hirdetés

Amikor autót veszel, megnézed, mikori és mennyit futott. Egy idő
után feltűnik, hogy egy bizonyos korosztály kilencvenegynehányezret
futott, egy másik generáció a százötvenezerhez konvergál
(szigorúan alulról!), aztán vannak a kétszázezer alattiak és
vannak a roncsok kétszázezer fölött. Tényleg roncsok.

Hiába, ezek a mai autók mennyire vacakok...egy pillanat alatt
szétporladnak.

De lehet, hogy mégse. Aki használtautó-kereskedésben vásárol, szinte
biztos lehet benne, hogy kicsit vagy sokat, de tekertek az órán. Egy
ismerős kereskedő szerint úgy kilencven százalék a valószínűsége.
Ez ugyan becslés, de összecseng az autófinanszírozók tapasztalataival,
akik hivatalból ismerik a hitelre eladott kocsik km-számlálójának
állását. Vicces, amikor látják, hogy ugyanaz az autó ötéves korában
ötvenezerrel többet futott, mint ma, tízévesen.

Akár felháborodhatnánk, mekkora átverés az egész ország, nincs ez
másként az autókereskedelemben sem. De igazából mi, vevők vagyunk
a hülyék. Egyrészt mert elhisszük, hogy egy tízéves,
középkategóriás dízelautóban lehet 125 ezer kilométer. Nem lehet, ilyet
csak az vesz, aki legalább évi 30-40 ezret megy, különben nem érné meg.
Mindegy, hogy magánszemélyé volt, vagy céges: tuti, hogy ezt
a távot már az első három-négy évben lefutotta. Persze vannak
legendák a kétezer kilométert futott harmincéves autókról, meg
hasonlók, de a statisztika azt mutatja, hogy ha pénzről van szó,
még az ostobák is megtanulnak számolni. Szóval, fogadjuk el, hogy ilyen
dízelkocsit találni lehetetlen.

Ugyanez fokozottan igaz a külföldről behozott autókra. Egy
német könnyen 70-80 kilométerre lakik a munkahelyétől. Menjen napi
150 kilométert, legyen évi 250 munkanap, és kiderül, hogy aki új
autóként vette, biztos beletett a munkába járással évi 37500
kilcsit. (És hétvégén meg sem mozdult az autó.) Ezért vett – ő, vagy
a munkáltatója – dízelt. Ha öt évig használta, nem lehet 150 ezer
km alatt, sőt, talán 200 alatt sem. Persze nem él mindenki így ott sem,
de a statisztika gyilkos tudomány. Ne ámítsuk magunkat, nyilván
élnek bohém, a pénzt két kézzel szóró svábok is. Csak elképesztően
kevesen.

Mégis mindenki elhiszi, hogy lazán vehet százezer alatt futott
négy-öt éves Mercit meg Bömöst Németből. Szegény kereskedők, ha nem
tekernék vissza a frissen behozott kocsi óráját, éhen halnának.
Így viszont mindenki boldog, a vevő is, hiszen kapott egy olyan
autót, ami megfelel a fantazmagóriáinak, a kereskedő pedig
azért, mert eladta. Ezzel együtt nőtt az állam adóbevétele, munkahelyek
teremtődtek a semmiből, satöbbi, satöbbi.

Persze azoknak is jó, akik visszatekerik az órát. Egyikük
a papájától vette át az ipart. Az öreg még Ladák óráit pörgette
vissza, de ma már minden elektronikus, a fiú már ezt is kitanulta.
Az iparos dinasztiák előnye, hogy az öregek tudása átszáll
a fiatalokra, ezért ha egy régi műszert kell megjavítani, az is
megy. És ha egy újat kell visszatekerni, az is. Végzi a munkáját
és kész.

Persze neki is van véleménye az autókereskedőről, ha nem is mondja
meg a szemükbe. Szerinte az a jó kereskedő, aki tényleg csak
keveset tekertet, mert a vevők tényleg hülyék és meg kell felelni
az elvárásaiknak. Párezer kilométer még nem a világ, ha
a számláló visszakerül a korához passzoló lélektani határ
alá, jól jár az emberiség. A kocsinak nem lesz semmi baja, máshogy
meg sem vennék.

Vannak viszont a csúnya nepperek, akik tényleg szemrebbenés
nélkül tekertetik vissza az Egyenlítő hosszának többszörösét. Ők
a madarakra vadásznak, akiket nagyon átvernek. Igaz, ehhez is
szükség van egyfajta tudásra, hogyan kell az utasteret hihető állapotba
hozni, új kormányt, váltógombot, pedálgumit beszerezni, satöbbi. Ilyen
módszerekkel akár néhai taxik is eladható állapotra javíthatók fel.
Ezek az autók azonban tényleg gyanúsan olcsók. A vevők nem fognak
gyanút, mert nem akarnak gyanút fogni. Egyszerűen örülni akarnak,
mennyire jó vásárt csináltak, és a nepper megadja nekik az
örömöt.

És nyugodj meg, nincs olyan típus, aminek ne lehetne visszatekerni
az óráját. A szakemberek a trükkös elektronikák összes
trükkjét ismerik. A műszerjavító azt mondja: a 2007 utáni
Merciknél vannak olyan modulok, ahol eltárolódik a valós km-adat –
ettől még a számláló az unfrankót mutatja, de a tulaj (ha
gyanút fog) ki tudja deríteni, mi a valóság. Persze lehet, hogy
a többi műszeres most röhögve olvassa ezt.

Na és mi van, ha gyanút fogsz? Vagy a márkaszerviz európai
hálózatából kiderül, hogy az autónk volt már 210 ezres nagyszervizen
Olaszországban, te meg három évvel később 120 ezer kilométerrel vetted
meg? Semmi. Amikor megvetted, megnézted, és kész.

A fogyasztóvédelemre ne számíts. Ők azt mondják, hogy ez csalás.
Vagyis itt már bűncselekményről van szó, nem piti érintésvédelmi
problémáról vagy mérgező festékkel készített babajátékról. Szóval ők is
jól jártak, nem kell többet dolgozniuk és nem is különösebben érdekli
őket, hogy gyakorlatilag így működik a teljes
használtautó-kereskedelem.

Mehetsz a rendőrségre, ahol be kell bizonyítanod, hogy
átvertek. És nem csak ezt. Azt is be kell bizonyítanod, hogy pont az
tekerte vissza az órát, aki neked eladta a kocsit. Az esetek
többségében ugyanis kiderül, hogy ő sem több egy szerencsétlen
áldozatnál, akit a gonosz Camorra vett palira.

Hát persze.

Az egész bizniszben jól jár a rendőrség is. Ha a polgár
bemegy az említett olaszországi autó ügyével, tudják, hogy
a rettenetesen lassú olasz adatszolgáltatás miatt hónapokat fog
pihenni az akta. Az évi párszázezer eladott használt autóhoz képest
futó három-négy ügy azt jelenti, hogy mindenki belátta: hiába vágták
át, gyakorlatilag nem számíthat semmire.

Mert mi történik, ha vérrel-verejtékkel bebizonytod az igazadat? Ez
pár hónaptól egy-két évig tarthat. Ha üzletszerűen csinálja
a kereskedő, akár le is sittelhetik, mert a BTK-ban az
üzletszerűség sokat dob a büntetési tételeken. Ekkor jön
a következő csavar: attól még, hogy a bíróság bűnösnek
találta a csalót, külön polgári pert kell indítani
a pénzedért, ami nem lehet több párszázezer forintnál. Vagyis
összemérhető a per költségeivel. Az egészre elég további egy-két
év. Vagyis nem csak a rendőrség, hanem a bíróságok is jól
járnak, ha nem terheljük őket feleslegesen.

Hiszen hogy is lehetne bebizonyítani azt, hogy az órát
visszatekerték? Ott van például a zöldkártya meg a műszaki
vizsga, ahol felírják a kilométer-számláló állását, de mint
a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól megtudtuk, "a műszaki vizsgán és
a környezetvédelmi mérés során rögzített km-óra állási adatok
csupán tájékoztató jellegű adatok, bizonyítási erővel nem bírnak.
A tulajdonos a vizsga előtt vagy után, kilométerórát is
cserélhet, azzal kapcsolatosan bejelentési kötelezettsége nincs. Mint
műszaki adat, az igazolt tulajdonos részére kiadható." Még jó, hogy
a CO- és HC-adatok nem tájékoztató jellegűek... vagy tévednék?

A tanulság rövid: ha használt autót veszel, cseréld le
a vezérműszíjat.