Miért visel román nemzeti színeket egy Ford?

Delta Kommandó: Craiova

2017.11.01. 14:51

Románia autóipara a legtöbbeknek egyet jelent a Daciával, pedig nem csupán annyiból áll az egész.

1976-ban a román kormány létrehozott egy közös vállalatot a Citroënnel, amit a francia márka és az Olténia nevű történelmi tartomány (korábban Kis-Oláhország) nevének keresztezésével Oltcitnak neveztek el. A termelés 1981-ben indult be Craiovában, és számos, nem túl hízelgő legenda terjedt az ott készült kisautókról.

Nemcsak szóbeszédek voltak arról, hogy a használatba vétel előtt szétszedték és újra összerakták az új autót a tulajok (ilyesmit a Daciákról is beszélnek), de járt is már nálunk olyan autó, amelynek ez volt a sorsa. A rendszerváltás előtti időszakban pedig ez volt az a kocsi, amit úgy lehetett megkapni a Merkurnál, hogy csak besétáltunk, és már vittük is.

A közös vállalat 1991-ben megszűnt, létrejött az Automobile Craiova, és egyes változatok gyártása még folytatódott. 1994-ben aztán megegyeztek a koreai Daewoo-val (ez a név ugye egy Chevrolet-egyezség után szintén eltűnt már a süllyesztőben). Így Tico, Cielo (ahogy mi inkább ismerjük, Nexia), Espero, Matiz és Nubira is készült a városban.

Nem véletlen viszont, hogy a délután 5-6 óra közötti idősávban oly zsúfoltak Craiova be- és kivezető útjai. Műszakváltás van ekkor, és a 270 ezres városban is sok ingázó dolgozik. Év végére közel négyezren lesznek abban a hányatott sorsú autógyárban is, amelyet a Ford európai részlege 2008-ban vett meg. Alig több mint két hete kezdték itt gyártani a megújult Ecosportot - hát így került a Henry Ford út egyik épületének tetejére a trikolór SUV.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.