Hanák Tímea Európa egyetlen női hídmestere. Három éve felelős azért, hogy biztonságban kelhessünk át az M7-es sztráda Kőröshegyi viaduktján. Azt mondja, a völgyhíd kevesebb munkát ad neki, mint a közlekedők: volt már dolga közúti versenyzőkkel, de tériszony miatt pánikba eső úrvezetővel is.
Jézusom, győztem! – fordult meg Hanák Tímea építőmérnök fejében, amikor 2007 nyarán az Állami Autópálya-kezelő Zrt. értesítette, hogy jelentkezését elfogadták, övé a meghirdetett állás. Megilletődöttsége korántsem volt ok nélküli: Közép-Európa legnagyobb, 1872 méter hosszú, 88 méter magas, 41 milliárd forintba kerülő hídját bízták rá, amelynek forgalma nyaranta, a Balatonra és az Adriára tartó turisták áradata miatt a napi tízezer járművet is meghaladja.
Nem kis felelősség ez egy alig 27 éves mérnöknek. Bár sokakat meglepett az, hogy a létesítményt fenntartó Állami Autópálya-kezelő Zrt. a betonmonstrum „közelébe engedte" a fiatal hölgyet, az építőmérnök mára bizonyította rátermettségét: Európa egyetlen női hídmestereként – előítéletek sokaságát is legyőzve – kifogástalanul felügyeli az M7-es autópálya három éve átadott Kőröshegyi viaduktját.
Tágas munkahely
Szebben hangzana, ha azt írhatnánk, a mérnök édesapa leányaként felcseperedett Tímea világéletében hídmesternek készült, valójában hirtelen elhatározásnak köszönhetően került a viadukthoz. A Műszaki Egyetemet végzett építőmérnök a négyes metró építkezésén dolgozott, amikor hírét vette, hogy hídmestert keres az autópálya-kezelő. Érdekesnek, szakmailag nagy kihívásnak találta az ajánlatot, ezért jelentkezett. A többfordulós pályázat nyomán pedig – hét, kivétel nélkül férfi vetélytársát megelőzve – elnyerte az állást.
Ezzel pedig egy csapásra a mélyből a magasba került: a metróépítést hagyta hátra a viaduktért. „A metró után kicsit szellősebb munkahelyre kerültem" – mondja a váltásról Tímea, akitől mindenekelőtt azt kérdezzük: mit csinál egy hídmester? „Lót-fut egész nap" – jelenti ki nevetve, s mint kiderül, cseppet sem túloz. Mivel neki – és a kollégájának – elsődleges feladata a híd műszaki állapotának ellenőrzése s az esetleges hibák javíttatása, lényegében folyamatosan a hídon kell lennie. Egy előre ütemezett terv alapján állandóan járja a viaduktot s ellenőrzi minden négyzetcentiméterét.
Három év alatt beletett néhány száz kilométert a lábába: rendszeresen végigjárja például a pályatest alatti, nyolcvan méter magasan futó – pillérbe épített lifttel megközelíthető –, két kilométer hosszú szervizalagutat. Átvizsgálja a szerkezeti elemeket, a vízelvezető-rendszert, az elektromos és üzemi hírközlési kábeleket, emellett ellenőriznie kell a pilléreket is. Ehhez képest leányálom a 45 ezer négyzetméteres pályatest aszfaltburkolatának és szalagkorlátjának szemrevételezése: minden nap oda-vissza hajt kocsijával a hídon, hibákat, repedéseket, felületi elváltozásokat keresve.
Jó kis híd
Ha a legkisebb hibát is észleli, azonnal gondoskodnia kell a megfelelő javításról. Egyelőre azonban kevés javítanivaló akad a hídon. Az ország legnagyobb viaduktja ugyanis jó kis híd, három év alatt egyetlen komoly hibája sem akadt. A legnagyobb gond az volt, hogy megcsúszott egy rézsű az egyik hídfő közelében. Unalmas lehet a hídmesteri élet, ha csak egy tökéletes építmény ellenőrzéséből áll, vetjük fel, mire Tímea sorolni kezdi további feladatait.
Az ő felelőssége, hogy a forgalom zavartalan és biztonságos legyen, telente részben neki kell gondoskodnia a síkosságmentesítésről, rajta is múlik, mikor, hány hókotró és sószórógép takarítja a hidat. S bár a viaduktnál komoly riasztórendszert építettek ki, ügyelnie kell arra is, hogy a rendszeresen felbukkanó tolvajok ne lopják szét a hidat. Mindemellett felügyelete alá tartozik az M7-es autópálya Székesfehérvár és Sávoly közötti százhúsz kilométerének összes átkelője.
Tudják, mennyi hidat jár végig ezen a szakaszon?
A két útpályán összesen majd' kétszáz kisebb-nagyobb híd található, s ezeket is rendszeresen felkeresi narancssárga szolgálati Cliójával. S ha mindez nem lenne elég, ott vannak még a viadukton átkelő autósok, teherautó-sofőrök, buszvezetők, akik gondoskodnak, hogy egyetlen napja se legyen unalmas. Ahogy fogalmaz, a hídon mindig történik valami. Ezt jelzi az is, hogy a viadukt alatt felépített üzemmérnökségen lévő irodájának falán egymást érik a híd mozgalmas életéről tanúskodó tárgyi bizonyítékok, motorbalesetekről, katasztrófavédelmi gyakorlatról szóló újságcikk-kivágások, jegyzőkönyvek, fényképek, mellettük pedig ott lóg még egy bűnjel feliratú rendőrségi tasak is.
Pezsgő élet a viadukton
Havonta tíz–tizenöt különlegesnek számító eseményt regisztrálnak a hídon, ám az esetek többségében csak lerobbant járművek miatt kell intézkedni – leállósáv híján ugyanis ezek az esetek is jókora veszélyt jelentenek. A műszaki hibás kocsik mellett a leggyakrabban az autós turistákkal gyűlik meg a hídmester baja. Akadt olyan hétvége, amikor két nap alatt hetven embert kellett leparancsolnia a hídról, amelyre gyalogosok nem léphetnek. „Volt olyan férfi, aki totál szabálytalanul leparkolta a kocsiját, majd a híd keskeny szervizútján sétált karon ülő csecsemőjével, hogy jó fotót készítsen a Balatonról."
Nem kevésbé dühítő a hídmester szerint, hogy egyesek képesek megállni kocsijukkal a híd közepén, sőt, még vissza is tolatnak egy-két jó felvételért. Mindeközben sokszor nem csak az emberi felelőtlenséggel, hanem a pimaszsággal is meg kell küzdenie, hiszen akadtak, akik gúnyosan elmosolyodtak fellépése láttán: Ugyan mit pattog ez a magát hídmesternek nevező nőcske? Pórul jár azonban, aki Tímeával akadékoskodik: a hölgy, ha kell, ugyancsak határozott tud lenni, ráadásul a hidat kamerák tucatjai pásztázzák, s a felvételek alapján eljárást indíthatnak a szabálytalankodók ellen.
Ez történt például, amikor két ifjú rendezett itt gyorsulási versenyt. A futamokat rögzítették a kamerák, s a felvételek alapján vaskos bírsággal díjazta ámokfutásukat a rendőrség.
Karhatalmi sofőrszolgálat
A híd szervizútján kóválygó turisták és a közúti versenyzők mellett akadtak tragikomikus helyzeteket teremtő látogatók is a hídon. Nem egészen két éve például egy idősebb úrvezetőnek a viadukt hídfőjén jutott az eszébe: tériszonya van, nem mer áthajtani. Leparkolta kocsiját a külső sávban, majd a segélyhívószámon kért segítséget. A különös vészhelyzetről az autópálya-kezelő is tudomást szerzett, s végül a rendőrséggel közösen oldották meg az esetet: az egyik járőr hajtott át a bácsi kocsijával a híd túloldalára, ahonnan már maga is elboldogult.
Akadtak hídfelhasználók is az évek során, akiket nemhogy eltántorított az építmény magassága, éppen az vonzotta őket. Egyszer egy rendszám nélküli mikrobusz állt meg a híd közepén, majd több hátizsákos fiatal pattant ki az útra. Átmásztak a szalagkorláton, majd néhány perces hezitálás után levetették magukat a mélybe. Mint kiderült, bázisugrók avatták fel a viaduktot. „…és nemrégiben a híd közepén kigyulladt, porig égett egy kocsi" – jegyzi meg Tímea, mintha már az égvilágon semmi nem tudná kizökkenteni nyugalmából.
Pedig van, amivel ki lehet kergetni a világból az építőmérnököt. Például azzal a turisták és újságírók által előszeretettel feltett kérdéssel, hogy összedőlhet-e a híd? Persze megkérdezzük ezt mi is. A mérnök olyan elszántsággal válaszol, mintha csak gyermekét védelmezné: „Ez? Soha! Én már rég nem leszek itt hídmester, de a viadukt még mindig állni fog."
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
