Nincsenek köztünk profi fényképészek, ilyen állatfajhoz csak egészen
kivételes esetben nyúl a Totalcar. Ezek után dölyfösségnek tűnhet, hogy
az
összes anyagunkat a saját képeinkkel tapétázzuk ki, de így
érezzük valódibbnak az újságot. Lehet, hogy akadnak, akik hiányolják a
vattává retusált gyári stúdióképeken tovasuhanó, Amway-mosolyt viselő
majmokkal telepakolt autókat. De mi ezeket nem szeretjük. Lehet, hogy
sok képünk amatőr, lehet, hogy sok béna, de legalább mind őszinte, és
higgyék el, nagyon igyekszünk.
Van köztünk, aki zsebgéppel, van, aki viszonylag komoly digivel, még
olyan is akad, aki sokat látott, fényesre kopott tükörreflexessel vágja
a témát.
(Mobiltelefonnal azért még mi sem égetjük magunkat.) Megesik,
hogy a tesztelő kolléga összeáll valamelyik jobb fotómasinával bíró
másik kollégával, oszt' együtt készítenek anyagot. Olyankor lesz
behúzott és néha követős kép is az anyagban, tudják, amelyiken az autó
éles, a környéke meg életlen, tehát látszik, hogy mozog. És nem
Photoshoppal készítjük az ilyet, ó nem. Az csalás, látszik, hogy
hamis.
Annyira pofátlanul kezdjük komolyan venni magunkat, hogy idén
júliusban vettünk is egy profi - oké, félprofi - szerkesztőségi gépet,
egy
Nikon D80-ast két egészen tűrhető objektívvel. Még csak
barátkozunk vele, de azért közel húszezer expó már így is belement.
Lassan tényleg megtanulnak közülünk páran fényképezni?
Lehet, de egyelőre egyetlen, a fotózás mélyvizében is úszni képes
emberünk Fenyő Balázs, aki egyébként az indexnél fejleszt hátteret.
Viszont
szívszorítóan gyönyörű fotókat készít, sokszor el is mondta már
nekünk is, hogyan kell, aztán sosem sikerül reprodukálni. Sajnos
sem pénzzel, sem szép szóval nem lehet rávenni arra, hogy többet
dolgozzon nekünk - az igazán fontos fotózásokon mindig lelkiismeretesen
felbukkan, utána meg annyit látjuk, mint a lottó ötösünket. Vagy
legalább is a négyest. Fontos ember.
Mi, többiek, azért próbálkozunk. Hogy igazoljuk is a fejlődést,
december közepén mindannyian összeszedtük pár kedvenc, az év során
megjelent képünket. Ezek mellé valamennyien választottunk egy-egy olyan
fotót, aminél nem a kép, hanem a keletkezés körülményei, az alkalmazott
trükk, a kapcsolódó sztori volt az érdekes. Egy belső ad-hoc bizottság
kiválasztotta a legjobb 15 fotót a beérkezett nagyjából
hetvenből.
A legrosszabbat már korábban, egyhangú szavazáson eldöntöttük, az
lett volna a
nyitókép ehhez a cikkhez . Maradjunk annyiban, hogy
komor időben, egybefüggő hóeséssé összeálló hétvégén fotózta a
kolléga a Mazda 2-est, nem volt könnyű dolga. Utólag azért akadt vagy
nyolc különféle ötletünk, hogyan lehetett volna úgy elkészíteni a
képet, hogy legalább nagyjából látsszon rajta az autó, és ne úgy nézzen
ki, mint valami szociofotó a hajléktalanszállóról. És meg is
vesszőztük, persze. Aztán végül csak a galériába tettük be a képet,
elég, ha ott foglalja a helyet.
Hogy miért lett végül tizenkilenc a tizenötből? Mert mire véres
verejtékkel leszűkítettük a listát, a Fenyő utólag küldött még egy
kihagyhatatlan fotót. Azt, amin Rácz kolléga sejket játszik a Lexus
LS600h L hátsó ülésén. Azt pedig nem hagyhattuk ki. A tizenhat azonban
furán hangzik, meg úgy is éreztük, hogy néhány képet érdemtelenül
szelektáltunk ki. Ezért visszatettünk hármat, hogy meglegyen egy híján
húsz. Az legalább szép, kerek szám.
19 után jöjjenek azok a képek, amelyek talán nem annyira szépek, de
jár hozzájuk valami sztori. Némelyik azért elmegy.
További cikkeink
