Nagyautót Londonból?

Ha már arra jártunk, úgy gondoltuk, kicsit körülszaglászunk a londoni használtautó-piacon. De csak egy kereskedést találtunk, ahol érdemben nyilatkoztak is nekünk. A fitt, fiatalos családi kompaktokból bármennyi elfogy, a böszmék féláron mennek, az öregeken pókkolóniák szövögetik hálóikat csendben, háborítatlanul.

hirdetés

Ha már arra jártunk, úgy gondoltuk, kicsit körülszaglászunk a londoni használtautó-piacon. De csak egy kereskedést találtunk, ahol érdemben nyilatkoztak is nekünk. A fitt, fiatalos családi kompaktokból bármennyi elfogy, a böszmék féláron mennek, az öregeken pókkolóniák szövögetik hálóikat csendben, háborítatlanul.

Bob szerint a Minik drágák, szerintünk olcsók

Érdemes-e Angliából használt autót hozni? Az ember találkozik
jobbkormányos Mondeókkal, Vectrákkal a hasznaltauto.hu-n, de fut
Magyarországon túlsó kormányos
Zsiguli, ződcséges
kombi
Merci is. Valakinek
biztos megérte áthozni ezeket a vízen, és úgy látszik, még
használhatók is a kontinens forgalmában.

Az úgy volt, hogy az első napi kintlétet nagyrészt e kérdés
megválaszolásának szenteltük volna. Mert más az interneten böngészni
négyszáz pixeles képeket, és megint más élőben tapogatni
a vasakat. Aztán a lutoni reptértől befele belefutottunk egy
háromórás dugóba (érdekes, London sokkal jobb volt e tekintetben), majd
akadt egy kis malőrünk a bérautóval (részletesebben erről majd
a Belsőségben lesz poszt). Ezért a hajnali hármas kelés
ellenére valamikor csak délután négykor tudtunk akcióba lendülni. És
akkor még nem Londonban voltunk, csupán St. Albansban, egy kocsma
mellett. Igaz, az a kricsmi nem volt utolsó, már 1750-ben is állt
valami hasonló funkciójú épület a helyén, és azóta is,
folyamatosan. Olyan hamburgert pedig, amilyet ott kaptunk, nemhogy
a mekdönciben, de még a burgerkirályban, sőt
a megboldogult Wendy'sben sem ehetett az ember.

Különben jobb is, hogy nem mentünk sokkal beljebb, mert – mint
később kiderült – a szigorúan vett fővárosi zónában nemigen vannak
kereskedések, nincs már nekik hely. A londonerek kijárnak
a körgyűrű mellé használt kocsiért. Odabent a nyüzsiben csak
a Bentley-, meg Ferrari-féléknek van szalonja, és persze csak új
autót lehet ott venni.

St. Albansból nagyjából Londonnak próbáltuk szegezni a
Fiesta
zajos orrát, bár némiképp akadályozott ebben, hogy ekkor még nem volt
részletes térképünk, csak egy Michelin-atlasz hevert a Bende
ölében Ő meg eléggé kómás volt az előző éjjeli nulla alvástól és
a dugótól. Én nem kevésbé. Hát, nem biztos, hogy okos dolog éppen
egy kompakt, francia készítésű Európa-térképpel a kézben
cirkulálni London peremvároskáiban, de nekünk akkor meg kellett
elégednünk ennyivel. Chiswell Green, Bricket Wood átszelése után
a nagyobbacska Watfordba értünk. Kérdezősködni kezdtünk.
Autókereskedés? Hát, van egy csomó, BMW-, meg Vauxhall- (ejtsd:
voxhóll), meg később az úton Citroen-díler is, aztán kezdődnek az
általános kereskedések, valahol a város túlsó végében, tudtuk meg.
Odamentünk. Megtaláltuk az elsőt.

Nem mondanám, hogy itt fényesen sikerült érvényesítenünk újságírói mivoltunkat. Az első hely, ahonnan kirúgtak

Motomaster Ltd. – állt a kétségtelenül angolos hatású,
vöröstéglás, pontosabban vörösre festett téglás ház falán lévő táblán.
Lepark, kiszáll, bemegy, kérdezősköd. Jó napot kívánok, szabad-e néhány
kérdést feltennem a London-környéki használtautó-bizniszről –
kérdeztem a szemmel láthatóan valamelyik gyarmatról odaszármazott
neppert. Nincs itt a főnök, senki nem tud tájékoztatást adni, nem
is fog – mondta, és fel se nézett a munkából. Egyébként éppen egy
kopottas, régi RAV4 napszítta oldalvédő csíkjait kenegette, talán
glicerines oldattal. Még kicsit erőlködtem, hogy jó lesz ő is, de
leperegtem róla, mint sirályszar a Turtle Waxról. Ezalatt
nagyjából végzett az autó egyik oldalával – hiába, no, azért Angliában
is nagyipari szinten űzik a vevőkábítást.

Még kísérleteztem egy kicsit a másik alkalmazottal, aki csak
téblábolt ottan, de egyáltalán nem beszélte a helyi anya-,
egyébként meg közös világnyelvet. Ahogy jobban szemügyre vettem, nem is
nézett ki olyannak, aki bármilyen nyelven értelmezni tudott volna
akármilyen mondatot is. Fotózhatunk? Nem. Oké, kösz.

Elhúztunk, egy búcsúképet azért bosszúból lőttem a kerítésen
kívülről, hiszen az már nem magánterület, én meg
Ansel Adams óta amúgy is nagy
híve vagyok a tájkép-fényképészetnek.

Croxley Car Centre, a jó hely

Irány kifelé Watfordból, egymásba érő körforgalmak, külváros, mintha
kis szünet lenne, újra sűrűsödnek a házak, és az egyik kijárat
után feltűnik egy csomó autó. Mint kiderült (helységnévtáblák
nincsenek, csak elvétve), átértünk Croxley Greenbe, egy sokkal
nyugisabb kisvároskába. És az a sok autó tényleg egy kereskedésé,
jól gondoltuk.
Croxley Car Centre .

Kulturált, ám kicsi szalon, bent főleg új Minik, jobbra nagyobbacska
szerviz, sürgés-forgás az udvaron, ahol az autók állnak. Kint az utcán
nincs hely, ellenben szépen nyírott gyep van az aszfalt mellett. Nincs
hova parkolni kint, ezért behajtunk a Fiestával, az egyetlen üres
helyre leállunk.

Hopp, egy jó kis Almera!

Itt minden kocsi tiszta, valahogy homogénebb a kínálat, mint az
előző kereskedésben. Mire kikászálódok a kormány mögül,
a Bende már az egyik vezető kereskedővel tárgyal, készíti fel az
interjúra. Emberünk középkorú, kopasz, szikár úr, szürke öltönyben,
hozzá illő mellénnyel. Nem az a gyalog-galoppos buzi angol
autónepper, amire a francia várvédők gondolnak, hanem épp olyan,
amilyennek egy igazi brit autókereskedőt képzel a magamfajta
balkáni. Egy dzsentölmen. Készséggel hajlandó nyilatkozni, bár
a teljes nevét nem mondja meg, csak hogy ő Bob. Általános
dolgokkal kezdünk.

Bob elmondja a tippeket, mi pedig elkezdünk gondolkozni az importon.
Lapozzanak, ott az egész.

TC: Milyen a helyzet most az angliai
használtautó-piacon?

Bob: A legtöbb autó ára fejest ugrott
a szakadékba, csak bizonyos fajta kocsikat lehet eladni. Sokkal
nehezebb a dolgunk, mint pár évvel ezelőtt volt.

Ezeket viszik, mint a cukrot

TC: Milyen típusok számítanak keresettnek?

Bob: Az emberek a takarékosabb fajta, kisebb
adójú, kisebb emissziójú kocsikat veszik mostanában. Alapvetően
mindenki lefelé megy méretben, nem ritka, hogy valaki egy viszonylag új
Range Roverből használt
VW Golfba ül át.
Rendkívül megdrágult a benzin, az adók eleve magasak voltak, most
pedig Londonban még a dugóadó is bejött. A nagyobb autókkal
lényegében tilos akár a belváros közelébe hajtani. Fentiek miatt
a családi használatra még éppen alkalmas kompaktokat keresik.
A legnépszerűbb a
Ford Focus – jó
is, tágas is, vezetni is kellemes, ebből szinte bármennyit el tudunk
adni. A
Vauxhall (Opel) Astra is kelendő, meg a kisebb autók is népszerűek, közülük
talán a
Citroën C3 és
a Ford Fiesta a legkeresettebbek.

TC: És miket kerülnek nagyon a londoniak?

Bob: A legnagyobb zuhanást a terepjáróknál,
szabadidőjárműveknél (SUV-ok) látom, de a nagy limuzinok,
luxuskocsik is sokkal-sokkal olcsóbbak lettek. A Range Rover pár
év alatt eladhatatlan lett: ma a két évvel ezelőttinek
a felénél is kevesebbért tudunk megszabadulni egy-egy példánytól.
De a többi 4x4-est is kerülik, mint a tüzet. Megfelelő áron
persze akad ezekre is vevő, főleg Londonon kívülről. Ám az az ár igen
nyomott.

TC: És melyek azok az autók, amelyek tényleg
eladhatatlanok?

Bob: Például a Roverek. Még a
75-öst sem lehet
elsózni, sajnos mindenki tudja, milyen sok probléma van
a motorjukkal, főleg a hengerfej-hibák miatt. Pedig amúgy jó
autók lennének, de így háttér nélkül végképp a piac citromjai.
A 200-as, 400-as, 600-as szériák pedig mintha nem is léteznének.
De az idősebb autók sem kellenek senkinek, legfeljebb ha gyűjtői
darabok, vagy valami egészen fantasztikus állapotban vannak. És
leginkább, ha mindkettőt egyszerre tudják. Ilyenekkel persze csak
elvétve foglalkozunk, főleg apróhirdetések, klubújságok útján kelnek
el. Mi főleg 3-5 év közötti autókat tartunk.

Citroen C3, a másik slágercikk

TC: Itt egy
Vauxhall (Opel) Zafira , nem is olyan olcsó. Akkor ez most nagy kocsinak számít,
vagy kicsinek?

Bob: A Zafiráknak, meg egyáltalán,
a buszlimuzinoknak külön piaca van, vagy talán kettő is. Egyrészt
ugye, a nagycsaládosok rájuk szorulnak, hiszen nem tudnak más
autóval közlekedni. De Londonon kívül veszik ezeket a taxisok is,
mert utasszállításra nincs náluk megfelelőbb eszköz. Ezeket jól el
lehet adni.

TC: Nem esett szó eddig a japán kocsikról, pedig
látom, akadnak itt a telepen is. Hogyan mennek ezek?

Bob: A japán autókra lenne kereslet, mert
mindenki tudja, mennyire megbízhatók és praktikusak. Sajnos nagyon
drágák, jól tartják az árukat. Eleve kevés van eladó belőlük, ezért mi
se tudjuk elég jó áron megvenni őket, pedig igénye lenne rájuk. Nézze,
itt egy 53-as rendszámú (2003. végi) Ford Focus, 4995 font az ára.
Kiváló állapotú, átvizsgáltuk, garanciát is adunk rá. Ugyanezt Hondában
legalább ezer, de lehet, hogy 1500 fonttal drágábban tudnám csak adni,
és alig lenne rajta profit.

Egy kiváló Avensis. Ahhoz képest, hogy dízel, érezhetően olcsóbb, mint Magyarországon

TC: Nem titok, hogy milyen árréssel dolgoznak és
mekkora a forgalmuk?

Bob: Egyáltalán nem. Az árrést autója válogatja, van,
amin alig fogunk, csak azért tartjuk, hogy pörögjön a készlet,
behozza a vevőket. Igazán nagy pénzek ebben a bizniszben –
legalábbis ebben a szegmensében – nem forognak. Egy olyan
kereskedésből, mint a miénk, amit sokan ismernek, és viszonylag
nagy készlettel működik, azért meg lehet élni tisztességesen. Itt, és
a másik telepünkön nagyjából száz autót tartunk folyamatosan,
havonta több mint negyvenet eladunk belőlük, köszönjük, ezzel jól
vagyunk.

Ezt a kocsit Magyarországon meg nem kapni ennyiért

TC: És mik a sikkes autók, amik hoznak rendesen
a konyhára?

Bob: A
Mini jó ideje nagy
favorit, tizenhét éves kamasztól hetvenéves nyugdíjasig mindenki
szeretne ilyet. Akinek Minije van, ordít róla, hogy beérkezett, ennél
fogva ezek a kocsik nagyon jól tartják az áraikat. Persze azért is
népszerűek, mert BMW-k, ezt az egyet mindenki tudja róluk. Az
emisszióügyi változások miatt pedig a szuper kis
károsanyag-kibocsátású dízelek, hibrid kocsik is mindig megtalálják
a vevőt, akármilyen drágák.

TC: Szoktak más országokból ide jönni autóért?

Bob: Sose találkoztam még külföldi vevővel.

Itt Bob megjegyezte, hogy fotózzunk körbe nyugodtan, ő elmegy
körbejárni a kereskedést zárás előtt, hogy minden rendben van-e.
Oké, máris húzunk. Elővettük a gépet, lőttünk.

Szép a szín, és mert angol, sok az extra is

A britek nem lakják szét az autóikat

A Focus, amit Bob mutatott, tényleg elég jól nézett ki. Még előző
szériás, de keveset futott, itt-ott kis húzások rajta, semmi több,
kvázi újszerű. Kilométer sincs benne sok, bárki örülne otthon egy
ilyennek. De ötezer font, az bő másfél milkó, ennyiért odahaza nehéz
lenne eladni, akármilyen szép is. És ugyanígy meglepően drága
a Ford Fiesta és a
Citroen Saxo VTR is.

Jé, az egyik mi autónk! Nem is túl drága, talán érdemes lenne érte kimenni?

Ignis-belső jobbkormánnyal. Kvázi új

Nini, ott hátul egy
Suzuki Ignis
figyel! Hát igen, ritka is, japán is, bár lehet, hogy tudnak
a magyar származásról? Nálunk ugyanez közel félmillióval drágább
lenne. A Minik viszont egyáltalán nem tűnnek olyan húzósnak, mint
Magyarországon – nálunk például egy ilyen másfél éves, 1.6-os sima
Cooper közel a duplájáért megy a hasznaltauto.hu szerint.
Igaz, ott egy darab 1.6-os sima Cooper van, lehet, hogy az illető csak
próbálkozik, mert az majdnem az új ára. De ötöt, ötfelet azért megér, a
különbség tehát tetemes.

A 4x4-esek – tragédia. Itt, Croxley Greenben 2,8 millióra jön ki az
alig valamit futott
Toyota RAV4,
nálunk ugyanez a három és fél éves autó a piaci átlag szerint
4,9 millióba kerülne. Sokkal több kilométerrel, bár talán többet
lehetne alkudni az árból. És a 2005-ös Avensis dízel is csak négy,
nem pedig ötmillió, a Rover 618i pedig tényleg döbbenetes.
Kevesebb mint félmillió forintnyi font közel makulátlan, 1998-as
luxusautót vesz. Nálunk az efféle kerek millióról indul.

Egyébként nagyon sok az automatás kocsi, lépcsős hátút szinte
semmiből sem látni, és szinte mindegyik kiállított példányban kevés
a kilométer, tipikusan fele-kétharmada annak, amennyit
a hasonló autóknál Magyarországon feltüntetnek
a hasznaltauto.hu-n. Pedig Magyarországon köztudottan
visszapörgetik az autók óráit, Nagy-Britanniában viszont sokéves kemény
munkával, anyagi rombadőlésbe és börtönbüntetésbe torkolló jogi
szigorral szinte felszámolták a csalásokat. Évekkel ezelőtt,
amikor erre a témára ráfeküdtek a hivatalos szervek, nagy
visszhangja volt a sajtóban, rengeteg cikket lehetett olvasni
a rendcsinálásról.

Ezért a kocsiért megérné akár expedíciót szervezni. Ne vicceljenek, 1,8 milláért?

Pedig a Land Cruiser belül se lelakott

Kifelé menet megakad a szemünk egy tízéves
Toyota Land Cruiseren . 3.0-s dízel, gyűlölt kategória. Vajon Bob mennyért
számolta ezt be? Egy zsák krumpliért? Hiba rajta szinte sehol, az
ablakában a cédula: 5995 font, azaz 1,8 millió forint. Nálunk
ugyanez átlag szerint közel három és félmilliót ér, de láttam már
hasonló, 1997-es autót hétért is.

Egyik serpenyőben a jobbkormány, a balkezes váltás,
a másikban másfél millió, ropogós forint, húszezresekben. Erre
tényleg rá kéne állnia valakinek...