Véletlen, hogy megint egy
Nissannal indulunk túrára , de ezúttal kicsit visszavettünk, és teherautóba ültünk.
Igaz, a Navara az itthon kapható legluxusabb pick-up. Szóval egy szép
vasárnap reggel kollégával megindultunk Üllő felé, most ő vezet, mivel
nekem sikerült a jobb térdemet leamortizálni, amiből kifolyólag nem
igazán mozog a lábam.
Az autóban a terepjárós értelemben vett luxust a csúcshifi képviseli:
elöltöltős, hatlemezes lejátszó áll a jó munkásember rendelkezésére.
Pathfinderünkkel
ellentétben a váltó egyáltalán nem automata, ránézésre viszont minden
más ugyanaz. Előrelátásunkat (na jó, kolléga előrelátását) mi sem
bizonyítja jobban, hogy
brutál terepgumikat szereltettünk fel, úgyhogy ha elakadnánk, csak
magunknak, illetve a bénaságunknak köszönhetjük. A találkozót az
üllői Penny Market parkolójába beszéltük meg, és ha valamilyen oknál
fogva nem ismertük volna fel az áruházat, akkor sem hajtottunk volna
tovább - a szépen egymás mellé rendezett tucatnyi terepjáróból simán
rájöttünk, hogy megérkeztünk.
Mi kevésbé rendezetten állunk meg, viszont illedelmesen bemutatkozunk,
majd illedelmesen megpróbálunk válaszolni az autónkra és a
szerkesztőségi életre vonatkozó kérdésekre. Aztán mi jövünk. Igaz, nem
is annyira kell kérdeznünk, ha valakire csak ránézel, már löki is, hogy
az ő Range-e mit tud.
Itt senki nem viccel, ellenben építkezik: futóművet, satöbbit
cserél. Hamar kiderül, nekik ez a drog, amiről nem tudnak lejönni.
Időközben az is kiderül, hogy a Land Rover Klub túráin nem csak Land
Roverekkel lehet részt venni, hanem bármilyen más típussal, szabadon -
igaz akkor el kell viselni landysek apró szurkálásait a japán és egyéb,
nem brit technikára.
Megkapjuk a rádiónkat és megyünk is. Néhány perc múlva nyomunk egy
balost,
rá egy földútra, megindulunk egy szántás mellett. Megyünk,
megyünk, megyünk, még mindig semmi. Mármint az autók tudásához képest.
Oké, ráz meg minden, sajog is a térdem rendesen, de ennyi. Ugyanis már
napok óta tűz a nap, eső meg nem esik, gyakorlatilag csontszáraz
minden.
Aztán csak elérünk egy olyan részre, ahol legalább hármat is kell
korrigálni, de nem olyan nagy kaland. Rendben, eszembe nem jutna
kiszállni gyalogolni, annál azért nagyobb a sár,
de egy terepjárónak ez még bemelegítésnek is vicces. Viszont itt
már megtapasztaljuk, hogy a terepgumi (a szériánál) kisebb mérete miatt
elég kicsi az autó hasmagassága (így is jó húsz centi, de az emelt
Range-ekhez képest ez kispálya), az első nagyobb bukkanón végig is
húzzuk az alját.
Megfogadjuk, hogy a továbbiakban még kíméletesen bánunk vele, és bár
rádión jön a hír, hogy azért ennél jóval durvább helyre tartunk, be is
tartjuk ígéretünket és később sem virgonckodunk (csak egy kicsit.)
Egészen döbbenetes, hogy
a fővárostól kb. 20 kilométerre járunk, és a semmi közepén - ahol
nem nehéz elképzelni, egy eső után milyen viszonyok uralkodnak -
rogyadozó tanyák mellett hajtunk el, ahol emberi életre utaló nyomokat
is látni. Átóvatoskodunk még néhány kisebb dagonyán, közben irigykedve
nézzük, ahogy a Roverek itt úgy mennek át, hogy még gyorsítanak is
közben.
Nemsokára egy útelágazásnál találjuk magunkat, ahol be kell várnunk
egy-két csatlakozót, és elindulunk oda,
ahol terepruhás vezetőink szerint lesznek "klassz kis
játszóterek". Dimbes dombos viszonyok között visz az út, végre
csúszkálunk is egy kicsit, annak meg kifejezetten örülünk, hogy
crossmotorok és quadok tépnek velünk szemben. Mondjuk ez egyben azt is
jelenti, hogy a homokbányába, ahova igyekszünk, mégsem mehetünk, mert
verseny zajlik, de nem vagyunk szomorúak, mert már meg is álltunk az
első klassz kis játszótéren: méretes gödörkombó, egyik fele sárral,
másik fele vízzel teli.
A sáros és még havas oldalfal a jól megérdemelt bónusz. Csak tisztes
távolságból figyeljük az eseményeket, nehogy szegény pick up-unkban
maradandó kárt tegyünk. A csapat ellenben annál lelkesebb:
a komolyabb gépek oda-vissza veszik az akadályokat, még a havas
domboldalra is sikerül fölkapatniuk, ám a terepgumi hiánya itt már
problémát okoz. Például anélkül nem lehet kijönni a gödörből. Főnökünk
mindjárt meg is próbálja kihúzni, ám nagyon úgy tűnik, kicsit
túlvállalta magát, két próbálkozás után neki is elkelne a
segítség...
Nagy nehezen csak lekecmergett a domboldalról, aztán a mentés is
összejött valahogy, akár tovább is mehettünk volna. De még nem megyünk,
hiába, nem tudnak lejönni a szerről - ezalatt legalább be tudom kenni
már lüktető térdemet. A hátsó ülésen, kinyújtott lábbal autózom tovább,
kolléga ennek annyira nem örül, épp átadta volna a helyét.
Kicsit kezd elegünk lenni a túlzott demokráciából, ezért magunkhoz
ragadjuk a kezdeményezést, és előre megyünk. Rádión javasolnak egy
leküzdendő akadályt, fincsi kis emelkedőt, de jelzik, tartanak tőle,
hogy nem fogunk tudni fölmenni rajta. Az autóban elég komoly tartalékok
rejlenek, hiszen felező nélkül aláztuk a hegyoldalt.
A dombról lefelé jövet kis híján a lábunk közé veszünk egy alattomosan
megbújó méretes rönköt, amiből lett volna baj, de kolléga utolsó
pillanatban bravúrosan korrigál. Jó formában van, ennek még később is
lesz jelentősége. Újra egy kupacban mindenki, kicsit megint tökölünk,
mi legyen.
Csak kitalálják, menjünk a siratófalakhoz. Részünkről rendben,
elindulunk siratni, de előbb felveszünk egy kíváncsiskodó japándzsip
hívőt és kikerüljük az egyik Rover körül kezükben szerszámokkal
sertepertélőket - és megtudjuk milyen a másik oldal, vagyis, amikor a
távol-keleti technika elkötelezettje fikázza a Range-t ("Jó autó ez, ha
imádsz szerelni").
Sofőrünk jó formájára szükség is lett, mivel
a gépet óvandó kiugratott a méter mély keréknyomból, igaz, a fák
közé. Újabb fantasztikus manőverrel sikerült azokat is kikerülni, a
süppedős, füves dágványban a kivágott fák csonkjainak kerülgetése, és
karvastagságú ágakon való áttjutás már olyasmi, amire a Defit
kitalálták. De azért a Navara sem vallott szégyent.
A falhoz egy vízátfolyáson keresztül vezetett az út, aminek a vége már
tényleg olyan volt, amilyet mindenki akart:
csupa sár. Méghozzá jó nagy, olyan igazi, ragadós - és az alján
patakban csörgedezett az olvadó hólé. A folyamatosan a nyomunkban
zümmögő quadokkal úgy mentek fel az emberes (és havas) emelkedő
legsarasabb és legmeredekebb részén, mintha ez lenne a világ
legtermészetesebb dolga. Ettől elég sokan vérszemet is kaptak, ám a
végeredmény nem lehetett kétséges. Az elszántabbja persze fütyült a
tényekre, japánbarát vendégünk fel is hívta a figyelmet a fizika
megdönthetetlen törvényeire.
Egyetértettünk vele, és még hozzátettük, hogy az erőlködésnek
alighanem az autó issza majd meg a levét. A huszadik próbálkozásnál a
kollégával szinte egyszerre kezdtük el fütyülni:
fi-fü-fű fi-fü-fű füfü (gyk. ez a Mission: Impossible zenéje),
de nem ért ez semmit, a csapat vezetője hetvenedszer is megpróbálta.
Nem is lett volna ezzel semmi baj, csak közben a domboldal igen
erősen amortizálódott. Sokan gondolják, hogy még a hegyi bringákat
is ki kéne tiltani az erdőkből (ahogy Ausztriában), nemhogy a
terepjárókat, mivel azok tönkreteszik a környezetet. Szerintünk nem
kéne lovat adni a seggük alá.
Annak ellenére, hogy a történet nem erről szólt, ránk is átragadt a
harci szellem,
nekifutás nélkül ugrottunk neki a falnak, és már fönt is voltunk
majdnem_ de mégsem. Pedig okozott volna meglepetést (legalábbis
ahogy a dombtetőn állók arcát figyeltem), ha nekifutás és felező nélkül
feljutunk ott, ahol a többiek nagy nekifutásból is éppenhogy. Ehelyett
visszagurul, felező, újra nekifut - a 170 lónak pedig nem jelentett
gondot felszaladni a fal tetejére. Közben emberünk még mindig nem adta
volna ám fel, hogy a quadok nyomában jusson fel, de autójának elege
lett a kínzásból, helyette a hűtőrendszer adta fel.
Meg mi is. Szépen elköszöntünk, megköszöntük a vendéglátást, további
szép napot kívántunk, és elindultunk hazafelé.
Valamilyen okból kifolyólag abba az irányba, ahol út nem, fa annál
több látszott. Tapintatból nem részletezném az előzményeket, de egy
adott pillanatban farral lefelé, orral az égnek, néhány fa között
álltunk egy domboldalon. Kolléga viszont nem esett kétségbe, és a nap
utolsó, egyben legnagyobb bravúrjával kivezette a járművet a szabadba
egy crossmotoroknak szánt csapáson. És károsodás sem történt!
Ezúton is köszönjük a Land Rover Klub meghívását. A csapat túráihoz
és találkozóihoz bárki szabadon csatlakozhat, helyszínek és időpontok
az
offroadportal.hu-n.
