál szakaszt - még csütörtök este -
Solberg, majd Martin nyerték, ami akkor még megnyugtató futamkezdetet
jelzett - nekem. Solberg a pénteki első két gyorsaságit is megnyerte,
Martin majd Sainz előtt. És ez egyáltalán nem volt meglepő. Két éve
Sainz nyert itt, tavaly pedig az első nap végén Martin állt az élen, és
Solberget is csak egy megperdülés taszította behozhatatlan hátrányba -
a második helyről. Szóval mondhatnánk, hogy az évek során megíródott
papírforma kezdett kibontakozni.
Aztán a harmadik gyorson megtört a jég. A tavaly Argentínát még csak
kóstolgató, majd a versenyből ki is eső Loeb megnyerte ezt a szakaszt,
de nem ez, ami a jégtöréshez vezetett. Hanem először is Solberg
megállása, ami egy vízátfolyáson történő áthaladás egyenes
következménye volt. Zárójelben jegyzem meg, hogy egyszerűen nem tudom
elképzelni, hogy azok a sok-sok millióba kerülő WRC csodák, melyek
fejlesztésén mérnökök hada dolgozik hónapokon át, még most, 2004-ben is
képesek leállni egy kis víz miatt. Nem fér a fejembe, hogy miért jön
elő ez a probléma rendszeresen, évről-évre. Miért nem lehet ezt
kiküszöbölni? Ezek költői kérdések, kérem a hozzáértő olvasókat, ne
árasszák el a postafiókomat magyarázattal, inkább a megoldást postázzák
a csapatoknak.
Félretéve a vizes kiakadást és Solberget - akinek tulajdonképpen nem
is beázott az autója, hanem megsérült, és végül tovább tudott menni,
csak egy kis időveszteséget kellett elkönyvelnie, és az élről a
negyedik helyre csúszott -, beszéljünk Martinról. Ő az összetett
második helyéről vágott neki a Focus WRC-vel az ugratókkal teletömött
pályának, amelyek közül az egyik nem úgy volt felírva az itinerükbe,
ahogy kellett volna. Ez Guiness rekordok könyvébe illő esést
eredményezett. A versenyzők nem sérültek meg, de mindkettőjüket
kórházba szállították, ahol Martin szédülésre panaszkodott, ezért meg
is röntgenezték. Szerencsére nem találtak sem törést, sem más
elváltozást.
Felelevenítve az eseményeket, Martin így mesélte el az esést: "Volt
egy dobbantó egy hosszabb emelkedő tetején. Nem abban a nyomvonalban
haladtunk, amit felírtunk az itinerbe, ezért a leérkezéskor a
differenciálművel ráestünk egy sziklára, ami felrepítette az autót a
levegőbe. A kocsi orrával érkeztünk aztán a földre, és többször is
meghemperegtünk vele. Mikor végre megállt a pörgés, az autó a tetején
állt, és az én oldalamon másztunk ki mindketten. Nagyon sokat
köszönhetünk a bukóketrecnek és az autó belső kialakításának, hogy nem
sérültünk meg." A beépített műszerek szerint 170 km/h sebességgel
történt az elugrás, és a földet érés - orral - nagyjából 10G lassulást
okozott. Ha ez a hatalmas lassulás nem lett volna, talán még most is
ott pörögne-forogna az autó Argentínában. A verseny számukra -
szerencsére szerencsésen - viszont véget ért.
Grönholm pedig átvette a vezetést. Eddig csendesen meghúzta magát,
harmadik időket hozott, de most az élre került. Napközben többször is
elismerte, hogy nem ő a leggyorsabb a mezőnyből ezen a napon, ennek
ellenére a nap végén is még mindig ő vezetett. Ez a tavalyi győzelmét
tekintve nagyon is ígéretes volt a csapat szemszögéből. És nem is volt
más ígéretük, mivel Rovanpera már nem volt ennyire szerencsés. A
rajttól kezdve gondjai voltak a kormányzással, ami a hetedik gyorson
csúcsosodott ki, ahol több percet is elveszített, így a napot a
kilencedik helyen fejezte be, 10 percre az élen álló
csapattársától.
A Citroën szénája sokkal jobban állt. Sainz iszonyatosan jó formában
volt. Nem hiszem, hogy szándékában állt, de nem is tudta volna
titkolni, hogy mennyire szereti ezeket a pályákat. Egy gyors erejéig
még a vezetést is sikerült megcsípnie - utoljára a tavalyi korzikai
versenyen volt ilyen pozícióban -, de aztán Grönholm visszaszerezte.
Nyomában pedig a csapattársa, Loeb is remek formát mutatott. A
bajnokságot vezető versenyző pontosan tudta, hogy az első nap nem lesz
sétagalopp, mivel ő szaladt elsőként a pályákon. Ez az első körben még
előnyt jelentett, de a másodikban már sokkal inkább hátrányt. Ennek
ellenére gyorsabb volt, mint valaha, és mindössze félpercnyire maradt
le Grönholm mögött.
Azt majdnem elfelejtettem, hogy Martin kiesésével nem sok reménye
maradt a Ford csapatnak. Duval-t ugyanis mechanikai problémák
gyötörték, és nem tudta a saját tempóját autózni. Amit tudott, az a
negyedik helyre volt elég, kétpercnyi hátránnyal az első nap végén. A
Mitsubishi az ellenfelek bajain élősködött. Sohlberg az ötödik helyre
gurította be a Lancer WRC04-et, míg Panizziék defekt hegyekkel és a
váltóval küzdve 13 perc hátrányt szedtek össze.
Visszatérve a Subaruhoz, Solberg szándéka egyértelműen az volt, hogy a
bajnokságban minél közelebb kerüljön Loeb-höz. Sokat gyúrt is erre a
versenyre, de az autója nem bírta ki a célig. Vezette a versenyt az
említett vízátfolyás előtt, ahol sok időt veszített, de még ez sem volt
elég. Délután teljesen megállt a motor, így ő is a kiesők listájára
került. Hirvonen a másik Imprezával szintén befigyelt egy
vízátfolyásba, alatta is megállt a technika. A kiszáradás után
szerencsésebbnek bizonyult, mert rendesen tovább tudott menni, csak a
hátrány maradt meg hírmondónak, így a hatodik helyet szerezte meg, hét
percnyire az elsőtől.
Ennyi esemény után már azt hihettük, hogy betelt a "Ralis kalandok
Argentínában, 2004-ben" című könyv, de tévedtünk. Az első nap nem
szakadozott szét a mezőny, így igenis mindenkinek ott kellett
folytatnia a szombatot, ahol a pénteket abbahagyta. Teljesen
egyértelmű, hogy ezen a futamon a tapasztalat a döntő, amit a szombati
Sainz-Grönholm - ők a legrutinosabbak a pampákon - csata alá is
támasztott.
Láttunk már olyat, hogy Loeb küzdött a győzelemért, Sainz pedig
mögötte a másodikként végzett, de most fordított volt a helyzet. Sainz
rettenetes tempót diktált, megosztoztak a gyorsaságikon Grönholmmal.
Sainz eltökélt szándéka volt, hogy leelőzze őt, ott is lihegett a
nyomában alig 15 másodpercnyire, mikor Grönholm alatt elszálltak a
lóerők.
Az ötödik gyorsaságitól vezette a versenyt Grönholm, a második napon
nagyon kiélesedett a harc közte és Sainz között, és úgy tűnik, nem
bírta a nyomást. Az egyik kanyarban elsokallt, és az útról lecsúszó 307
WRC már nem is tudott visszatérni többé a pályára. Ezzel a húzással
Sainz egyből az élre került, mögötte pedig Loeb állt. A két Xsara WRC
egymás mögött több mint megnyugtatólag hatott a csapat vezetőire.
Ez a felállás, ha kitart a verseny végéig, teljesen megfelelő Loeb
számára is, hiszen a pontversenyben minden komoly ellenfele kiesett,
nem kellett semmi kockázatot vállalnia. A második helyért járó nyolc
pont nagyon jó, és a csapatnak sem utolsó a szezon első kettős
győzelmét megkaparintani.
Ami innentől fogva egyáltalán nem tűnt nehéz falatnak. A Fordnál Duval
beágyazta magát a negyedik helyre. Előtte elérhetetlen távolban a
harmadik, mögötte elég messze az ötödik. Minek küzdjön, mi baja lehet?
Az ilyen helyzetre szokták mondani, hogy "teszteli az autót". Persze
Grönholm kiesésével ő is előrébb került egyel, és a harmadik helyen
tesztelni igazán úri kiváltság.
Hirvonen Subarujához találtak néhány eldugott optimális beállítást,
így a szombat már kicsit jobban telt számára, de előrébb nem tudott
lépni, mint ahol péntek este állt. A kiesett Solberg ismét nekivágott a
pályáknak szombat reggel (az új szabályok, ugye), de ez a menet sem
tartott sokáig, mert most meg a benzinszivattyú romlott el...
Ilyen előzmények után a vasárnap reggel is körömrágással kezdődött.
Hogy kicsit csillapítsam az eddig fokozott hangulatot, gyorsan lelövöm
a poént: Sainz nyert. A 26. világbajnoki futamgyőzelme ez, amivel új
rekordot állított fel. Gyorsan tolok még néhány statisztikai számot
róla, ha már előkerült a téma: 42 éves, kétszeres világbajnok (1990,
1992), 187 vb futam (26 győzelem, ugye), ebből 141 célba érés, ebből 91
dobogós helyen. Szép kis pályafutás.
Visszatérve a versenyre, Loeb a már felvázolt érvek miatt nem
kockáztatott, másodikként futott be, jelentősen erősítve első helyét a
bajnokságban. Nem szeretek elkiabálni dolgokat, de nagyon úgy érzem,
hogy a 2004-es világbajnok személye el is dőlt.
Duval harmadik lett, ez a monacói harmadik, és a mexikói második hely
után igencsak felfelé ívelő karriert mutat. Bár győzni még nem
sikerült, de a dobogós helyezések folyamatos szállítása nagyon is
pozícióerősítő hatással szokott lenni a csapatokra. És ha figyelembe
vesszük, hogy Martin helye egyáltalán nem biztosított a csapatnál -
viszont sokan látnák szívesen maguknál - akár még első számú
versenyzővé válást is eredményezhet a Fordnál, amelynek a most
szállított pontok is nagyon jól jöttek a Subaruval folytatott
harcában.
Mert náluk Hirvonen az első napi vizes leállása miatt elvesztett
idővel a negyedik lett. A Mitsubishinél Sohlberg alatt tönkrement a
váltó, így kiesett. Panizzi hetedikként befutott, három ponttal járulva
a gyémántos kasszához. A csütörtök esti Super Speciál pályát még 69
páros fejezte be, a vasárnapi utolsó gyorsasági után pedig 29-en
voltak. Ez azt hiszem, sokat elmond a verseny nehézségi fokáról.
Örüljön, aki célba ért, és reménykedjen, hogy az augusztus eleji
finnországi versenyen is sikerül így tennie.
